A Külügyminisztérium és több civil szervezet konferenciát szervez a 2011. évi magyar EU-elnökség előkészítésére
Levél magyarországi civil szervezeteknek
Tisztelt Civil Szervezeti Képviselő!
2011 első félévében Magyarország tölti be az EU soros elnöki tisztét. Ez fontos eseménynek ígérkezik nemcsak a politikusok és szakemberek, hanem reményeink szerint az egész társadalom, így a civil szervezetek számára is. Mindez cselekvésre ösztönöz.
Ezért civil szervezetek egy csoportja a Külügyminisztériumot megkeresve kifejezésre juttatta készségét és elkötelezettségét, hogy kezdeményező, cselekvő és egyeztetett módon kész hozzájárulni a magyar EU-elnökség céljai kialakításához, végrehajtásához és – amit szintén kiemelkedő fontosságúnak tartunk – társadalmasításához.
Munkánk meghatározó jelentőségű vonása a nyitottság: számítunk minden olyan magyarországi civil szervezet részvételére és alkotó közreműködésére, mely fontosnak tartja a magyar EU-elnökség sikerét.
Mit jelent mindez a gyakorlatban? Mivel egy ígéretes folyamat kezdetén vagyunk, hasznosnak látszik a közös gondolkodás, annak eldöntése, hogy milyem irányba induljunk el és céljaink eléréséhez milyen ránk, civilekre jellemző munkaformákat alkalmazzunk.
Első lépésként – és a Külügyminisztériummal közösen –
„PARTNERSÉGBEN A CIVILEKKEL
– Készüljünk együtt a 2011-es magyar EU-elnökségre!”
címmel, nyitott jellegű országos konferenciára kerül sor 2008. december 16-án, kedden 10 és 15 óra között Budapesten.
Ezen tájékozódunk a magyar EU-elnökséggel kapcsolatos elképzelésekről, ötleteket, javaslatokat fogalmazunk meg a civilek szerepéről, hozzájárulásáról és reményeink szerint megállapodunk a következő lépésékről is.
A konferenciát Göncz Kinga külügyminiszter nyitja meg.
A civil partnerség jegyében szeretnénk számítani az Ön/Önök részvételére, közreműködésére és hozzájárulására is.
Érdeklődése esetén ezért azt szeretnénk kérni, hogy legyen szíves a mellékelt jelentkezési lapot kitölteni és 2008. november 21-ig visszaküldeni a következő címre:
E-mail: info@eucivil2011.hu.
Postacím: „Partnerségben a civilekkel” konferencia
1389 Budapest 62., Pf. 113.
Az érdeklődésüket a mellékelt lap visszaküldésével jelző szervezetek meghívást kapnak a 2008. december 16-i konferenciára.
Érdeklődésükre és visszajelzésükre számítva, üdvözlik a kezdeményező civil csoport tagjai:
- Civilek az Európai Unióért Egyesület, Szabó Sándor
- EU Munkacsoport, Flamm Benedek László
- Európa Ház, Barabás Miklós (koordinátor)
- Európa Jövője Egyesület, Farkas Gábor
- Európa Mozgalom Magyar Tanácsa, Asbóth Tibor
- Közép-Európai Club Pannónia Egyesület, Tóth Hortenzia
- Magyar Atlanti Tanács, Laczik Zoltán
- Magyar Természetvédők Szövetsége, Farkas István
- Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület, Morvay György
- Páneurópa Jogász Unió, Mayer Erika
- Partners Hungary Alapítvány, Deák Éva
- Tudományos Ismeretterjesztő Társulat, Piróth Eszter