Gazdag Ferenc
Tel: 06-70- 517 00 18
E-mail: gazdag@ihasz9.hu
1946-ban született. Egyetemi tanulmányait az ELTE Bölcsészettudományi Karán végezte történelem-filozófia szakon. Érdeklődése csakhamar az egyetemes történelem és a nemzetközi kapcsolatok felé fordult. Azóta is meggyőződése, akár egyetemi oktatóként, akár kutatóként dolgozik is, hogy a két tevékenységet valójában nem is lehet elválasztani egymástól. 1981-től az ELTE oktatója. 1991-től egy évtizedig a Stratégiai és Védelmi Kutatóintézet igazgatója volt, majd 2001 májusától a külügyminisztérium Fegyverzetellenőrzési és Biztonságpolitikai Főosztályát vezette. 2003 augusztusától a Kodolányi János Főiskola tanára. 2005-ben kapta meg egyetemi tanári kinevezését. Publikációs listáján több mint kétszáz tétel szerepel.
Kandidátusi értekezését 1985-ben védte meg, témája az atlanti központú nyugat-európai biztonságpolitikai rendszer kialakulása volt. A 80-as évek második felében írt monográfiáit (Franciaország története 1945-1988, az Európai integrációs intézmények) elsősorban az oktatási igények inspirálták, lévén, hogy az egyetemes történelmi oktatásban egyik témában sem állt ekkor rendelkezésre magyar nyelvű tankönyv. Mindkét kötetnek több kiadása lett azóta. Gazdag Ferenc az európai integráció oktatásának egyik első képviselője volt az ELTE-n, s ehhez kapcsolódva a TEMPUS együttműködés keretében tucatnyi oktató továbbképzését szervezte meg Brüsszelben, Párizsban és Bradfordban.
1991-től a Stratégiai és Védelmi Kutatóintézet igazgatójaként dolgozott, vezetése alatt az SVKI mind itthon, mind külföldön elismert kutatóintézménnyé vált. Az intézet egyidejűleg két irányban folytatott tevékenységet: alapkutatásokat kezdeményezett a magyar és az európai biztonságpolitika terén, ugyanakkor mint tárcaintézet, alkalmazott kutatásokat végzett a HM és kisebb részben a KÜM mindenkori igényeinek kielégítésére. A biztonságpolitika teljesen új területnek számított a 90-es évek elején, s a diszciplinának ugyanúgy, mint a rá épülő tantárgynak mind a fogalmi keretei, mind a pontos területei kidolgozásra vártak. Az Intézet több éves előmunkálatok után először 1997-ben, majd 2001-ben adta ki szerkesztésében a „Biztonságpolitika” című kötetet, amelyben magyar nyelven első izben történt kísérlet a politológia és a hadtudomány határvidékeit érintő diszciplína kontúrjainak megrajzolására. A 2001-es kiadás összeállításához már fel tudták használni az ország négy egyetemén (Debrecenben, Szegeden, Pécsett és Veszprémben) különféle oktatási formákban megszerzett tapasztalatokat is. E tárgy oktatására mindmáig ez az egyetlen összefoglaló munka.
Úttörő munkát végzett Gazdag Ferenc vezetésével az SVKI az európai biztonságpolitikai intézményekre vonatkozó hazai publikációk terén is. A NATO Információs és Sajtóosztályának támogatásával 1993-tól több kiadásban tették elérhetővé a szervezet kézikönyveit, majd az Intézet sorozatot indított azon intézmények bemutatására, amelyekhez a magyar politika közeledni kívánt. Ennek keretében tanulmány- illetve dokumentumkötetek jelentek meg a NATO-ról, a Nyugat-európai Unióról, a Helsinki folyamatról, az OECD-ről és az Európa Tanácsról.
2001 és 2003 között a Külügyminisztériumban a Fegyverzetellenőrzési és Biztonságpolitikai Főosztályt vezetőjeként, a gyakorlatban is volt módja alkalmazni az addig jobbára elméleti kérdésként kezelt kül- és biztonságpolitikai ismereteit. A főosztály hatáskörébe tartoztak a multilaterális jellegű nemzetközi biztonságpolitikai intézmények, a legkülönfélébb rezsimek és leszerelési egyezmények. Ebbéli minőségében koordinálta a magyar nemzeti biztonsági stratégia elkészítésének munkálatait is.
A hazai egyetemeken kivül különböző külföldi felsőoktatási intézményekben tartott, illetve tart előadásokat. Ezek között található az Université de Nice, az Université Libre de Bruxelles, az Université Catholique de Louvain, a párizsi Insitut des Hautes Études Diplomatique et Stratégique, a New York University, a Pittsburg University, az otzenhauseni Europaishe Akademie, az athéni Pantheon University, s a prágai Károly egyetem. Vendégtanárként oktatott a Sorbonne-Nouvelle, Paris-III és a Sorbonne-8 Saint-Denis egyetemeken. Közel 100 előadást tartott a legkülönfélébb nemzetközi konferenciákon.