Békepartnerség (Partnership for Peace -PFP)

A NATO 1994-ben indította útjára a Békepartnerséget (Partnership for Peace, PfP), mely elsősorban a bipoláris szembenállás időszakában kialakult megosztottság és bizalmatlanság felszámolását, s ezen a talajon az együttműködés fejlesztését hivatott elősegíteni. Magyarország az elsők között, 1994. február 8-án csatlakozott a PfP-hez.
A békepartnerség fókuszában a volt szocialista országok – a korábbi ellenségek – álltak. A felajánlott politikai konzultációs és gyakorlati együttműködési mechanizmus a szovjet függőség alól kikerült társág valamennyi állama előtt – köztük Oroszország számára is – megnyitotta a nyugati demokráciák által vallott értékközösséghez való csatlakozás lehetőségét, előmozdítva ezzel euroatlanti integrációjukat. A politikai párbeszéd középpontjában a bizalomépítés állt, míg a katonai együttműködés a partnerországok védelmi reformjainak demokratikus alapú megvalósítását segítette, alkalmat adott a tagságra aspiráló országoknak a felkészülésre, továbbá biztosította a partnerországoknak a bekapcsolódás lehetőségét a NATO-vezetésű balkáni műveletekbe. Az újfajta együttműködés alapelve az önkéntesség és a mindenkire kiterjedő nyitottság lett.
A PfP egyúttal a szoros együttműködés lehetőségét kínálja azon európai – köztük a semleges - országoknak is, amelyek jelenleg nem törekednek tagságra vagy a belátható jövőben nem számolhatnak annak elnyerésével, viszont a NATO bővítése miatt új választóvonalak kialakulásától, saját biztonsági érdekeik veszélyeztetésétől tartanak.
A békepartnerség, túl a függetlenné vált államok euroatlanti integrációs törekvéseinek felkarolásán, egyúttal kifejezte a NATO radikális átalakulását is: a szervezet nyitottsága érzékelhetően megnőtt, és az elmúlt évtizedben az együttműködés szerteágazó mechanizmusai jöttek létre. A kapcsolatok fejlődése jelentős, a NATO-val hatékony műveleti együttműködésre alkalmas – „interoperábilis” – katonai képességek kialakítását eredményezte a nem szövetséges partnerországokban.
A legutóbbi, 2006. novemberi rigai csúcson a partnerség átalakítása ismét a Szövetség transzformációjának egyik meghatározó irányaként jelent meg. A NATO-tagállamok állam- és kormányfőinek rigai tanácskozása megerősítette, hogy a partnerségi együttműködési formák – EAPC, PfP, Mediterrán Párbeszéd, Isztambuli Együttműködési Kezdeményezés (ICI) és az egyes nem partner államokkal folytatott együttműködés – lényeges szerepet tölt be a Szövetség céljainak elérésében, feladatainak ellátásában. A csúcs dokumentumot fogadott el a partnerség továbbfejlesztéséről, és a kiadott Nyilatkozat is nagy teret szentel a kérdéskörnek, amely így egyike volt a tanácskozás meghatározó politikai üzeneteinek. A nagy ívű elképzelés – a partnerek műveleti hozzájárulásának jelentőségéből kiindulva – azzal számol, hogy valamennyi partnerségi formátumban erősíteni kell mind a politikai párbeszédet, mind a gyakorlati együttműködést.

Magyarország érdekei:
A partnerségek fokozatos és rugalmas fejlesztésében vagyunk érdekeltek. Ez alapozhatja meg az új kihívások elleni közös fellépést. A dialógus mélyítése erősíti az értékközösséget is, amely meghatározó pillére az együttműködésnek.
Különleges figyelmet szentelünk a Balkánnak, ahol a partnerségi együttműködésbe bevont Montenegróval, Szerbiával és Bosznia-Hercegovinával folytatott együttműködéstől és párbeszédtől a hozzánk közeli térség stabilitásának és biztonságának erősödését várjuk.
A földrajzi közelség okán kiemelt érdekünk a NATO-orosz kapcsolatok fejlődése, illetve a Szövetség és Ukrajna, illetve a többi európai FÁK-állam közötti együttműködés erősödése, az európai FÁK-államok euro-atlanti integrációs törekvéseinek sikere.
Fejleszteni kell a kapcsolatokat azokkal az államokkal is, amelyek kívül esnek az euroatlanti térségen, de érdekeltek és készek az együttműködésre a közös biztonság erősítése érdekében.