A Lisszaboni Szerződés hatásai az európai biztonság- és védelempolitika területére

A Lisszaboni Szerződés (LSZ) számos, a kül- és biztonságpolitika, azon belül az európai biztonság- és védelempolitika (EBVP) területén folytatott együttműködés elmélyítésének irányába mutató újítást tartalmaz. Lényeges azonban hangsúlyozni, hogy a KBVP területén továbbra is fennmarad a kormányközi együttműködési forma, illetve a konszenzusos tagállami döntéshozatal.

A KBVP területét a Lisszaboni Szerződés hatályba lépésével az alábbi változások érintik:

• Az európai biztonság- és védelempolitika elnevezése közös biztonság- és védelempolitikára változott (Common Security and Defence Policy, CSDP/KBVP). Ez nemcsak szimbolikus jelentőségű, a szerződés alapján a távlati cél a közös uniós védelempolitika kialakítása.
• Az Európai Külügyi Szolgálat (EKSZ) létrehozása a Lisszaboni Szerződés által bevezetett legjelentősebb újítások egyike. Az EKSZ önálló uniós szerv, amelynek feladata, hogy segítséget nyújtson Catherine Ashton, az unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője számára a közös kül- és biztonságpolitika irányításához és az EU külső tevékenységei közötti összhang biztosításához. Az EKSZ stáb feladata lesz a KBVP munkaprogram kialakítása, ill. a KBVP-hez kötődő tanácsi munkacsoportok/bizottság elnöklése.
• Kölcsönös segítségnyújtási klauzula (Mutual Assistance Clause): a LSZ a tagállamok valamelyikének területe elleni fegyveres külső támadás esetére előírja, hogy a többi tagállam köteles minden rendelkezésére álló segítséget és támogatást megadni ezen tagállamnak. A szerződés külön utal a NATO-ra, hangsúlyozva, hogy az e területen vállalt együttműködésnek összhangban kell lennie a NATO-n belül tett kötelezettségvállalásokkal. A NATO, mint a kollektív védelem elsődleges letéteményesének szerepét a szerződés nem kérdőjelezi meg, a NATO tagjainak továbbra is a kollektív védelem alapja és végrehajtási fóruma marad.
• Szolidaritási klauzula (Solidarity Clause): amennyiben valamely tagállamot természeti vagy ember által okozott katasztrófa sújtja, illetve terrortámadás éri, az Uniónak és a többi tagállamnak segítséget kell nyújtania számára; ebben az esetben a szerződés alapján az Unió minden rendelkezésére álló eszközt, ideértve a tagállamok által rendelkezésre bocsátott katonai erőforrásokat is, mozgósít. A szolidaritási klauzula így megteremti annak lehetőségét, hogy a KBVP-eszközök az EU határain belül is alkalmazhatóak legyenek, ezáltal nem határolódik el élesen a külső illetve a belső biztonság fogalma.
• A Lisszaboni Szerződés létrehozza az állandó strukturált együttműködés (Permanent Structured Cooperation) (ÁSE) intézményét, amelyet a magasabb követelményeket kielégítő katonai képességgel rendelkező tagállamok alakíthatnák ki. Az LSZ megfogalmazása alapján az ÁSE létrehozására a védelmi beszerzéseknek, a katonai erők rendelkezésre bocsátásának, interoperabilitásának, rugalmasságának és bevethetőségének fokozása; a képességhiányok csökkentése, az Európai Védelmi Ügynökség (EDA) tevékenységében való részvétel területén történő együttműködés érdekében kerülhet sor. Az ÁSE létrehozásáról a Tanács minősített többséggel döntene. Ha a résztvevő tagállam nem teljesíti vállalt kötelezettségét, a Lisszaboni Szerződés lehetővé teszi kizárását az együttműködésből.
• A petersbergi feladatok a válságkezelési műveletek keretében a jelenlegi szerződések nyújtotta határok közt megvalósítható fellépés formáit tartalmazzák. Ezeken felül a Lisszaboni Szerződés jogilag intézményesíti az Európai Biztonsági Stratégiában már megjelenő olyan új típusú feladatokat is, mint például közös leszerelési műveletek, a terrorizmus elleni küzdelem jegyében harmadik országok támogatása, biztonsági szektor reformjára irányuló törekvések.
• Az LSZ a válságkezelési műveletek terén lehetőséget biztosít arra, hogy a Tanács valamely misszió végrehajtásával a misszióban részt venni szándékozó és az annak ellátásához szükséges képességekkel rendelkező tagállamok egy csoportját is megbízza. A misszióban résztvevő tagállamoknak saját kezdeményezésükre vagy valamely másik tagállam kérésére rendszeres tájékoztatás kell adniuk a Tanácsnak annak alakulásáról. Mindez elősegítené a gyorsreagálású műveletek megvalósítását (ld. pl. európai polgárok evakuálására indított missziók), ugyanakkor egy megerősített együttműködés kialakításának irányába mutatna a KBVP műveleti területén is.
• A műveletekkel kapcsolatos másik újdonság, hogy a műveleteket előkészítő azon tevékenységek finanszírozására, amelyek nem az Unió költségvetését terhelik, tagállami hozzájárulásokból feltöltött „indulási alap” (start-up fund) létrehozására kerülhet sor; a Tanács a főképviselő javaslatára minősített többségi döntéssel állíthatná fel az alapot, valamint határozhatná meg a kezelésével és pénzügyi ellenőrzésével kapcsolatos eljárásokat. Ez szintén a gyors reagálás képességét javítaná, habár az LSZ szerint felhasználása csupán a műveleti „előkészítő feladatokra” korlátozódna.

Az Európai Parlament szerepe látszólag ugyan nem növekszik biztonság- és védelempolitikai ügyekben, ugyanakkor a külügyi és biztonságpolitikai főképviselő – aki egyben a Bizottság alelnöki tisztét is betölti majd – megválasztásához az EP hozzájárulása szükséges. Ez mindenképpen az EP által gyakorolt demokratikus kontroll erősödéséhez vezet.