| A Külügyminisztérium közli, hogy a Magyar Köztársaság csakis a Szuverén Máltai Lovagrenddel áll államközi megállapodáson alapuló, nagyköveti szintű diplomáciai kapcsolatban. Ez azt is jelenti, hogy a Szuverén Máltai Lovagrend - akárcsak a világ számos más országában - magyar földön is diplomáciai mentességeket és jogosultságokat élvez. A Magyar Köztársaság kormányközi megállapodás alapján tart fenn kapcsolatot a Szent Lázár Lovagrenddel, a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend Magyarországi Helytartóságával és a Johannita Rend Magyar Tagozatával, amelyek bizonyos - tevékenységük végzéséhez szükséges könnyítésekben – részesülnek. Ezen a négy lovagrenden kívül a Külügyminisztérium egyetlenegy más lovagrenddel sem áll - sem hivatalos sem nem-hivatalos - kapcsolatban, és nem felelnek meg a valóságnak egyes ilyen szervezetek ellenkező értelmű állításai. A Külügyminisztérium elutasította több ilyen szervezet nemzetközi jogi státusra vonatkozó bejegyzési kérelmét, így ezek Magyarországon kizárólag polgári jogi alapokon működnek, és megalapozatlanul állítják, hogy nemzetközi státust és kiváltságokat élveznek. A Külügyminisztérium semmiféle diplomáciai, illetve külügyi igazolványt nem adott ki számukra, mint ahogy diplomáciai rendszámot sem. A minisztérium erről tájékoztatta az érintett magyar hatóságokat, illetve megtette a szükséges bejelentést. Az el nem ismert, csupán egyesületi alapon létező lovagrendek által kibocsátott igazolványok a személyazonosság igazolására nem alkalmasak, és senkit sem jogosítanak fel semmiféle kedvezményre, így könnyített, illetve soron kívüli határátlépésre sem. A Külügyminisztérium külön is elhatárolódik mind a Jeruzsálemi Szent János Szuverén Máltai Lovagrend Autonóm Perjelségeinek Szövetségétől, mind a Saint Ouen és Csillag Szuverén Lovagrendtől, amelyek sajtóközleményeikben azt sugallták, hogy a tárca elismeri őket, valamint az általuk a minisztériumnak megküldött dokumentumokat. (2008. szeptember 9.) |