|
|
|
Magyarország rendészeti szakemberek képzésével segíti elő a demokratikus palesztin állam létrehozását – Várkonyi László szakállamtitkár részvétele a berlini donorkonferencián
| | | 2008. június 24-én Berlinben a palesztin rendőrség és jogállamiság támogatása céljából nemzetközi donorkonferenciát tartottak, amelyen Magyarországot Várkonyi László szakállamtitkár képviselte. A rendezvénynek az volt a célja, hogy a támogatók - így az Európai Unió - áttekintsék a palesztin rendőrség és általában a biztonsági intézmények építésére összpontosuló erőfeszítéseket, egyben növeljék az uniós hozzájárulást. A mostani tanácskozás a tavaly őszi annapolisi konferencián elhatározottak valóra váltásának fontos állomása, amely a palesztin államépítés egyik kulcsterületének támogatását segíti, és illeszkedik az unió ezzel kapcsolatos cselekvési stratégiájához. A nemzetközi donorközösség, és annak egyik legfontosabb tagjaként az Európai Unió – valamint ezzel összhangban Magyarország is – nagy hangsúlyt fektet a palesztin államépítési folyamat támogatására. A demokratikus elvek szerint működő palesztin állam létrejötte szempontjából elengedhetetlen a jogállamiság megerősítése, amelynek egyik fontos eleme az unió által vezetett rendőrségi koordinációs iroda a palesztin rendőrség támogatására (EU Police Co-ordinating Office for Palestinian Police Support - EUPOL COPPS). A misszió kiemelkedő szerepet tölt be a palesztin rendőrképzésben, valamint az igazságszolgáltatási szektor megerősítésében. A konferencián Várkonyi László szakállamtitkár bejelentette: Magyarország a palesztin jogállamiság megerősítése érdekében jelölt a misszióba egy büntetés-végrehajtási szakembert, továbbá vállalja palesztin rendőrök, illetve büntetés-végrehajtási és polgári védelmi szakemberek magyarországi képzését. A programok 100 ezer dolláros támogatást jelentenek hazánk részéről. (2008. június 24.) |
|