Magyarország részvétele az Európai Unió biztonság- és védelempolitikai dimenziójában
Az európai biztonság- és védelempolitika (EBVP) létrehozása óta az európai integráció egyik legdinamikusabban fejlődődő területévé vált. EU-tagságunk első négy évében aktívan részt vettünk az EU EBVP keretében megvalósuló tevékenységében, s hazánk aktív szerepvállalását az EU által vezetett civil és katonai válságkezelő műveletekben a jövőben is fenn kívánjuk tartani. Érdekeltek vagyunk abban, hogy az EBVP – amely immár globális biztonságpolitikai szereplő – tovább erősödjön.
Az EBVP műveleti szerepvállalása a 2003 januárjában indított első uniós válságkezelő misszió óta folyamatosan erősödik; erre nemzetközi partnereink részéről is egyértelmű igény mutatkozik. Az EBVP ernyője alatt az utóbbi években számos civil és katonai válságkezelő misszió indult, amelyek több kontinensen is fontos, jelentős hozzáadott értéket biztosítottak/biztosítanak a NATO, ENSZ és egyéb – regionális, szubregionális – keretekben végrehajtott béketeremtő, illetve békeépítő, béketámogató műveletekhez.
Az EBVP jövőbeni fejlődése szempontjából kulcsfontosságú tényező az EU-NATO együttműködés alakulása, hiszen a transzatlanti térség biztonságpolitikai kihívásai közösek. A hatékony fellépés egyik előfeltételének az EU és a NATO közötti szorosabb és érdemibb politikai együttműködést tartjuk. Valamennyi illetékes fórumon aktívan szorgalmazzuk ezért azokat a gyakorlati lépéseket és javaslatokat, amelyek megpróbálják javítani a két szervezet kapcsolatát az EU és a NATO számára egyaránt fontos területeken, mint pl. a Nyugat-Balkán, Afganisztán, a terrorizmus elleni küzdelem vagy a katonai képességek fejlesztése.