Leszerelés és nonproliferáció

A tömegpusztító fegyverek (nukleáris, vegyi, biológiai, radiológiai fegyverek), az azok célba juttatásához szükséges eszközök (pl. rakéták) nemzetközi proliferációjának megakadályozása napjaink egyik legjelentősebb biztonságpolitikai kihívását jelenti. Külön veszélyforrás, hogy egyes államokon kívül terroristák, nem állami szereplők részéről is megnyilvánul(hat)nak törekvések tömegpusztító fegyverek és azok célba juttatáshoz szükséges eszközök megszerzésére, illetőleg előállítására.

Magyarország részes, vagy résztvevő állama minden jelentős non-proliferációs tárgyú jogilag, vagy politikailag kötelező erejű multilaterális szerződésnek, az azok alapján létrehozott szervezetnek, illetőleg nemzetközi export-ellenőrzési rezsimnek. Magyarország tevékeny szerepet vállal ezeknek a szerződéseknek és rezsimeknek a munkájában.

Az Atomsorompó Szerződés (Treaty on the Non-proliferation of Nuclear Weapons - NPT)

Az 1970. március 5-én hatályba lépett Atomsorompó Szerződés (Non-proliferation Treaty – NPT) tekinthető a leszerelési „gépezet” sarokkövének. A szerződés célja a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozása, egyúttal a békés célú nukleáris energia használatának elősegítése. A dokumentum az egyik legegyetemesebb nemzetközi szerződésnek tekinthető, amelytől a nukleáris képességekkel rendelkező országok közül – regionális biztonságpolitikai megfontolásaikkal összefüggésben – csupán India, Izrael, Kuba és Pakisztán maradt távol. A szerződés eljárásai íly módon a nemzetközi jog általános elfogadott normáivá váltak. Magyarország 1968. július 1-én az elsők között írta alá a szerződést, amelyet az 1970. évi 12. tvr.-ben ültetett át a belső jogba.

A szerződés 3. cikke alapján a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség feladata, hogy ellenőrizze a szerződési kötelezettségek megtartását valamint felügyelje a részes államok békés célú nukleáris tevékenységét.

A szerződés rendelkezéseinek végrehajtását 1975-óta ötévente felülvizsgálati konferencia keretében tekintik át a részes államok. A 2010. évi felülvizsgálati konferencia sikeresnek tekinthető, amennyiben tartalmas záródokumentum elfogadásával zárult. Fontos eredmény, hogy a záródokumentum akcióterve gyakorlati lépéseket irányoz elő a nukleáris leszerelés, a non-proliferáció, a békés célú együttműködés, és a közel-keleti atomfegyvermentes övezet létrehozása érdekében. Az utóbbi kapcsán az ajánlások között szerepel egy ebből a célból 2012-ben az ENSZ égisze alatt összehívandó regionális konferencia megrendezése is.

Átfogó Atomcsend Szerződés (Comprehensive Nuclear-Test-Ban Treaty – CTBT)

Az 1996-ban ENSZ közgyűlési határozattal létrejött Átfogó Atomcsend Szerződés korlátlan hatályú tilalmat rendel el a nukleáris robbantások végrehajtására. A korábbi hasonló tárgyú nemzetközi megállapodásokkal összehasonlítva az új szerződés átfogó jellege abban nyilvánul meg, hogy hatálya a légkör, a világűr és a víz alatti közeg mellett a földfelszín alatti kísérletekre is kiterjed, illetve, hogy semmilyen mennyiségi küszöbérték alatt nem tesz lehetővé nukleáris robbantásokat. A hatálybalépést követően ezek a tilalmak egyrészt korlátozzák majd a nukleáris fegyverzetek minőségi továbbfejlesztésének technikai lehetőségét, másrészt megakadályozzák, hogy újabb nukleáris fegyverrel rendelkező országok jelenjenek meg.

A szerződést eddig 176 állam írta alá, és 135 ratifikálta is. A XIV. cikk rendelkezései szerint a hatályba lépéshez azonban annak a 44 országnak szükséges a megerősítést tanúsító okiratot letétbe helyeznie, amely tagja a genfi leszerelési értekezletnek és egyúttal atomenergia programmal is rendelkezik.

A szerződésben foglalt rendelkezések végrehajtásának előkészítésére 1996. november 19-én bécsi székhellyel létrejött az Átfogó Atomcsend Szerződés Szervezete (CTBTO).

Vegyifegyver Tilalmi Egyezmény (Chemical Weapons Convention – CWC)

A Vegyifegyver Tilalmi Egyezmény a genfi leszerelési értekezleten 40 állam részvételével 24 évig tartó tárgyalási folyamat eredménye. A tárgyalások 1992-ben zárultak le. Az egyezményt 1993 januárjában nyitották meg aláírásra Párizsban, és 1997. április 29-én lépett hatályba, éppen azzal, hogy Magyarország - mint 65. részes állam - letétbe helyezte ratifikációs okiratát az ENSZ főtitkáránál.

Az Egyezmény kimondja a vegyifegyver használatának, kifejlesztésének, megszerzésének tilalmát. Elrendeli a meglévő vegyifegyver készletek megsemmisítését. A hatálybalépést követően a részes államoknak nyilatkozniuk kellett arról, hogy rendelkeznek e vegyifegyver- és mérgező harcianyag készletekkel és azokat gyártó létesítményekkel, illetve hagytak-e más országok területén vegyifegyvereket.

A CWC az első olyan multilaterális leszerelési megállapodás, amelynek betartása nem csupán a részes államok kötelezettségvállalásán, hanem egy kiterjedt nemzetközi ellenőrzési rendszeren is alapul. A feladattal megbízott nemzetközi szervezet helyszíni ellenőrzésekkel folyamatosan vizsgálja az éves nyilatkozatokban bejelentett adatok valódiságát mind a katonai, mind a polgári ipari szférában. Külön kategóriát jelentenek azok az ellenőrzések, amelyekre a szerződés előírásainak feltételezett megsértése esetén nyílhat lehetőség. A vállalt kötelezettségek átfogó jellege és a jól kiépített ellenőrző rendszer miatt a szerződés mérföldkőnek számít a leszerelési folyamatban.

Biológiai és Toxin Fegyver Tilalmi Egyezmény (Biological and Toxin Weapons Convention - BTWC)

A bakteorológiai (biológiai) és toxin fegyverek kifejlesztésének, előállításának és tárolásának megtiltásáról és e fegyverek megsemmisítéséről szóló egyezmény (BTWC) az első olyan nemzetközi szerződés, amelynek célja a tömegpusztító fegyverek egy teljes kategóriájának felszámolása. A megállapodás teljes tilalmat rendel el az olyan mikrobiológiai vagy egyéb biológiai hatóanyagok, valamint toxinok fejlesztésére, gyártására, tárolására és megszerzésére, amelyek nem kórmegelőzési, védekezési vagy más békés célokat szolgálnak. A tilalom kiterjed azokra a fegyverekre, felszerelésekre és szállítóeszközökre is, amelyekkel az ilyen hatóanyagokat és toxinokat bevethetik. Az egyezményt 1972-ben nyitották meg aláírásra és 1975-ben lépett hatályba.

Bizonyos hagyományos Fegyverekről szóló Egyezmény (Convention on Certain Conventional Weapons – CCW)

A mértéktelen sérülést okozónak vagy megkülönböztetés nélkül hatónak tekinthető egyes hagyományos fegyverek alkalmazásának betiltásáról, illetőleg korlátozásáról szóló egyezményjogi keretül szolgál a hozzá kapcsolódó öt jegyzőkönyv végrehajtásához.

Az I. jegyzőkönyv megtiltja minden olyan fegyver alkalmazását, amely elsődleges hatását tekintve olyan repeszekkel okoz sérülést, amelyeket nem lehet röntgennel kimutatni az emberi szervezetben.

A II. jegyzőkönyv az aknák, a meglepő aknák és más eszközök alkalmazásának a betiltásáról, illetve korlátozásáról rendelkezik. A jegyzőkönyv általános korlátozásokat rendel el ezen eszközök használatára a polgári lakosság ellen, valamint olyan katonai célpontok körzetében, ahol polgári lakosság tömegesen eshet áldozatul ezeknek a fegyvereknek.

A III. jegyzőkönyv tilalmat rendel el a légi úton célba juttatható gyújtófegyverek használatára a polgári lakosság ellen. A jegyzőkönyv csak olyan katonai célpontok ellen engedélyezi ezen fegyverek használatát, amelyek körzetében nem valószínű a polgári lakosság veszélyeztetése.

A IV. jegyzőkönyv megtiltja az olyan lézerfegyverek használatát és kereskedelmét, amelyek tartós és visszafordíthatatlan látáskárosodást illetve vakságot okoznak.

Az V. jegyzőkönyv a háborúból visszamaradt, fel nem robbant lőszerekről az első olyan nemzetközi dokumentum, amely igyekszik megoldást találni a háborúból visszamaradt, fel nem robbant lőszerek által a lakosságra és a segélyszervezetek dolgozóira jelentett fenyegetés mérséklésére.

Ottawai Egyezmény (Ottawa Convention)

A gyalogsági aknák alkalmazásának, felhalmozásának, gyártásának és átadásának betiltásáról, valamint megsemmisítésükről szóló egyezmény három fő területen ír elő kötelezettségeket a részes államok számára:

I. a hatálybalépést követő négy éven belül a részes államok kötelesek raktáron készletezett gyalogsági aknáikat megsemmisíteni.

II. a hatálybalépést követő tíz éven belül a telepített aknamezőket fel kell számolni.

III. nemzetközi összefogással kell gondoskodni a – főként polgári – áldozatok orvosi és társadalmi-gazdasági rehabilitációjáról.

A megállapodás hatékonyságát gyengíti, hogy az Egyesült Államok, Oroszország, India, Kína és Pakisztán mindezideáig nem csatlakozott.

Magyarország az 1997. decemberi ottawai találkozón az elsők között írta alá az egyezményt, és 1998. április 6-án ratifikálta.

Fegyverkereskedelmi Szerződés (ATT – „Arms Trade Treaty”)

Az ATT létrehozását célzó kezdeményezés egyedülálló a maga nemében, mivel a szerződés elfogadása esetén először kerülne sor a termékek jellege miatt különösen érzékeny területnek számító nemzetközi fegyverkereskedelem jogilag kötelező erejű, globális szabályozására. A szerződés a felelősségteljes, átlátható, nyomon követhető, legális haditechnikai eszköz-kereskedelem kialakításának irányába jelentene fontos lépést. Alapvető célkitűzés, hogy a visszaélések és jogellenes eljárások nemzetközi jogi legalizálásának elkerülése érdekében a Szerződés valódi tartalommal rendelkezzen, biztosítsa az átláthatóságot és a végrehajtás ellenőrzését. Kulcskérdés a fő fegyverexportőr államok támogatásának megnyerése is.

Magyarország az Európai Unióval együtt kezdetektől fogva (2005-től) támogatja az ATT ügyét. A haditechnikai eszközök exportengedélyezése terén EU tagállamként megfontolt politikát követő, és jól működő engedélyezési rendszert működtető országként érdekünk, hogy az exportengedélyezés gyakorlata nemzetközi szinten jobban egységesüljön és csökkenjen az elérhető „kiskapuk” száma.

A Fegyverkereskedelmi Szerződés megvalósítása 2009 második felében nyert lendületet, amikor a folyamatot addig ellenző Amerikai Egyesült Államok is támogatásáról biztosította az ATT létrehozását, majd ezt követően az ENSZ Közgyűlése döntött arról egy szövegezési konferencia 2012. évi összehívásáról. A konferenciát négy előkészítő bizottsági (PrepCom) ülés előzi meg; az egyik Magyarország 2011. évi EU-elnöksége idején.

Szerződés a Hagyományos Fegyveres Erőkről Európában (CFE – „Treaty on Conventional Armed Forces in Europe”)

Az európai hagyományos fegyveres erők ellenőrzéséről és korlátozásáról szóló (CFE) szerződést a tömbök közötti szembenállás utolsó éveiben dolgozta ki a NATO és a Varsói Szerződés (1989-90). A tömbszemléletű korlátozási struktúra a végrehajtás időszakában – paradox módon – éppen a tömbszemlélet lebontásának egyik fontos eszköze lett.

A szerződés számára komoly kihívást jelentett a NATO 1990-es években napirendre kerülő keleti irányú bővítése, valamint a kontinens déli perifériáján – a szerződés nyelvén „szárnyán” – jelentkező katonai konfliktuskezelési igény (Csecsenföld, Grúzia). Az évtized végén sikerült elfogadni a szerződés korszerűsített, adaptált változatát (ACFE, Isztambul, 1999), mely összhangot teremtett a NATO akkori keleti irányú bővítése és a CFE-rezsim között. Az ACFE azonban a részes államok közti jogértelmezési viták miatt nem lépett hatályba. A fő törésvonal a NATO és Oroszország között húzódik. A NATO álláspontja szerint az orosz fél nem hajtotta végre a teljes katonai kivonulást Grúziából és Moldovából („isztambuli kötelezettségvállalások”), ezért tagállamai nem indították be az ACFE ratifikációs folyamatát. Moszkva 2007-ben rendkívüli konferenciát kezdeményezett, majd az ott meghirdetett menetrend szerint december 12-én felfüggesztette a szerződés adatcsere- és ellenőrzési rendelkezéseinek végrehajtását.

A NATO erre reagálva olyan javaslatcsomagot terjesztett elő, amely az ACFE hatálybalépését és lépcsőzetes ratifikációját helyezi kilátásba. Ennek alapján azonban nem sikerült továbblépést elérni, ezért 2010 nyarán a Szövetségesek újabb javaslatot nyújtottak át az orosz félnek, melyről Bécsben szélesebb körben folytatódnak a CFE jövőjéről tartott tárgyalások.

Nukleáris Szállítók Csoportja (NSG)

A Nukleáris Szállítók Csoportjában résztvevő államok vállalják a nukleáris és nukleáris kettős felhasználású termékekre vonatkozó exportellenőrzési gyakorlatuk bizonyos irányelvek mentén történő összehangolását. Nem sokkal az Atomsorompó Szerződés hatálybalépése után (1970) az akkori legjelentősebb nukleáris termékeket szállító országok felismerték, hogy az exportellenőrzés területén történő szorosabb együttműködéssel gátat vethetnek a nukleáris fegyverek elterjedésének. Az első ellenőrzési terméklistát az 1971-től működő Zangger Bizottság hozta létre. Az 1974-es indiai kísérleti atomrobbantás azonban fokozottan felhívta a nemzetközi közösség figyelmét a non-proliferációs intézkedések megelőző hatására, így 1975-ben létrejött az NSG. A jelenleg 46 tagot számláló Csoport exportellenőrzési listákat is tartalmazó Irányelvei 1978-ban jelentek meg a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség hivatalos dokumentumaként. Magyarország 1985-ben csatlakozott a Csoporthoz. AZ NSG 2009-ben éves plenáris ülésszakát Budapesten tartotta, tekintettel arra, hogy a Csoport elnökségét 2009-2010-ben – csatlakozásunk óta első alkalommal – Magyarország látta el.