Koncepció

A Magyar Köztársaság nemzetközi fejlesztési együttműködéséről

A Kormány 2319/1999.(XII. 7) sz. határozata alapján a külügyi, a gazdasági és a pénzügyi tárca kidolgozta a Magyar Köztársaság nemzetközi fejlesztési együttműködési koncepcióját, melyet a kormány a 2001. július 24.-i ülésén fogadott el. A koncepció, illeszkedve a nemzetközi szervezetek és a fejlett (donor) országok gyakorlatához, megfogalmazta a nálunk fejletlenebb országok felé irányuló, magyar fejlesztési politika általános tartalmi és működési kereteit.

1. A nemzetközi gyakorlat és a hazai fejlesztési együttműködési politika megfogalmazásának szükségessége

Az ENSZ 1971-ben felhívással fordult a gazdaságilag fejlett országokhoz, hogy a nemzeti össztermékük (GNP) legalább 0,7 %-át fordítsák a legszegényebb országok fejlődésének elősegítésére, felzárkózásuk meggyorsítására. A fejlett országok mai gyakorlata azt mutatja, hogy ez az elvárás túlzó volt, a fő donor országok átlagosan a GNP mintegy 0,24 %-át, éves szinten 55-60 milliárd US dollárt fordítják a legrászorultabb országok támogatására. A multilaterális segélyezésben az ENSZ szervezeteié a vezető szerep.

A nemzetközi és kétoldalú fejlesztési támogatás csaknem teljes egészét az OECD tagállamai adják. Az OECD közvetlen támogatást, hitelt nem ad, a szervezet Fejlesztési Támogatási Bizottsága (Development Assistance Committee - DAC) dolgozza ki az irányelveket és kíséri figyelemmel a tagországok támogatási politikáját, készít ország jelentéseket. A nemzetközi elismeréssel és tekintéllyel járó DAC tagság elnyeréséhez a GNP minimum 0,2 %-át kell fejlesztési együttműködésre fordítani. Az OECD Fejlesztési Támogatási Bizottsága szerint hivatalos fejlesztési támogatásnak (Official Development Assistance, ODA) minősül minden olyan támogatási és segélyezési tevékenység, amely a partner fejlődő országok gazdasági és társadalmi fejlődését, lakosságuk jólétét hivatott segíteni. A donor országok a bipoláris rendszer összeomlását követően a rendszerváltó országok támogatására létrehozták az ún. hivatalos segély (Official Aid - OA) kategóriát, melyre jogosult államokat külön listán kezelik.

Az Európai Unió a Maastrichti Szerződés hatályba lépése óta új közösségi politikaként kezeli a fejlesztési kooperációt. Az Amszterdami Szerződés átfogó megerősítését adja annak a felfogásnak, hogy az Unió és tagállamai a fejlődő világ országaival új típusú, a demokratikus értékrenden alapuló partneri viszonyt folytatnak és ennek alapján szervezik a fejlesztési kooperációt mind a közösség, mind a tagországok szintjén. Az Európai Unió a támogatások mérlegelésénél egyaránt az ODA és OA kategóriákat használja.

Hazánk nemzetközi tekintélyének további erősítése, az OECD tagság és az Európai Uniós csatlakozás elengedhetetlenül szükségessé teszi a magyar sajátosságokra épülő, az EU fejlesztési stratégiához illeszkedő fejlesztési együttműködési politika kialakítását. Erősödik az elvárás a donor és fejlődő országok, valamint a fejletlenebb rendszerváltó országok részéről, hogy hazánk az EU tagjelölt országokkal együtt, mielőbb kapcsolódjon be a nemzetközi fejlesztési tevékenységbe. A donor országok ismerik a tagjelölt országok lehetőségeit, ezért fokozatos bekapcsolódást javasolnak. Mivel nincs egy általánosan elfogadott nemzetközi modell a donor szerepre, a magyar fejlesztési együttműködés is, a nemzetközi elvek átvétele mellett, sajátosságokat mutat.

A donor országokban a hivatalos állami fejlesztési együttműködési programokkal párhuzamosan a civil szervezetek is - mindenek előtt a humanitárius segélyezés terén - jelentős, saját gyűjtésből finanszírozott támogatási tevékenységet fejtenek ki. Ezt az állam ösztönzi, humanitárius és fejlesztési programjaikat támogatásban is részesíti. Úgyszintén számít az állam a magánszféra bekacsolódására, ami esetünkben a fejlődő világ országaiban, az ODA és OA kategóriájú országokban érdekelt vállalatok részvételét, bevonását jelenti.

2. A magyar fejlesztési együttműködési politika elvi alapjai és prioritásai

A magyar fejlesztési együttműködési politika illeszkedik a Kormányprogramban megfogalmazott külpolitikai, nemzetpolitikai és morális célokhoz, az EU tagságra való felkészülés része, végrehajtása során a külgazdasági szempontok is érvényesülnek. Általánosan megfogalmazott célok:

• a nemzetközi béke és biztonság megőrzése és támogatása, a regionális stabilitás megteremtéséhez és fenntartásához való hozzájárulás,
• a fejlődő országokban a fenntartható fejlődés megvalósítása,
• az emberi jogok és az esélyegyenlőség védelme, a demokrácia és a civil struktúrák erősítése, a nemzeti kisebbségek helyzetének javítása, a közösségi autonómiák ügyének támogatása,
• a környező országokban (OA kategória) élő magyarság általános helyzetének jobbítása,
• a gazdasági és társadalmi fejlődés (az alapvető életszükségletek, egészségügyi ellátás és alapfokú oktatás) megteremtését célzó törekvések támogatása,
• "good governance" (a demokratikus elveket érvényesítő, korrupciómentes, hatékony közigazgatási gyakorlat) követelményeinek érvényesítése,
• a természetes életfeltételek és a környezet védelme, minőségének javítása,
• aktív részvétel a fejlesztési együttműködés nemzetközi intézményrendszerében,
• hosszabb távon az OECD DAC tagság elnyerése.

Külpolitikai és külgazdasági prioritások:
A magyar külpolitika az euro-atlanti integráció, a regionális stabilitás és a nemzetpolitika hármas alapelvére épül, külkapcsolati rendszerünket az EU közös kül- és biztonságpolitikai alapelveihez igazítva alakítjuk. Fejlesztési együttműködési gyakorlatunk alakításakor is a hármas alapelv a prioritás. A bilaterális és multilaterális ODA és OA kategóriájú országok körének kiválasztásánál az együttműködés és segélyezés földrajzi fókuszát úgy választjuk meg, hogy a magyar érdekek érvényesülése biztosított legyen.

Komparatív előnyök hasznosítása:
Elsősorban azokra az ágazatokra és területekre koncentrálunk, ahol tapasztalataink vannak és hazai adottságainkat felhasználhatjuk. Az ágazati és területi prioritásokat a fejlődő partnerek konkrét igényeinek ismeretében határozzuk meg. Néhány területet példaként említünk:

• a rendszerváltással összefüggő magyar tapasztalatok átadása,
• szellemi tőke, tudás alapú segítség,
• oktatás (egyetemi és posztgraduális), szakember és technikusképzés, tananyag-fejlesztés, távoktatás,
• egészségügy ( kórházak, poliklinikák tervezése és felszerelése, üzemeltetése, születés-szabályozás, járványok leküzdése, stb.),
• mezőgazdaság (korszerű növénytermesztési és állattenyésztési módszerek elterjesztése, vetőmag nemesítés, növényegészségügy-növényvédelem, édesvízi haltenyésztés, fásítási programok, erdészeti szaktanácsadás, biotechnológia, mezőgazdasággal összefüggő szakember és mérnökképzés),
• vízgazdálkodás ( tervezés, szaktanácsadás ),
• környezetvédelemmel kapcsolatos szaktanácsadás.

3. A fejlesztési együttműködés gyakorlati kérdései, felkészülés a donor szerepre:

Hazánkban mindeddig nem volt átfogó, tudatosan felépített, állandó forrásháttérrel és intézményrendszerrel rendelkező fejlesztési együttműködési politika.

A rendszerváltást megelőző évtizedekben főleg ideológiai és politikai érdekeknek alárendelt technikai kooperáció jelentette a fejlesztési támogatás alapvető formáját. A 90-es években hazánk- az ODA kategóriában- lényegében ad hoc jellegű, decentralizált fejlesztési együttműködési tevékenységet folytatott és ez döntően a multilaterális csatornákon keresztül zajlott. Az OA kategóriájú támogatás a határon túli magyar közösségek helyzetének javítását szolgálta, s főként a HTMH és a közalapítványok önálló tevékenysége révén valósult meg.

A tapasztalt donor országok is azt javasolják a felkészülési szakaszban lévő donoroknak, mint hazánk, hogy egyszerűbb, könnyen kezelhető együttműködési formákkal kezdjük el a munkát, a komplex feladatok vállalását, pl. projekt jellegű, ágazati fejlesztési együttműködést már tapasztalatok birtokában vállaljunk.

Elképzelésünk, hogy a multilaterális támogatás mellett (nemzetközi kötelezettségeink vannak), egyre inkább a bilaterális támogatást előnyben részesítő nemzetközi trendekhez igazodunk.

A hazai viszonyok ismeretében egyelőre, induláskor a központi költségvetési források lesznek a meghatározóak. Első alkalommal a 2003. évi költségvetés tartalmaz majd fejlesztési együttműködési célú előirányzatot. Ezen kívül nemzetközi szervezetek céltámogatást nyújtanak a rendszerváltó országoknak a kétoldalú fejlesztési együttműködésre történő felkészüléshez, és egyéni kezdeményezésként egyes donor országok is kínálnak felkészülési programokat, illetve fejlesztési programokhoz történő csatlakozást.

A vezető donor országok és az EU tagállamok gyakorlatának megfelelően a Külügyminisztériumban kerül kialakításra a fejlesztési támogatási tevékenységünkkel arányos méretű szervezeti keret a fejlesztési együttműködés kérdéseinek komplex kezelésére.

Budapest, 2002. március 25.

Hivatalos fejlesztési támogatásra (ODA) és fejlesztési segélyre (OA) jogosult országok

CSOPORT: FEJLŐDŐ ORSZÁGOK ÉS TERÜLETEK (ODA)

Legkevésbé fejlett országok
(Afganisztán, Angola, Banglades, Benin, Bhután, Bissau-Guinea, Burkina Faso, Burundi, Csád, Comore-szigetek, Dzsibuti, Egyenlítői-Guinea, Eritrea, Etiópia, Gambia, Guinea, Haiti, Jemen, Kambodzsa, Közép-Afrikai Köztársaság, Kiribati, Laosz, Leshoto, Libéria, Madagaszkár, Malawi, Maldív-szigetek, Mali, Mauritánia, Mozambik, Myanmar, Nepál, Niger, Ruanda, Samoa, Sao Tome és Principe, Sierra Leone, Salamon-szigetek, Szomália, Szudán, Tanzánia, Togo, Tuvalu, Uganda, Vanuatu, Zambia, Zöld-foki Köztársaság)

Alacsony jövedelmű országok Az 1 főre jutó nemzeti össztermék nem éri el a 760 USD-t (Azerbajdzsán, Elefántcsontpart, Ghána, Guyana, Honduras, India, Indonézia, Kelet-Timor, Kamerun, Kenya, Kínai Népköztársaság, Kirgízia, KNDK, Kongó, Moldávia, Mongólia, Nicaragua, Nigéria, Örményország, Pakisztán, Szenegál, Tádzsikisztán, Türkmenisztán, Vietnám, Zimbabwe)

Középes jövedelmű országok és területek, alsó kategória Az 1 főre jutó nemzeti össztermék 761 és 3030 USD között (1998-ban)
(Albánia, Algéria, Belize, Bolívia, Bosznia-Hercegovina, Costa Rica, Dél-Afrikai Köztársaság, Dominika, Dominikai Köztársaság, Ecuador, Egyiptom, El Salvador, Fidzsi-szigetek, Grúzia, Guatemala, Guyana, Fülöp-szigetek, Irán, Irak, Jamaica, Jordánia, Jugoszlávia, Kazahsztán, Kolumbia, Kuba, Macedónia, Marsall-szigetek, Marokkó, Mikronézia, Namíbia, Niue Palau, Palesztin Terület, Pápua Új-Guinea, Paraguay, Peru, Sri Lanka, Saint Vincent, Surinam, Szváziföld, Szíria, Thaiföld, Tonga, Tunisz, Üzbegisztán, Walis és Futuna)

Középes jövedelmű országok és területek, felső kategória Az 1 főre jutó nemzeti össztermék 3031 és 9360 USD között (1998-ban)
(Botswana, Brazília, Cook-szigetek, Chile, Gabon, Grenada, Horvátország, Libanon, Malajzia, Mauritius, Mayotte, Mexikó, Nauru, Palau-szigetek, Panama, Saint Helena, Saint Kitts, Saint Lucia, Trinidad és Tobago, Törökország, Uruguay, Venezuela)

Világbanki kölcsönre nem jogosult országok (az 1 főre jutó nemzeti jövedelem 5280 USD felett)
(Anguilla, Antigua, Argentína, Bahrein, Barbados, Montserra, Omán, Szaúdi- Arábia, Seychelle-szigetek , Saint Kitts)

Magas jövedelmű országok Az 1 főre jutó nemzeti össztermék meghaladja a 9361 USD-t
(Málta, Szlovénia)

II. ÁTMENETI HELYZETBEN LÉVŐ,
un. TRANZIT ORSZÁGOK (OA)

Kelet- közép európai és egyes FÁK országok
(Belorusszia, Bulgária, Cseh Köztársaság, Észtország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Magyarország, Oroszország, Románia, Szlovákia, Ukrajna)

Magas fejlettségi szint kategóriába eső fejlődő országok
(Aruba, Bermuda-szigetek, Brunai, Ciprus, Egyesült Arab Emírségek, Észak-Mariana-szigetek, Holland-Antillák, Falkland-szigetek, Francia-Polinézia, Gibraltár, Holland-Antillák, Hong Kong, Izrael, Kajmán-szigetek, Katar, Kínai Köztársaság, Koreai Köztársaság, Kuvait, Líbia, Makaó, Szingapúr, Új-Kaledónia, Virgin-szigetek)