| Magyarország és Svédország egyaránt úgy ítéli meg, hogy tiszteletben kell tartani a Lisszaboni Szerződésről tartott írországi népszavazás eredményét, bármennyire is nem örvendetes az a közösség szempontjából. Ugyanakkor időt kell adni az ír vezetésnek, hogy feldolgozza a történteket, és megfelelő kezdeményezéssel tudjon előállni a „hogyan tovább” ügyében. A megállapítás azon a megbeszélésen hangzott el, amelyet a magyar külügyminiszter Stockholmban folytatott svéd kollégájával. A vendéglátó Carl Bildt megerősítette, hogy a svéd kormány ratifikálni kívánja a szerződést, és arra számít, hogy a bonyolult alkotmányos eljárás ellenére novemberre törvénybe lehet iktatni. Mindketten úgy vélekedtek, hogy a jövő évi európai parlamenti választásig a másik érintett 7 állam is jóváhagyhatja az egyezményt, de az bizonyára csak később lép életbe mint eredetileg tervezték.
A megbeszéléseken kitűnt, hogy a legtöbb külpolitikai kérdésben megegyezik, vagy igencsak közel áll egymáshoz a magyar és a svéd álláspont, legyen szó a Nyugat-Balkánról, a térség stabilitásáról és jövőjéről, vagy a keleti szomszédságpolitikáról. A külügyminiszteri eszmecserén, amely alapvetően a svéd kormányfő, Fredrik Reinfeldt őszi budapesti látogatását készítette elő, áttekintették a következő két időszak EU-elnökségi prioritását, mivel a két ország közvetlenül egymás után lesz az elnöki tisztet ellátó trió tagja, 2009-ben, illetve 2011-ben. Úgy értékelték, hogy az elképzelések nagyrészt e tekintetben is fedik egymást. Ugyancsak szóba került, hogy a svéd Gripen vadászgépek leszállítása után is fenn kell tartani a legnagyobb svéd vállalatok magyarországi jelenlétét, sőt, ha lehet, még növelni kellene befektetéseiket, amelyek értéke már most meghaladja az egymilliárd eurót, miközben 12 ezer magyarnak adnak munkát. Göncz Kinga és Carl Bildt emellett véglegesítette azt a szerződést, amely köztisztviselők kölcsönös cseréjét irányozza elő az uniós elnökség előkészítése során, illetve idején. A magyar diplomácia vezetője ugyancsak tárgyalt Cecilia Malmström Európa-ügyi miniszterrel, udvariassági látogatást tett Jan Björkmannál, a Parlament első elnökhelyettesénél, majd pedig válaszolt a Külügyi Bizottság tagjainak igen szerteágazó kérdéseire a magyar külpolitikát illetően. (2008. június 17.)
|