| A megbeszélést követő sajtóértekezleten a magyar külügyminiszter azt emelte ki, hogy a tárgyalások is igazolták a szoros együttműködést hazánk és az Egyesült Államok között. Sok területen folyamatos a konzultáció, és minden újabb találkozó jó alkalmat jelent a közös témák áttekintésére – tette hozzá –, utalva az afganisztáni jelenlétre, a Nyugat-Balkánra, a demokrácia elősegítésére és az energiakérdések megoldására.
Ez utóbbit illetően Göncz Kinga megállapította, hogy az energia-ellátásban semmilyen megoldást sem lehet kizárni, így azt sem, hogy iráni és az orosz gázt tápláljanak bele a Nabucco vezetékbe, de ez további megállapodás kérdése. Ha megépül egy csőrendszer, akkor elképzelhető, hogy azon különböző forrásokból származó gázt szállítsanak. Kétségtelen, hogy ebben a kérdésben nézetkülönbség van az Egyesült Államok és Magyarország között. Washington számára az iráni gáz elsősorban stratégiai kérdés, az Európai Unió és Magyarország számára ellátási kérdés is - hangsúlyozta Göncz Kinga. A Nabucco alapvetően azeri gázra épülne, ugyanakkor több ország, így például Egyiptom és Irak is jelezte, hogy részt venne a projektben. A külügyminiszter hozzátette, hogy Magyarország már több lépésével bizonyította: elkötelezett a Nabucco-projekt megvalósítása mellett, s így - egyebek mellett - nagykövetet nevezett ki a tárgyalások előmozdítására. Boyden Gray amerikai energiaügyi nagykövet szerint az Egyesült Államok továbbra sem támogatja, hogy Iránt és Oroszországot - gázbeszállítóként - bevonják a Nabucco-tervbe. Az iráni gáz megjelenését stratégiai okokból ellenzi, az orosz gáz pedig nem szolgálná a projekt eredeti célját: a források diverzifikálását - mondta Boyden Gray. Az amerikai fél is úgy látja ugyanakkor, hogy Magyarország elkötelezett a Nabucco-projekt ügyében. A washingtoni diplomata szerint a Nabucco megvalósítása most előrébb tart, mint a Déli Áramlat létrehozása. A Kaszpi-tengeri államok minél előbb szeretnék értékesíteni gázukat Nyugat-Európának. Ugyanakkor ezeknek az országoknak egymással is meg kell állapodniuk, és továbbra is nyitott a török tranzitszerep kérdése - mondta a nagykövet, utalva azokra a konzultációkra, amelyeket térségben tett látogatásakor folytatott. (2008. június 6.) |