| Ez az esztendő sokunk számára nem volt könnyű év. Szeretném megköszönni mindenkinek a munkáját. Sokukkal találkoztam év közben, és szinte mindenki elmondta, hogy azok az események, amelyek az ősszel történtek Magyarországon személyesen is mindenkinek megnehezítették a munkáját. És elmondták, hogy Magyarországnak korábban volt egyfajta imázsa a világban, amiben nagyon nyomatékosan benne volt a békés és konstruktív rendszerváltás, a gazdasági sikeresség, a politikai stabilitás; és az őszi események ezzel az imázzsal szemben behoztak egy olyan elemet a képbe, ami sok barátunk, kollégánk számára nem volt igazán érhető és követhető, nem tudták, hogy mi is történt. Magam is megéltem - sokakkal együtt - sok országban, hogy az embernek meg kellett és kell próbálni ezt érthetővé tenni, elmagyarázni. Az is alaptapasztalat volt, hogy ha diplomataként valaki igazán jól jelen van a fogadó országában, ha jók a kapcsolatai, ha van személyes hitele, akkor ezt a nagyon nehéz helyzetet jobban tudja áthidalni. Ez könnyebben átélhetővé tette azt is, hogy miért is van szükség arra a mindennapos munkára, kapcsolatépítésre, amit mindenki végez - mindazok, akik itt vannak most ebben a teremben -, amit mindannyian próbálunk a mindennapok részévé tenni. Ismétlem, szeretném mindenkinek külön megköszönni ezt, ezért kezdtem azzal, hogy ez egy nehéz időszak volt. Tudjuk, hogy a külpolitika és a belpolitika szoros összefüggésben van egymással. Az elmúlt évre ez talán még jobban rányomta a bélyegét mindazon események miatt, amelyek különösen ráterelték a figyelmet a belpolitikára. Nemcsak hogy szoros kapcsolatban vannak, hanem nagyon szorosan hatnak is egymásra. Ha egy ország sikeres gazdaságilag és jól van, az nyilvánvalóan segíti a külpolitikáját, és könnyebbé teszi mindannyiunknak az életét. A külpolitika szempontjából is nagyon pozitív. Ha éppenséggel nehézségek vannak - és körülnézve a világban, megállapíthattuk, hogy nemcsak nekünk voltak nehézségeink, hanem ez másokkal is előfordult, csakhogy mi nem voltunk ehhez hozzászokva - akkor viszont ezt kell valahogyan ellensúlyozni. Azt is láttuk, hogy a belpolitika sokszor kikerült a külpolitika színpadára, bár talán jobb lett volna, ha belül tartjuk az országon. Ez is nagy feladatot jelentett mindenki számára. Ezzel párhuzamosan zajlott egy szintén tanulságos és érdekes folyamat, amelynek most a vége felé közeledünk, bár természetesen nem vagyunk még a végén. Ez pedig az, hogy a kormányalakítás után vita indult - újságokban különböző kutatók hozzászólásaival - arról, hogy milyen is a magyar külpolitika. Ennek a kritikai része nyilván nem volt kellemes. Az viszont kezdettől nagyon gyümölcsöző és fontos volt, hogy a külpolitika kezdett belekerülni talán jobban, mint korábban, a közgondolkodásba és a közbeszédbe. Főleg azért volt gyümölcsöző, mert az ember sokszor megéli: ahhoz, hogy igazán sikeresek tudjunk lenni külpolitikában, szükség van reális önértékelésre és helyzetértékelésre.  Az „önértékelés” az országról szól: lássuk, hogy hol a helyünk, mekkorák vagyunk, mi a reális mozgásterünk. Különösen érdemes újragondolni abban az új időszakban, amikor EU- és NATO-tagországként, szövetségi rendszerekben érvényesítjük a magyar érdekeket. Ebből a szempontból ez nagyon fontos vita volt. Ezzel párhuzamosan el is indult a stratégiatervezés. Ennek többen abban az értelemben már részesei voltak, hogy a múlt pénteken volt egy hosszú, hallatlanul izgalmas beszélgetésünk, amikor is a stratégiára vonatkozóan nagyon sok érdekes fölvetés elhangzott. Az elindult stratégiai tervezésben még nem jutottunk el odáig, hogy mit kell tenni ahhoz, hogy ez az átalakulás megtörténjen. Azt gondoltuk végig, hogy a külpolitika, a külkapcsolatok valóban nagyon lényeges átalakuláson mentek keresztül az utóbbi években: nagyon sok szereplője lett a külkapcsolatoknak, egyszerűen azzal párhuzamosan, hogy Magyarország nyitott országgá vált. Üzleti szereplők, civil szervezetek, önkormányzatok, kutatóműhelyek, egyetemek elkezdték kialakítani a saját nemzetközi kapcsolat-rendszerüket, nagy mértékben hozzájárulva ezzel Magyarország külső képéhez és nagyon sok szálon bonyolítva ezeket a kapcsolatokat. Az viszont kevéssé volt érezhető, hogy mennyire van konszenzus arra nézve, hogy merre is tartunk, mi az ország mozgástere, és mi az, amit immáron együtt szeretnénk elérni. Az is nyilvánvalóvá vált, hogy a sikeres külpolitikához szükség van egyfajta társadalmi támogatottságra; a külpolitika nem lehet teljesen független a társadalomban adódó véleményektől. Ez nem csupán a pártokra igaz. Nyilvánvalóan vannak a külpolitikának, a külkapcsolatoknak kiemelt intézményei; a Parlament az egyik, de a köztársasági elnök ugyancsak fontos szerepet játszik a kormányon kívül, tehát megvannak az intézményes megjelenítői a külpolitikának, és rajtuk kívül is sok-sok szereplője van. A stratégiai tervezést tehát tulajdonképpen másként kezdtük, mint ahogyan ez általában lenni szokott. Azt mondtuk: ez most ne úgy kezdődjön, hogy a Külügyminisztérium ezt a folyamatot megtartja a saját berkein belül, és kialakít egy stratégiát - noha biztos vagyok benne, hogy nagyon sok olyan szakember van itt, aki ennek szerzője tudott volna lenni vagy tudna lenni - hanem egy másik módon. Úgy kezdtük el ezt a folyamatot, hogy széles körben megszólítottunk és felkértünk kutatóintézeteket, hogy írjanak alaptanulmányokat, amelyek a világban zajló átalakulásokat, a globalizáció hatásait elemzik, továbbá elemzik Magyarország helyét, szerepét, erősségeit, lehetőségeit; fölvázolják azokat a forgatókönyveket, amelyek várhatóak a jövőben, és amelyekhez megfelelő stratégiát kell találnunk. A dolog természetéből következően ez lényegesen hosszabb folyamat, mint ha egy szűkebb csoport kap felkérést arra, hogy írjon stratégiát. Úgy tűnik, hogy ennek már látszik az előnye - természetesen - a nehézségei mellett. Ez pedig az, hogy elkészült, azt hiszem, 42 tanulmány. Szándékosan úgy kértünk kutatóintézeteket, hogy különböző ideológiai megalapozottságúak legyenek közöttük, hogy amennyire lehetséges, el lehessen jutni konszenzus-közelbe a külpolitikai stratégiát tekintve. A 42 tanulmány mellett elkészült 8 összefoglaló tanulmány. Körülbelül 1500 szakemberrel, kutatóval, egyetemi oktatóval és hallgatóval, véleményformáló értelmiségivel beszéltük meg ezeket a tanulmányokat. Hallatlanul izgalmas viták voltak; tulajdonképpen azt igazolták vissza, hogy van érdeklődés a társadalomban és az értelmiség körében a külpolitikai kérdések iránt; és hogy valóban sok szálú Magyarország kötődése a környezethez és a világ többi részéhez. Nagyon nagy igény mutatkozott arra, hogy a véleményeket meghallgassuk, megoszthassák velünk a különböző véleményeket. Amikor azt mondtam, hogy majdnem a végén vagyunk a folyamatnak, ez azt is jelenti, hogy a kutatói szakasz lezáródóban van. Megszületett az összefoglaló tanulmány; erről volt az említett múlt pénteki vita, amin talán harminc-egynéhányan itt voltak a nagykövetek közül is. Most már ez a munka egyre közelebb kerül a Külügyminisztériumhoz. A következő menetben a Külügyi Intézet illetőleg a minisztérium munkatársai írják meg a következő formájában a stratégiát. Azután szeretnénk ezt a tárcákkal egyeztetni. A külkapcsolatok egyéb intézményes szereplőivel is szeretnénk egyeztetni, bár - mint itt már szó volt róla - a kezdettől benne voltak a folyamatban, és a munka eddig is voltaképpen dialógusban zajlott. Szeretnénk továbbá a pártok szakértőivel is egyeztetni. Azt gondoljuk, végső soron az a jó külpolitika, amely az országról stabil képet sugároz kifelé, amely az ország megbízhatóságát mutatja, amelyben látható a kontinuitás, ahol lehet tudni, hogy van bizonyos konszenzus. Természetesen nincsenek illúzióink; nem gondoljuk, hogy minden ügyben konszenzusra lehet jutni ma Magyarországon, de azt őszintén reméljük, hogy amiben lehet, abban fogunk is konszenzusra jutni. Mindezek után, amikor a kormány elfogadja, szeretnénk bevinni a parlamenti bizottságok elé és ott is megtárgyalni. Várhatóan ez lesz a további sorsa a készülő stratégiának. Azért mondtam el ezt a két történetet előre, mert azt gondolom, hogy ez nagyon sok mindent meghatározott ebben az évben, és mind a kettőnek van a jövőre nézve is tanulsága, illetve segít abban, hogy megfogalmazhassuk a jövőbeli tennivalóinkat is. Természetesen beszélnünk kell itt az előző év konkrét tennivalóiról is, a különböző viszonylatainkról, meg a jövőbeli tennivalóinkról. Itt ma már a miniszterelnök úr is beszélt arról, hogy milyennek kell lennie az értékalapú, érdekalapú és pragmatikus külpolitikának. Nem árt időnként elmondani, hogy a külpolitikánk teljesen egyértelműen bizonyos értékeken alapul. Erről ritkán szoktunk beszélni; azt hiszem, pontosan azért, mert ezen a területen konszenzus van, és a meglévő konszenzust ritkán szoktuk emlegetni. Ezek az értékek nyilvánvalóan a demokrácia, a jogállamiság, a szabadság, az emberi jogok, a kisebbségi jogok. Ez utóbbit többször szoktuk emlegetni, mert abban nem mindig van egyetértés. Nos, mindenképpen szilárd, értékalapú külpolitika az, amelyet folytatunk, és folytatni szeretnénk. Az is egyértelmű, hogy melyek azok a szövetségi rendszerek, amelyekbe Magyarország tartozik, és amelyek osztják ezeket az euroatlanti alapértékeket. A mindennapokban erről is hajlamosak vagyunk időnként megfeledkezni, pedig érdemes leszögezni, hogy voltaképpen ez az alapja minden további döntésünknek, cselekedetünknek. A nemzeti érdekekről szoktunk beszélni abból következőleg, hogy Magyarország szövetségi rendszerekben működik, és ez határozza meg azt, hogy miképpen tudunk érdeket érvényesíteni. Meg kellett tanulnunk - ma már talán jobban tudjuk, mint korábban, de nem árt tovább tanulni - azt, hogy hogyan tudjuk a nemzeti érdekeinket ezekben a szövetségi rendszerekben közös érdekké tenni, hogyan tudunk partnereket találni hozzájuk, hogyan tudjuk elérni, hogy támogatókat találjunk hozzájuk, mert akkor tudjuk elérni, hogy igazán sikeresek legyünk. Ez egyértelműen tanulási folyamat. Úgy látom, kezdenek működni ezek a partnerségek, többé-kevésbé látható is, hogy kik a mi potenciális partnereink. De nagyon sok munkát igényel mindannyiunktól a magyar érdekek olyan megfogalmazása, hogy szélesebb körben is legyenek támogatóink. Viszonylag kevéssé jelenik meg a közgondolkodásban, de fontos, hogy nyomatékosan megjelenjen, hogy van globális felelősségünk is. Ha visszagondolunk a magyar külpolitika hármas prioritására a rendszerváltás után, látjuk, hogy abból a globális kérdések kimaradtak. Nyilván jó ok volt arra, hogy ez így fogalmazódott meg; egyszerűen amiatt, hogy a hármas prioritásnak a fő jelentése az volt, hogy Magyarország elhatárolódjon egy korábbi prioritásrendszertől, amely még az előző rendszerre volt jellemző. Közben azután fel is erősödtek a globalizáció hatásai. Tudnunk kell, és tudomásul kell vennünk, hogy van ilyen felelősségünk is. Nyilván az erőnkhöz mérten kell ennek megfelelnünk - Magyarország nyilvánvalóan akkora, amekkora - de egyértelmű, hogy az erőnkhöz mérten van ilyen felelősségünk. Az is fontos, hogy reális ambíció szintjén bonyolítsuk a külkapcsolatainkat. Itt is van időnként dolgunk - a belpolitikában is, a külpolitikában is. Mekkora az a tér, amely rendelkezésünkre áll? Azt a teret ki kell töltenünk. Nem nagyobbat, nem kisebbet, de azt mindenképpen. Miniszterelnök úr beszélt róla hogy olyan jelentéseket kell, hogy kapjunk, olyan információkra van szükségünk, amelyek nemcsak eseményekről, részletekről tájékoztatnak, hanem elemzéseket is adnak, és segítenek abban, hogy jól érzékeljük egy-egy viszonylatban a lehetőségeinket, a mozgásterünket, s azt, hogy mire is van szükség. Ezt én szeretném még nyomatékosabbá tenni. Nagyon sok ilyen jelentést és információt kapunk, de ezt talán még hangsúlyosabbá kell tenni. Többször megértük ezt ebben az évben. Nagyon nehéz innen látni olyan történéseket, amelyek még nem jelentek meg a felszínen, de aki ott van egy országban és érti-tudja, az segíthet abban, hogy a mögöttes folyamatot pontosabban értsük. Amin még tovább is dolgoznunk kell, az a külpolitika és a külkapcsolatok civil és társadalmi támogatottsága. Ezen együtt kell dolgoznunk itthon és kinek-kinek a külképviseleteken is, hiszen - mint mondtam - nagyon sokszereplőssé váltak a külkapcsolatok. A különböző szereplők megjelennek az országokban, a külképviseleteken, kérnek segítséget-támogatást. Ilyen a sportdiplomácia, a kulturális diplomácia; idegen nyelvű egyetemi képzések szeretnének hallgatókat kapni nagyobb számban. Mind számítanak a diplomaták segítségére abban, hogy hirdetni tudják a programjaikat, hogy el tudjanak jutni mindazokhoz, akikhez szeretnének. Az ilyen nyitottságra nagyon nagy szükség van ahhoz, hogy a belső, belpolitikai támogatottságunk is meglegyen, és valóban egy irányba tudjunk haladni. A belpolitikának és külpolitikának nyilvánvalóan közös célja van; a cél a sikeres Magyarország; ezt nem lehet csupán belül vagy csupán kívül megteremteni; a biztonságos Magyarország, ahol az emberek jóléte elérhető távolságba kerül. Nem lehet a célt sem figyelmen kívül hagyni, fontos erről beszélnünk. Az elmúlt évben törekedtünk arra, hogy a jószomszédi kapcsolatok és a határon túl élő magyar közösségekkel való kapcsolatok ne kerüljenek ellentmondásba egymással. Ez nem mindig volt könnyű feladat, és az sem biztos, hogy ez mindig optimálisan sikerült. De a törekvés egyértelmű volt. Ha jók a szomszédsági kapcsolatok, annak nyilvánvalóan van bizalomépítő hatása, és akkor ez a bizalom visszasugárzik az ott élő magyar közösségre. Ez visszafelé is igaz: ha a magyar közösség képviselői, mondjuk, kormányzati szerepben vannak, és jó kapcsolatban vannak más kormánypártokkal és politikai szereplőkkel, az nyilvánvalóan segít ezekben a kapcsolatokban. Hídként tudnak működni. Tudjuk, hogy nem mindig volt ez nagyon egyszerű. Európa és az Unió ügyéről is kell beszélni. Hogy Magyarország egyértelműen az integráció mellett elkötelezett - ahogyan hallható volt a délelőtti előadásokból -, ez egyértelmű volt a partnereink számára is. Azok között voltunk, akik mindvégig teljesen konzekvensen kiálltunk az integráció mellett; Magyarország ratifikálta is az alkotmányos szerződést, de egyébként is meggyőződésünk, hogy Magyarország akkor lehet sikeres, ha az Európai Unió sikeres. Hogy az Európai Unió sikeres legyen, ahhoz meg szorosabb együttműködésre van szükség. Ezen valóban nagyon intenzíven dolgoztunk, sokan az itt jelenlévők közül is. Szolidáris Európai Unióban gondolkodunk. Tudjuk, hogy itt is van még egy sor tennivaló. Az EU együtt, ha szolidáris, sokkal erősebben képviselheti érdekeit, mint egy-egy ország külön-külön, vagy akár, ha néhány ország támogatja egymást. Konzekvensen képviseltük az EU nyitottságát, azt, hogy nem lehet bezárkózni - jól felfogott, saját érdekünkben sem. A régió stabilitása pedig számunkra közvetlenül, a bőrünkön érezhető fontosságú. De ezen túl is meggyőződésünk, hogy az Európai Unió akkor sikeres, ha megtalálja a szorosabb integráció és a nyitottság egyensúlyát. Említettem a globális felelősségünket. A globális partnereinkre kiemelten figyeltünk. Ez sem volt mindig problémamentes, erről is érdemes egy kicsit hosszabban beszélni. Megpróbáltunk az uniós és regionális mozgásteret együtt kezelni. Szomszédsági kapcsolatok. Elhangzott ma, hogy könnyű olyan országokkal jóban lenni, amelyek messze vannak: minden ország a saját szomszédjaival szokott történelmi konfliktusokba keveredni. Ezeket kell meghaladni, bár nyilvánvalóan ez a legnehezebb. Ebből a szempontból ez az év nemcsak Magyarországnak nem volt könnyű éve, hanem a régiónak sem. Az eseményeket nem akarom hosszan sorolni. Láttuk, hogy a „visegrádi” országok mindegyike küszködött nehézségekkel. Ráadásul, ezek a nehézségek egymásra is rávetülnek. Magam is sokszor megéltem, de valószínűleg Önök mindannyian is megélik azt, hogy ránk, mint régióra tekintenek. Nagyon nehéz különbözni a régió többi országától. Nekünk ezért is alapvető érdekünk, hogy ez a régió működjön, az együttműködés irányába lépjen tovább akkor is, ha tudjuk, hogy sok olyan történelmi predesztináció van, ami nem ezt a folyamatot segíti. Szlovákiával jól láthatóak voltak a konfliktusok a kormányalakulás után. Nagyon fontos volt ebben a folyamatban, hogy a nagyon éles szóváltások és konfliktusok után elindult egy civil mozgás mind a két oldalon, de Szlovákiában nagyon láthatóan, ahol értelmiségiek azt mondták: nem ilyen kapcsolatokat szeretnének. Így elindultak bizonyos együttműködések. Ez azért nagyon fontos, mert a társadalom és a külpolitika nem egymástól független tényezők; akkor lehet jó külpolitikai lépéseket tenni, ha van társadalmi nyomás ugyanabba az irányba. Úgy gondolom, itt voltaképpen erről volt szó. Azt látjuk, hogy a legnehezebb kérdésekben előbbre lehetett lépni. Volt egy miniszterelnöki találkozó, ahol egészen konkrét projektek terveződtek, amelyeknek lesz folytatásuk, ami feltehetően segíteni fogja ezt a folyamatot. Románia EU-tagságát Magyarország nagy erővel képviselte, és támogatta. Azt látjuk, hogy Romániában sem csak könnyű folyamatok zajlanak most az elnök és a kormány viszonylatában. Az RMDSZ - a magyarság legfontosabb érdekképviseleti szerve - ugyan kormányzati pozícióban van, de a kormány önmaga nem elegendően erős ahhoz, hogy bizonyos dolgokat érvényesíteni tudjon. Viszont Románia csatlakozásával megtörtént az a nagyon fontos dolog, hogy a határon túl élő magyarság nagyon nagy százaléka európai uniós polgárrá vált. Ennek már látszanak a hatásai; fontos együttműködések indultak el. Miközben sokszor a felszínen, a politikai szinten a konfliktusok látszanak, aközben a mélyrétegekben sokkal szorosabb az együttműködés; előállnak azok a korábbról ismert együttműködések, azok a nagyon természetes együttműködési formák, amelyeket a határok egykor megakadályoztak. Ezt mindenképpen úgy értékelhetjük, mint nagyon fontos fejleményt. Szerbia - tudjuk - nincs túl jelenkori történelmének legnehezebb időszakán. A koszovói kérdés változatlanul a levegőben lóg, nem tudjuk, mi lesz a vége. Magyarország a kétoldalú kapcsolatokban is, de EU-viszonylatban is kiállt a mellett, hogy a koszovói döntés nemcsak Koszovóról szól, hanem az egész régió stabilitásáról. Továbbá, hogy Szerbiára ugyanolyan mértékben figyelnie kell az Európai Uniónak: nem lehet olyan helyzetet előállítani, amelyben valamelyik ország egy folyamat abszolút vesztese, hiszen tudjuk, hogy a vesztes pozícióból mindig a stabilitás megbontása következik. Egyértelműen azt képviseltük, hogy gesztusokat kell tenni, integrációs utat kell kínálni, sőt segítséget kell kínálni Szerbia számára az integráció folyamatában. Ez nem csupán Magyarország szempontjából fontos - bár nyilvánvalóan mi érezzük a legközvetlenebbül a helyzet hatásait - hanem az egész Európai Unió számára fontos. Nem voltunk egyedül ebben az álláspontunkban, voltak támogatóink, partnereink, de talán a legkonzekvensebben mi képviseltük ezt. Ukrajna sok okból nagyon fontos partnere Magyarországnak: gazdasági, energetikai, egyéb kérdések, az ott élő magyar közösség miatt. Itt is nagyon szoros kapcsolat volt, sok felső szintű találkozó révén szoros ez a dialógus. Tudjuk, hogy Ukrajna mind a mai napig, a választások előtt is azzal küszködik, hogy hogyan tudja megszilárdítani a kormányzást. Tudjuk, hogy nem egészen világos a hatalmi központok egymásközti viszonya, és ez megnehezíti az együttműködést, mert folyamatosan „be van építve” a konfliktus. Mi fölajánlottuk többször, hogy ha tudunk segítségére lenni Ukrajnának, nagyon szívesen tesszük, hiszen nekünk is fontos, hogy mi történik ott. Horvátország csatlakozásának egyértelmű támogatója Magyarország. Nagyon konzekvensen képviseltük azt, hogy a csatlakozási tárgyalásokat mindenki a saját előrehaladásának megfelelően tudja folytatni. Horvátország és Törökország csatlakozásának ügye egy időre elvált egymástól, mert nyilvánvaló volt, hogy Horvátország gyorsabban halad ebben a folyamatban. Ausztriával, Szlovéniával hagyományosan jók a kapcsolataink, ha a közvetlen szomszédokat nézzük. De arról is érdemes szót ejteni, hogy Ausztriával volt néhány vitánk környezetvédelmi kérdésekben, Rába-habzás, szentgotthárdi szemétégető. Ilyenkor derül ki, hogy egy jól megalapozott kapcsolat milyen fontos. Tehát azt lehet mondani, hogy nagyon jók a kapcsolataink, de itt és itt baj van, és a jó kapcsolat megőrzése miatt is fontos, hogy segítségünkre legyenek ennek a gondnak a megoldásában. Úgy látjuk, hogy ez eredményesnek is bizonyul. Mindenképpen érdemes a kapcsolatokat építeni menet közben is. Az Európa-politikáról nagyon sok szó esett, ezért most viszonylag rövidebben szólok róla. Az alkotmányos szerződés, illetőleg reform-szerződés ügyében, mint említettem, Magyarország egyértelmű álláspontot foglalt el, és nagymértékben próbálta támogatni a német elnökséget abban, hogy sikeres legyen ez a félév. Nagyon nehéz volt a német elnökség dolga ebből a szempontból, és nagyon sikeres lett; magunk sem hittük azon az utolsó éjszakán, hogy lesz megállapodás. Hajnali kettőkor gyakorlatilag még majdnem az összes kérdés - kivéve a szavazati arányok kérdését - a levegőben lógott. És miközben előtte két napig a szavazati arányokról volt szó, ekkor éjjel néhány óra alatt sikerült megoldani a többi kérdést. De valóban az utolsó energiákig ment a vita. A magyar álláspontnak volt néhány sarkalatos pontja. Tulajdonképpen mindenben sikerült elérni azt, amit szerettünk volna - még egyszer hangsúlyoznám - annak köszönhetően, hogy Magyarország képes volt folyamatosan és nem csupán az utolsó pillanatban egyeztetni az összes többi olyan országgal, amely részben támogatója volt ezeknek a koncepcióknak. Mindig lehet látni, hogy mikor késő az egyeztetés: amikor már rögzül egy pozíció, akkor sokkal kevésbé sikeres a dolog. Ha az egyeztetést időben el lehet kezdeni, ha érthetővé lehet tenni a szempontjainkat, akkor sokkal nagyobb az esély arra, hogy el tudjuk érni, amit el szeretnénk érni. Ebből a szempontból nagyon intenzív együttműködés volt sokakkal. Szeretném megköszönni mindenkinek, aki benne volt ebben a történetben. Elmondtuk tehát, hogy az alapjogi charta kötelező volta nagyon fontos a számunkra; az Európai Unió alapértékei - benne az emberi jogi és kisebbségi jogi értékek - nagyon fontosak a számunkra. Elmondtuk, hogy a tagállamok egyenjogúságán alapuló együttműködés nagyon fontos számunkra. És elmondtuk, hogy noha nem mindenki szeretne azonos sebességgel haladni az Unióban, váljon lehetővé az, hogy akik szorosabb integrációt akarnak bizonyos területen - megerősített együttműködéseket -, azok megtehessék; és ez legyen transzparens, legyenek láthatóak a kritériumok; és kapjon a továbbiakban segítséget az, aki ehhez csatlakozni akar, és nyitott is legyen, vagyis lehessen is csatlakozni ezekhez a megerősített együttműködésekhez. A megerősített együttműködésekben sok mindenről szó van: bel- és igazságügyi együttműködésről és egyebekről.  Schengeni bővítés. A Schengeni zónához való csatlakozásunk sokkal láthatóbb lesz az emberek számára, mint az Európai Unióhoz való csatlakozásunk. EU-csatlakozásunk idején volt egy jó buli, volt egy örömünnep, de egyik napról a másikra nem igazán voltak láthatóak a változások. A csatlakozás hosszú folyamat, amely korábban elindult, és most is tart. A Schengeni zónához a csatlakozásunk nagyon látható lesz. Sokszor irigyeltük azokat, akik úgy mennek át az egyik európai országból a másikba, hogy észre sem veszik a határt; a korábbi határállomásból bolt vagy kulturális intézmény lett. Ez lesz a mi esetünkben az igazán látható változás. Keményen lobbiztunk és képviseltük mindvégig azt, hogy ez nem informatikai kérdés, hanem politikai döntés kérdése, bizalmi kérdés, amelynek nagyon fontos üzenete is van az új tagállamok irányába: megbíznak-e bennünk annyira, hogy ha a monitoring jelentések azt mondják, hogy felkészültünk, akkor valóban felkészültünk. Tudjuk, hogy pontosan e miatt ez egy sor aggodalmat kelt, de nagyon fontosnak tartjuk, hogy megtörténjen. Egyébként nagyon jó esély van rá, Frattini biztos úr ma elmondta, hogy maga is ezt az álláspontot képviseli.
Az EU-bővítésről már beszéltünk és arról is, hogy Magyarország a nyitottságot képviseli az Unióban. Nem lesz könnyű dolga a portugál elnökségnek, mert lesznek még viták ebben a történetben. Még egy feladatunk lesz a portugál elnökség idején: a déli szomszédságpolitika nagyon erősen a központba fog kerülni, migrációs szempontból, de egyéb szempontokból is. Ez kiemelten fontos témája az Uniónak. Számunkra természetes módon a keleti szomszédságpolitika a húsbavágóbb. A német elnökség idején az európai szomszédságpolitikának a keleti dimenziója fölerősödött, és nagyobb hangsúlyt kapott. Természetesen fontosnak tartjuk a kettőnek az egyensúlyát. Nyilvánvaló, hogy ezekről a kérdésekről szó lesz a portugál elnökség féléves időszakában. Magyarországnak ebben szövetségesekre van szüksége, és továbbra is dolgoznia kell ezen mindenképpen. A Nyugat-Balkán volt a kiemelt témája ennek az évnek, teljesen egyértelműen: Koszovó, Szerbia, a Nyugat-Balkán stabilitása. Kiemelten fontos téma Magyarország számára az Európai Unió közös energiapolitikája. Azt mondtuk kezdettől, hogy ha van ország, amelynek fontos, hogy legyen közös energiapolitika az Unióban, akkor ez Magyarország. Elsődleges feltétel számunkra a szolidaritás, az energiabiztonság. Tudjuk, hogy előzetes lépések kellenek, hiszen minden országnak mások a prioritásai, mások a függései, mások az érdekeltségei. De azt hiszem, erősödik az a meggyőződés, hogy együtt kell működnünk. Sokszor csak a diverzifikációról beszélünk, meg arról, hogy honnan és milyen útvonalon kapjuk az energiát - ezekre a vitákra mindenki emlékszik -, de legalább ennyire fontos, ha nem még fontosabb, egyrészt az energiahatékonyság kérdése, másrészt a kibocsátás-csökkentés, vagyis az energiapolitika és a klímapolitika összefüggése. Ezt különben a német elnökség nagyon nyomatékosan behozta a gondolkodás centrumába. Nagyon fontos a megújuló energiaforrások arányának a növelése. Itt Magyarország küszködik a maga módján, mert ennek nagy költségigényei vannak, de folytatni kell - a kutatás és fejlesztés szempontjából is. EU-együttműködések, visegrádi együttműködés, regionális partnerség. Tudjuk, hogy a régió küszködött mindenféle nehézségekkel, de ennek ellenére, meg annak ellenére, hogy sok kérdésben nem volt egyetértés a visegrádi országok között, a Schengen-ügyben és az amerikai vízumkoalíció ügyében egyértelmű együttműködést és egyetértést lehetett létrehozni. A többi európai partner szemében ezek az együttműködések létező és súlyt jelentő együttműködések. Ugyanígy a regionális partnerség is, amely a nyugat-balkáni programok támogatásában, a nyugat-balkáni stabilitás ügyében jutott előbbre, például abban, hogy Szerbia számára dolgozzunk ki útitervet a vízummentesség felé. Még egy fontos jellemzője volt a német elnökség időszakának, ami nekünk különösen lényeges: a közép-ázsiai stratégia elfogadása. Ez a keleti dimenzió miatt fontos. Energetikai szempontból fontos nemcsak nekünk, hanem az egész Európai Uniónak. Emberi jogi témájú párbeszéd szerepel a többi között a tervekben és oktatási együttműködés. Tudjuk, hogy ez az a régió, amely különböző rivalizálások helyszíne, és nem is dőlt még el, hogy ott mi fog történni. Az Európai Unió számára is nagyon fontos, hogy jelen legyen ebben a régióban. A keleti szomszédságpolitikáról beszélve érdemes néhány szót szólni Moldováról is. Moldovában érdekes módon kialakult egy nagyon nyomatékos magyar jelenlét. Egyrészt Moldova is elkezdett orientálódni Magyarország felé, vezetői kifejezték, hogy szívesen tanulnának azokból a jó és rossz tapasztalatokból, amelyeket mi szereztünk. Ismeretes, hogy Bánfi tábornok - az EUBAM vezetője - hosszabb ideje ott van már Moldovában, nagy elfogadottságnak és ismertségnek örvend. A következő lépés volt a közös vízumkérelem-elfogadó központnak a megnyitása, ami kezdeményezésként Frattini biztos úrtól indult, és Magyarország vállalta, hogy kidolgozza ennek a know how ját és módszerét. Úgy tűnik, hogy ez a kezdeményezés sikerre van ítélve. Több ország már kezdettől csatlakozott hozzá, és újabb négy-öt EU-tagország jelezte, hogy csatlakozna, sőt EU-n kívüli országok is jelezték, hogy örülnének ilyenfajta szolgáltatásnak. Ez nemcsak önmagában fontos, hanem abból a szempontból is, hogy ez az első ilyen kezdeményezés. Meggyőződésem, hogy ez olyan út, amelyet követnünk kell. Nem tud ugyanis minden ország mindenhol konzulátust és nagykövetséget fenntartani; és természetes módon is következik az EU-együttműködésből, hogy egymás segítségére legyünk, és egymásra számíthassunk ilyen ügyben is. Mindeközben Mizsei Kálmán kapta meg az Európai Unió különleges megbízotti tisztét Moldovában, ami szintén egy fontos lépés. Így azt gondolom, jó esélyünk van arra, hogy valóban segítségére tudjunk lenni Moldovának a következő időben, és át tudjuk adni a tapasztalatainkat. Belaruszról: eldőlt, hogy nyitunk nagykövetséget. Itt a demokratizálásban nyilvánvalóan nagyon komoly feladataink lesznek, például a civil társadalommal való párbeszédben, de a gazdasági együttműködésben is. Transz-atlanti kapcsolatok. Az USA-hoz, Észak-Amerikához fűződő kapcsolataink minden szempontból stratégiai fontosságúak. Korábban elmondtam, hogy érdemes hangsúlyoznunk, amit ritkán szoktunk, hogy egyértelműek azok a szövetségesi hovatartozásaink, amelynek az egyike a NATO, és az egyik legfontosabb kapcsolatrendszerünk az Amerikai Egyesült Államok. Itt sokféle területen van együttműködés. Részben a demokratikus értékek terjesztését kitűző szándékkal Magyarország is egyetért, és segítséget is nyújt ebben. Részben az afganisztáni szerepvállalásunk révén - noha sok kritikát kaptunk azért, mert GDP-arányosan nem elég magas a hozzájárulásunk a NATO-költségekhez - nagyon láthatóvá tette a magyar jelenlétet az, hogy Baghlan tartományban elvállaltuk a PRT vezetését. Nemrég jöttem vissza Afganisztánból; azt tapasztaltam, hogy nagyon jó a kapcsolat - részben a katonák kapcsolata - a helyi közösséggel. Tudjuk, hogy ez biztonsági szempontból is rendkívül fontos, hiszen a helyi közösség az, amelyik rendelkezik információkkal és jó kapcsolat esetén ezt meg is osztja. A magyar civil szervezetek ugyancsak nagyon szép munkát végeznek: ökumenikus segélyszervezet, baptista szeretetszolgálat jelen van, és nagyon fontos programokat visz. Elindult a rendőrképzés is a napokban. Több minisztériumnak, Egészségügyi Minisztériumnak, Földművelésügyi Minisztériumnak van ott kezdődő programja, és szeretnénk a közigazgatás fejlesztéséhez is hozzájárulni. Elkezdett A magyar jelenlét egyre erősebb Afganisztánban, pontosabban Baghlan tartományban, ami nagyon fontos. Mint ahogyan az is fontos, hogy ehhez több ország is elkezdett hozzájárulni; Görögország például pénzbeli hozzájárulással, mások katonai hozzájárulással, a rendőrképzéshez való hozzájárulással. Tehát elkezdett vonzereje is lenni a PRT-nak. NATO-bővítés. Ebben a kérdésben is rendkívül aktívak voltunk, nyilvánvalóan nem egyedül. De magyar sikernek is tekinthető egyrészt az a döntés, amely a rigai csúcstalálkozón megszületett, vagyis az, hogy három nyugat-balkáni ország meghívást kapott 2008-ra, a következő bővítési körbe, másrészt három másik ország bevonása a békepartnerségbe. Szeretnénk az ennek megfelelő programok kialakításában is részt venni, hogy ne csupán meghívás legyen. A rakétavédelem ügye - mint tudjuk - az egyik megosztó téma volt, és meglehetősen nagy indulatokat váltott ki. Magyarország mindvégig azt képviselte, hogy NATO-keretekben meg kell ezt tárgyalni. Noha lehet róla bilaterális döntést hozni, de fontos, hogy NATO-keretekben legyen erről szó. Ez el is indult. Másrészt szorgalmaztuk, hogy legyen NATO-Oroszország párbeszéd. Miniszterelnök úr délelőtt beszélt Oroszországgal való kapcsolatainkról. Oroszország megkerülhetetlen szereplő nagyon sok tekintetben, a többi között nemzetközi krízishelyzetekben. Meghatározó szereplő az EU energetikai biztonsága szempontjából, de gazdasági szempontból is. Minden tapasztalat azt erősíti meg, hogy csak a párbeszéd az, amivel el lehet valamit érni, a párbeszéd hiányával bizonyosan nem. Ebbe az irányba szeretnénk lépni. Az euro-atlanti térségen kívüli országokról is esett ma már szó többször. Noha a stabilitás jellemzi ezt a szövetségi területet, amelynek mi a részei vagyunk, új globális szereplők jelennek meg a világban, és Magyarországnak ezzel mindenképpen számolnia kell. Most már - amióta csatlakoztunk az EU-hoz, ami nyilván az elsődleges prioritás volt sokáig - jobban tudunk figyelni Ázsiára, Délkelet-Ázsiára, és arra, hogy ezek az új szereplők politikai és gazdasági meghatározó szerephez jutnak vagy jutottak máris a világban. Ezek közül nyilvánvalóan Kína az egyik. A kínai magyar évadról ma már esett itt szó; szeretnénk ott is nagyon láthatóak lenni a következő évben. India hasonlóan nagyon fontos és egyre nagyobb súllyal van jelen. Dél-Korea, Japán ugyancsak fontos érdeklődési területünk. Akik jártak mostanában Ázsiában, bizonyára hasonló tapasztalatokat szereztek: nagyon sok helyen számon tartják, hogy a magyarok ázsiai származásúak, és ez olyan fajta pozitív alapot is jelent a kapcsolatokhoz, amellyel mindenképpen élnünk kellene. Európában nem mindig emlegetjük ezt a származásunkat. De úgy tűnik, hogy ez érdekes színt is visz az ázsiai kapcsolatainkba. Láttam olyan kínai térképet például, ahol Európából Berlin, London, Párizs volt feltüntetve - és Budapest, körülbelül azonos nagysággal. Kicsit mentegetőztünk is, hogy nem teljesen azonos súlyúak vagyunk; de azt mondták, hogy ők ilyen apróságokkal nem törődnek, a méretbeli különbségek nem oly fontosak. Ebben az évben meglehetősen nagy hangsúlyt helyeztem ezekre a viszonylatokra, pontosan azért, hogy felhívjuk erre a figyelmet és adjunk súlyt is ezeknek a kapcsolatoknak. Az Öböl-országokat érdemes még kiemelni, ahol fantasztikusan nagy tőke koncentrálódik az energia-bevételekből. Fontos lenne, ha ott is hasznos kapcsolatrendszert tudnánk kiépíteni. Fontos lenne jobban jelen lennünk - de nyilván nehezebben találjuk meg a módját - Latin-Amerikában és Észak-Afrikában - gazdasági és egyéb szempontokból. Oroszország: tudjuk, hogy Oroszországnak az utóbbi időben meglehetősen ellentmondásos reakciókat kiváltó szerepe volt, élénk reakciókkal mindenféle oldalakról. Oroszország - nyilván összefüggésben az energia-bevételekkel - sokkal inkább törekszik meghatározó szerepre a korábbi időszakhoz képest, amikor ez kevésbé volt látható. Azt is tudjuk, hogy ehhez sokfajta a korábbi időkhöz kötődő félelem is kapcsolódik. Magyarország - amellett, hogy elvszerű és értékalapú külpolitikát folytat - szeretne pragmatikus külpolitikát is folytatni. Ehhez mindenképpen hozzátartozik az, hogy Oroszország a régió szempontjából és Magyarország szempontjából meghatározó szereplő. Meghatározó szereplő gazdasági szempontból. Tudjuk, hogy a Szovjetunió szétesése után a piac összeomlása miatt a magyar mezőgazdaság meglehetősen sokat szenvedett. Az utóbbi időben ezt elkezdtük visszaépíteni, és nagyon komoly eredmények születtek. Energia szempontjából fontos Oroszország a számunkra, hiszen nagyon nagy az energia-függőségünk. Elindult ugyan egy közös európai energiapolitika, de ez még messze van attól, amikor azt tudjuk mondani, hogy Európa egységes, és a szolidaritás jól látható a mindennapok gyakorlatában. Magyarország azon országok között van, amelyek azt mondják, hogy Oroszországgal mindenképpen kell a folyamatos dialógus. Amikor konfliktusok alakulnak ki, akkor az Európai Unió nyilvánvalóan erőteljesebben tud fellépni, mint egy-egy tagország. Nyilvánvalóan jelezni kell azt is, hogy melyek azok a pontok, amelyekben egyetértünk, és melyek azok, amelyekben nem értünk egyet Oroszországgal, de hogy dialógusra és kapcsolatra van szükség, az teljesen egyértelmű minden szempontból. Nemzetközi szervezetek: Magyarország nagyon láthatóan és nyomatékosan jelen volt az ENSZ-ben, az Európa Tanácsban és az EBESZ-munkában. Néhány jól látható sikerünk is volt: magyar szakemberek megbízásokat kaptak. Haraszti Miklós például újabb mandátumot kapott, az EBESZ médiaszabadság-képviselőként további három évig elláthatja a funkcióját. Tarafás Imre az Európai Fejlesztési Bank alelnöke lett - komolyan lobbyztunk ebben az ügyben is. Mizsei Kálmánról már tettem említést, aki az Európai Unió különleges megbízottja Moldovában. Ez mind annak az elismerése, hogy a magyar szakemberek olyan tapasztalatokkal rendelkeznek, amelyek képesítik őket fontos funkciók ellátására. Egy másik érdemes fejleménye volt ennek az évnek az, hogy több nemzetközi szervezetnek a regionális irodáját sikerült Magyarországra hoznunk. Számomra is nagyon érdekes volt, amikor azt fogalmazták meg ezek a szervezetek, hogy kéz a kézben mozdulnak a multinacionális vállalatokkal együtt, ha azt látják, hogy egy ország vonzó logisztikai központként a multinacionális vállalatoknak. Magyarország nyilvánvalóan azt szeretné, hogy az legyen, mert ez érdekes lehet nemzetközi szervezetek számára is egyrészt a szolgáltatások minősége miatt, másrészt a „networking” lehetőségek miatt. Ilyen módon döntötte el, hogy regionális illetőleg funkcionális irodáját Budapestre telepíti a Vöröskereszt és Vörös Félhold Társaságok Nemzetközi Szövetsége - ennek európai központja jön Budapestre. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága adminisztrációs és szolgáltató központját telepíti Budapestre, és itt lesz a FAO regionális hivatala, valamint közös szolgáltató központja. Nagyon komoly verseny volt mindegyik esetben, úgyhogy nagyon komoly lobbizás volt szükséges; köszönöm mindazoknak, akik lobbiztak, és dolgoztak ezen. Nemzetközi fejlesztés – támogatáspolitika: Magyarországnak van globális szerepvállalása és felelőssége, noha nem tudunk mindenhol jelen lenni, mert korlátozottak a forrásaink. Mindazonáltal 2011-re mindenképpen el kellene érni az elvárt 0,17 százalékos GDP-arányt ahhoz, hogy komolyan vehető nemzetközi fejlesztési partnerek legyünk. De addig is elindult a gondolkodás arról, hogy mik legyenek a prioritásaink, éppen azért, mert nem tudunk mindenhol jelen lenni. Prioritás részben a mi régiónk. Részben az a tény, hogy néhány országban vannak hagyományai a magyarországi kapcsolatoknak, a korábbi oktatásban részt vevők és most vezető állásban lévők révén. Szeretnénk láthatóan jelen lenni. Itt a felelősséget megoszthatjuk civil szervezetekkel, és reményeink szerint piaci szereplőkkel is. Ehhez azonban nekünk segítenünk kell abban, hogy a magyar NGO-k illetőleg a magyar vállalkozások hozzá tudjanak jutni olyanfajta nemzetközi támogatásokhoz, amelyekkel azután ők nemzetközi fejlesztési programokat tudnak lebonyolítani. Ez azért is lényeges, mert azt látjuk, hogy a nagy források az EU-források és a nemzetközi források, amelyeknek, persze, befizetői vagyunk, de a magyar civil szervezetek és vállalkozások nagyon kevéssé részesülnek belőlük. Szeretnénk tehát magyar eszközökkel támogatni, hogy ők hozzájussanak egyéb forrásokhoz, és magyar vállalkozásokként vagy magyar szervezetekként részt vehessenek a fejlesztésekben. Ennek sok-sok módja van. Egyrészt itt, a régióban a twinning programok jelentenek nagy lehetőséget a magyar szakembereknek. Ebben is szeretnék további segítséget kérni, és megköszönni azoknak a munkáját, akik keményen dolgoztak azon, hogy több ilyen programban már most részt tudunk venni. Valóban van olyan szakértelem Magyarországon, amely segítségére lehet a régió más országainak. Másrészről létrehoztuk a jogi lehetőségét annak, hogy ha civil szervezetek hozzájuthatnak olyan forrásokhoz, amelyekből nemzetközi fejlesztéseket végezhetnek, de nincs saját erejük, akkor megtámogathassuk őket. Vagyis, hogy magyar támogatással be tudjanak hozni nagyobb forrásokat, ezt információval és minden egyébbel próbáljuk segíteni. Itt érdemes szót ejteni a Demokrácia Központról, amely közalapítványként - részben magyar forrásokból - sok nemzetközi forrást hoz be, és már eddig nagyon komoly programokat bonyolított le. Például, libanoni nők képzési programja hallatlanul izgalmas vállalkozás volt; vagy a külföldön élő kubai ellenzékiek meghívásával a magyar békés rendszerváltás tapasztalatairól adhattunk információkat, és nagyon pozitív volt a visszajelzés. Vagy hátrányos helyzetű csoportok jogainak védelméről szerveztünk programot több országban és hasonlók. Tehát ilyen módon is próbálunk a civil szervezetekre is támaszkodni; nem az állam az egyetlen szereplője az együttműködésnek és az információcserének. Néhány jövőbeli feladatról: elkezdtük a felkészülést a 2011-es EU-elnökségre. Ott tartunk most, hogy létrejött a kormánybizottságnak nevezett szűkebb grémium a miniszterelnök úr vezetésével és néhány olyan miniszter részvételével, akinek fontos szerepe van a stratégiai döntések meghozatalában. Elkezdődött annak a felmérése, hogy a 250 tanácsi munkacsoport körülbelül hogyan fog megoszlani a minisztériumok között, ennek mi lesz a szakember-igénye, a szakembereknek mekkora hányada található meg a minisztériumokban, illetőleg hol kell még verbuválnunk szakembereket. Képzési programot fogunk kezdeni, hogy valóban jól felkészült és elegendő számú szakember álljon rendelkezésre. Ez nagyon fontos lehetőség lesz Magyarország számára ahhoz, hogy megmutathassa magát a többi EU-tagországnak. De ez nem csupán az EU-tagállamokat jelenti; tudjuk, hogy ama félév alatt Magyarország lesz az Európai Unió arca kifelé, a harmadik országokban és a nemzetközi szervezetekben. Azt kell most felmérni tehát, hogy mi ennek a szakember-igénye és képzési igénye. Azután, pedig meg kell teremteni annak a lehetőségét, hogy azokat a szakembereket, akiket kiválasztunk, meg is tudjuk tartani 2011-ig; tehát olyan motivációs rendszert is ki kell dolgoznunk - ennek is elkezdődtek az előmunkálatai -, hogy ezek a szakemberek végigcsinálják velünk ezt az időszakot. Egyébként ők maguk azután valószínűleg sokkal piacképesebbek is lesznek az európai uniós ismeretek birtokában. A schengeni kérdésről ma sok szó esett, most csak azt említem, hogy ez a külképviseletekre nagy terhet fog róni, és igen nagy felelősséggel jár. A schengeni rendszer bizalmi kérdés és politikai kérdés. Árgus szemekkel fogják a partnereink figyelni, hogy hogyan őrizzük az Unió illetve a schengeni rendszerhez tartozó országok biztonságát mi, akik immáron a külső határán vagyunk a zónának. Ha kiadunk egy vízumot, az 24 országra szóló lesz; ha visszautasítunk vízumkérést, annak ugyanilyen a konzekvenciája. Itt még informatikai fejlesztésekre, képzésekre van szükség, erről még nyilván fogunk részletesen beszélni. Amit hangsúlyozni szeretnék, az a mindannyiunkat érintő bizalom és felelősség. Abszolút tennivalóink lesznek abban, hogy Magyarország EU-integrációját tovább vigyük és befejezzük. Ennek egy része Schengen, az euró-övezethez csatlakozás, prümi szerződéshez csatlakozás, amire megszületett a döntés; de mindenféle egyéb további lépés még hátravan, amin dolgoznunk kell. Említettem az EU keleti szomszédságpolitikájának a kiegyensúlyozottabb megjelenítését. A portugál elnökség időszakára fog esni az új PCA-tárgyalások megkezdése Oroszországgal; látjuk, hogy ez sem problémamentes; itt abban kell segítenünk, hogy előbbre lehessen jutni. A következő időszakra esik az unió költségvetési rendszerének felülvizsgálata. Ebben Magyarország pozíciója az, hogy nagyon fontos, hogy elinduljon róla a gondolkodás, de ebben a periódusban ne legyenek változások. Az is egyértelmű, hogy a következő időszakra kellenek hangsúly-eltolódások, kellenek új területek. Itt felmerül a kutatás és fejlesztés, az energiapolitika. Nyilván lesznek is változások, de Magyarország szeretne a mostanival összevethető forrásokhoz jutni, még ha más összetételben is. Készülnünk kell arra is, hogy az Európai Unió is folyamatosan változik. Nagyon érdekes volt látni a legutóbbi csúcson Sarkozy elnök úr belépését, aki először vett részt csúcstalálkozón, és nagyon markáns francia szerepet indított el; föltehetően ez hasonlóan markáns lesz a közeljövőben is, amit nekünk is majd jobban kell látnunk. Ebből a szempontból fontos, hogy augusztus végén Sarkozy elnök Magyarországra jön, és lehetőségünk lesz arra, hogy jobban megismerjük Franciaország terveit. Az itt is kiderült, hogy Németországgal szoros és mindennapi kapcsolatban vagyunk, és nagyon fontos volt a folyamatos párbeszéd. Ezt most némiképp formalizáltuk is a ma aláírt szerződéssel, diplomatacserével, közös továbbképzésekkel, egymás diplomatáinak a befogadásával. Ezt mindenképpen szeretnénk nemcsak fenntartani, hanem szorosabbá is tenni. Nagy-Britanniával kapcsolatban sokszor azt látjuk, hogy nem teljesen azonos irányba tartanak a törekvéseink; ezt lehetett látni a legutóbbi csúcstalálkozón is a reform-szerződés ügyében, amivel kapcsolatban Nagy-Britannia inkább azon országok között volt, amelyek talán leginkább nem akarták a szorosabb integrációt. Ezzel együtt is azt gondolom, hogy Nagy-Britannia meghatározó szereplője az Európai Uniónak. Ezért nagyon fontos - itt londoni nagykövetünkre nézek -, hogy folyamatosan értsük a szempontokat, és folyamatosan tegyük érthetővé a saját szempontjainkat akkor is, ha ezek némiképp eltérnek egymástól. Az alapelvekről beszéltünk az elején - ezeknek nem kell megváltozniuk a közeljövőben. Amire sokkal jobban kellene törekedni, és erre már utaltam: nem mindenhol, de néhány alkalommal azt éreztük, hogy nem sikerült maradéktalanul, folyamatosan láthatóvá és érthetővé tenni a saját szempontjainkat. Azt láttuk, hogy ott merülnek föl problémák, ahol nincsen folyamatos párbeszéd. Ilyen, például, az energiapolitika – ezt lehetett látni az elmúlt évben a magyar sajtóban. A külföldi sajtóban is elég nyomatékosan felmerült, hogy az energiapolitika ügyében – noha Magyarországnak volt sajátos érdeke – ezt nem mindig mondtuk el elég érthetően a partnereinknek. Talán a partnereink sem jelezték időben és elég egyértelműen, hogy mit gondolnak ezekről a kérdésekről. Érdekes módon, Tony Blair egy megfogalmazása tette ezt a legvilágosabbá, amikor Gyurcsány miniszterelnök úrral beszélt az energiapolitikáról, arról, hogy ez ma a világon stratégiai fontosságú kérdés. A végén, amikor megértette a magyar szempontrendszert, azt mondta, hogy ezek szerint ez Magyarország számára nem stratégiai kérdés, hanem fűtési kérdés. Ez valóban így van, hiszen a fűtés közvetlen prioritás, azt meg kell oldani, ott nincs mese, nincs hosszú távú gondolkodás. Emellett, persze, hogy kell stratégiáról is gondolkodnunk, ha az energiáról beszélünk, de a felszínen azok a kérdések látszanak, amelyek a fűtéshez kötődnek. Azok az azonnali kérdések. Ezek azok a területek, amelyeken nekünk folyamatosan el kell tudnunk mondani a partnereinknek a szempontjainkat, és nekünk is folyamatosan információkat kell kapnunk arról, hogy vannak feszültségek – ez nagyon sokat segít abban, hogy elkerüljük a konfliktus-eszkalációt, és ne utólag kelljen tisztázni különböző kérdéseket. Még arról, hogy társadalmi támogatásra törekszünk, és úgy gondoljuk, hogy enélkül nem lehet külpolitikát és külkapcsolatokat csinálni. Ez szorosan kötődik ahhoz, hogy párbeszédet kezdtünk civil szervezetekkel. Különböző körökben leültünk emberjogi szervezetekkel, nemzetközi fejlesztést végző civil szervezetekkel, a sportdiplomáciában szereplőkkel, roma szervezetekkel. Mindenhol megfogalmazódott, hogy kérik a nagykövetek, a diplomaták segítségét, azt, hogy ha nemzetközi kapcsolatokat alakítanak ki, akkor kaphassanak segítséget. Ha egy-egy viszonylatban ez konkrétan felmerül, akkor küldenénk információt, és kérnénk segítséget a képviseletektől. Erre nyilván szükség van ahhoz, hogy társadalmi támogatottságunk legyen. Ugyanúgy, mint arra, hogy a szolgáltató diplomácia a magyar állampolgárokra odafigyeljen, és ha bajba kerülnek, akkor segítsen. Ebben az évben nagyon-nagyon sok pozitív visszajelzés jött, nem tudom megszámolni, hogy hány levél, amelyekben bajba került magyar állampolgárok elmondják, hogy a nagykövetség, a nagykövet, a konzul személyesen mit segített nekik. Azt hiszem, az ilyenfajta segítséget nem lehet túlértékelni, hiszen a bajban ismerszik meg igazán, hogy hogyan állunk az állampolgárok mellé. Itt a végén szeretném meg egyszer megköszönni az eddigi munkát azzal, hogy nem volt könnyű év, de ezzel együtt eredményes év volt. Azt gondolom, hogy túl vagyunk a legnehezebb időszakon – legalábbis belpolitikai szempontból. Magyarországnak egyébként van elismertsége abból a szempontból, hogy belevágott azokba a reformokba, amelyekbe sok más ország még nem mert belevágni. Juncker miniszterelnök úrnak volt egyszer egy nagyon szép megjegyzése: azt mondta, hogy politikusként mindannyian tudjuk, hogy mit kellene tenni ahhoz, hogy igazában jó irányba vigyük az országot, csak azt nem szoktuk tudni, hogy utána hogyan nyerjük meg a választást. Én azt gondolom, hogy ez mindig dilemmája a politikának. Nagyon fontos lépések történtek itthon, és talán ezek most már beérnek annyira, hogy elfogadottabb legyen a fokozottabb felelősségvállalás mindenki részéről ahhoz, hogy Magyarország tovább tudjon lépni. Meghaladtunk egy korszakot, és egy másik korszakban vagyunk, ami mindenkire kötelezettségeket ró, mert nemcsak jogai, hanem kötelezettségei is vannak az embernek. Remélem, hogy túl vagyunk a nehezén. Nagyon sikeres következő évet kívánok, és azt remélem, a hátralevő másfél nap nagyon jó, eredményes és gyümölcsöző lesz. Köszönöm szépen. (2007. július 30.) |