Felkészülés a 2011. első félévi magyar EU-elnökségre
Az Elnökségi stábtagok uniós szakmai képzése
2009. április 2. és 8., BM Duna Palota
I. Előadás - A Tanács belső eljárásrendje és a tanácsi döntéshozatal, valamint a Tanács és az elnökség közötti együttműködés
Előadó: Jürgen Neisse, a Tanács Főtitkárságának munkatársa
A Tanács eljárásrendje 28 cikkből áll, ezeket 5 kategóriába sorolta. A legfontosabb kategóriába tartoznak az elnökségi program, elnökségi naptár és a tanácsülések programjának elkészítésére vonatkozó cikkek (2-3. cikk). Ez a három dokumentum az elnökség névjegye, az elnökség ezeken a dokumentumokon keresztül mutatkozik be. Nagyon fontosak a tanácsi napirendek véglegesítésére és a határidőkre vonatkozó cikkek. Nem javasolt a tanácsülésekre készülő dokumentumokat az elnökségnek közzétennie addig, amíg az nincs minden nyelvre lefordítva (14.cikk). Így elkerülhető, hogy a delegációk arra hivatkozzanak, hogy a dokumentum nem állt rendelkezésre a megfelelő nyelven, ezért nem tudtak álláspontot kialakítani. A tanácsülések előzetes napirendjét 14 nappal a tanácsülést megelőzően közzé kell tenni (3.cikk), az Európai Tanács annotált napirendjét egy hónappal a tanácsülést megelőzően a delegációk tudomására kell hozni. Vannak olyan előírások is, melyeket be kellene tartani, de a gyakorlat ezt nem teszi lehetővé. Tekintettel az egyre több együttdöntési dossziéra, és ezáltal a Parlamenttel való konzultációk megnövekedett számára, a döntéshozatal a Coreperben felgyorsult, nem igazán lehetséges betartani, hogy a Coreper ülésekre a vonatkozó tanácsi munkacsoporti vagy bizottsági ülést követő 5 munkanap elteltével kerüljön sor (21.cikk). A tapasztalat szerint egy delegáció sem emelt hangot amiatt, hogy az 5 munkanapos szabályt az elnökségnek nem sikerült betartania a Coreper ülések összehívásakor. A negyedik kategóriába sorolta azokat az előírásokat, melyeket kívánatos lenne betartani, de lehetetlen, és ha az elnökség megpróbálná, a tagállami delegációk tiltakoznának. A belső eljárásrend (Annex V) előírta, hogy a 27 tagú tanácsüléseken az elnökségnek korlátoznia kell a delegációk rendelkezésére álló felszólalási időt (2 perc), teljes felszólalási kört („tour de table”-ot) csak kivételes esetben lehet alkalmazni, és akkor is az elnökség által meghatározott időkorláttal, és javasolt, hogy az azonos érdekű, álláspontú tagállamoknak egy közös felszólalója legyen. Ezek az előírások nehezen megvalósíthatóak az elnökség számára, hiszen, ha egy miniszter kiutazik egy tanácsülésre, várhatóan hozzászól, főleg ha az ülés után még sajtótájékoztatót is ad, amelyben be kell számolnia arról, hogyan képviselte hazája érdekeit. Végül az ötödik kategóriába sorolta a többi gyakorlati útmutatót adó cikket.
A tanácsi döntéshozatalra vonatkozóan elmondta, hogy fontos a döntéshozatal három szintjének elkülönítése, vagyis a tervezetek tárgyalása először a tanácsi munkacsoport, majd a Coreper és a Tanács szintjén kell történjen. Az elnökségnek nem szabad abba a hibába esnie, hogy a Coreperen tanácsi munkacsoporti szintű részletes, technikai vitába bocsátkozik. A Coreper akkor tud hatékony lenni, ha a politikai döntéshozatal előkészítő fóruma lehet. A tagállami delegációk is elvárják az elnökségtől, hogy amennyiben szükséges, utaljon vissza egy dossziét a tanácsi munkacsoport szintjére. Az elnökségnek a tanácsi munkacsoport vagy Coreper ülések hatékony vezetésében segít, ha az információs és szervezési kérdéseket írásban köröztetik, így elkerülhető, hogy a Coreper túl sok időt töltsön tanácsülés előkészítéssel. Célravezető kompromisszumos javaslatok gyors kidolgozása, ülés előtti egyeztetése, és adott esetben írásos eljárás alkalmazása, valamint a tervezetet támogatók felszólalástól való tartózkodása és az elnökségnek a hosszú záróbeszéd helyett az eredmények tömör összefoglalása.
Tendencia, hogy egyre több együttdöntési dosszié már az első olvasatban lezárul. 1999-ben 22 együttdöntési dossziéból 9-et első, 8-at második olvasatban, 2008-ban 147 együttdöntési dossziéból 119-et első, 22-t második olvasatban zártak le. Ez nem feltétlenül tekinthető pozitív fejleménynek. Egy első olvasatban lezárt dosszié nem kerül vitára a miniszterek elé, arról lényegében a Coreper szintjén születik döntés. A Parlament szempontjából a második olvasat nagyobb átláthatóságot biztosít. Az elnökség számára az együttdöntés nagy kihívás, mert ilyenkor a tanácsülésen vagy a tanácsi munkacsoportokban megszokott közvetítő, a tagállamok álláspontjait összehangolni segítő szerepből kikerül, és tárgyaló féllé válik, aki a Tanácstól kapott mandátumát képviseli a Parlamenttel szemben.
Az elnökség és a Tanács Főtitkársága közötti együttműködés: A Bizottság mellett a Tanács Főtitkársága az elnökség legfontosabb partnere az elnökségi periódus lebonyolításában. A Bizottság szektorális szakértelmével hozzájárul az elnökség munkájához. Ugyanakkor az elnökségnek figyelnie kell, mert elképzelhető, hogy a Bizottság az elnökségen keresztül szeretné egyes elképzeléseit keresztülvinni. A Coreper I szempontjából a Tanács Főtitkárságának B, C, G és I főigazgatósága fontos (DG B - mezőgazdaság és halászat, DG C - belső piac, versenyképesség, energia, DG G - gazdasági és szociális ügyek, DG I - környezetvédelem,fogyasztóvédelem, egészségügy, oktatás, ifjúság, kultúra). A Coreper II az E, F és J főigazgatóságokkal kell tartsa a kapcsolatot (DG E - bel-és igazságügy, DG F - kommunikáció, sajtó, DG J - kül- és biztonságpolitika).
A Tanács Főtitkárságán csak 3500-an dolgoznak, szemben a Bizottsággal, melynek létszáma eléri a 25000-et. A hierarchia ezért kevésbé összetett, a döntések gyorsabban meghozhatók és az elnökség közvetlen kapcsolatot tud tartani a felső vezetéssel. Mivel a Főtitkárság semleges és objektív, a jelentések készítéséről ő gondoskodik, és egyben a hibákért is vállalja a felelősséget. A Főtitkárság készíti a tanácsi munkacsoportokról a jelentéseket a Coreper részére. Az elnökség kompromisszumos szövegtervezeteit is a Főtitkárság készíti elő, az elnökség leellenőrzi, észrevételezi, majd jóváhagyását követően a Főtitkárság a dokumentumot megküldi a delegációknak. Az elnökség abba a hibába eshet, hogy az ülések jegyzőkönyveit is ellenőrizni akarja, ezzel drága időt vesz el a tagállami delegációk felkészülési idejéből. Nem helyes semleges dokumentumokat visszatartani és csak utolsó pillanatban megküldeni a tagállamok képviselőinek. Az elnökségnek célszerű a Tanács Főtitkárságának intézményi emlékezetére támaszkodni és egy csapatként dolgoznia a Főtitkárság munkatársaival. A fővárosban írt dokumentumokat célszerű megmutatni a Főtitkárságnak, amely gondoskodik a koherenciáról, és a megfelelő megfogalmazásról.