| Szentiványi Gábor szakállamtitkár, a Külügyminisztérium politikai igazgatója csütörtökön hivatalába kérette a budapesti szlovák nagykövetet, és magyarázatot kért szlovák politikai vezetők elmúlt napokban tett kijelentései kapcsán.
A szakállamtitkár a két ország kapcsolatainak fejlesztésére irányuló, korábban kölcsönösen kinyilvánított szándékkal, valamint az európai emberi jogi normákkal és a szlovákiai törvényekkel összeegyeztethetetlennek nevezte Jan Slotának, a szlovák kormánykoalícióban részt vevő Szlovák Nemzeti Párt (SZNEP) vezetőjének május 9-i nyilvános kirohanását, amikor is becsmérlően szólt Szent István királyról, illetve kifogásolta egy olyan magyar nyelvű tankönyv felhasználását a magyar tannyelvű szlovákiai iskolákban, amelyet pedig a Szlovák Köztársaság Oktatási Minisztériuma is ajánlott. A szakállamtitkár nehezményezte, hogy Robert Fico szlovák kormányfő, aki - Vladimir Meciarral együtt - az SZNEP elnökével közösen tartott sajtótájékoztatót, nem korrigálta Slota gyűlölködő és sértő szavait, illetve nem határolódott el tőlük. A külügyi vezető ugyancsak magyarázatot kért a szlovák miniszterelnök Liptószentmiklóson tett kijelentése kapcsán, miszerint „ha a Fidesz nyer a következő magyarországi választásokon, fel kell készülnünk a Szlovákiával szembeni nacionalista és szélsőséges megnyilvánulásokra”. Szentiványi Gábor hangsúlyozta, hogy a magyar parlamentben nincsenek szélsőséges nézeteket valló pártok, az ott képviselt politikai erők aktív és megbecsült tagjai a nagy európai pártcsaládoknak, így a Fidesz az Európai Néppártnak. Szentiványi Gábor kifogásolta a szlovák kormányzat részéről már egy ideje tapasztalható kettős magatartást, amely az együttműködési szándékok retorikai célú hangsúlyozásával egyidejűleg teret enged a magyar-szlovák, és ennek részeként a szlovákiai magyar közösséghez fűződő viszonyt élező, konfliktus-gerjesztő törekvéseknek. E politikába illeszkedik a „pilisszentkereszti ügy” szlovák kezelése is, amely egy helyi szintű és alapvetően nem etnikai jellegű kérdést próbál a magyar-szlovák viszony középpontjába állítani, majd számos tény elferdítésével igyekszik azt nemzetközi síkra terelni, miközben a kisebbségek helyzetét érintő általános jellegű gondok Szlovákiában megoldatlanok maradnak. A szakállamtitkár végül hangsúlyozta: a magyar kormány továbbra is azon a véleményen van, hogy a két ország és a régió érdekei szempontjából egyaránt szükség van a két nép történelmi megbékélésére, s azokra a fejlesztésekre, amelyek a két ország közötti infrastrukturális, gazdasági és emberek közötti kapcsolatokat segítik elő. A magyar diplomáciai ezek érdekében kíván dolgozni. A nagykövettel folytatott megbeszélés után Szentiványi Gábor sajtóértekezletet tartott, és ezen úgy vélekedett, hogy valószínűleg nem lesz magyar-szlovák miniszterelnöki találkozó a közeljövőben. "Megfelelő tartalmi előrehaladást kellene először elérni a kétoldalú kapcsolatokban, hogy egy ilyen miniszterelnöki találkozónak értelme legyen. Jelenleg a tartalmi előkészítettség még nincs olyan szinten, hogy ez a közeljövőben megtörténjen" – állapította meg, és hozzátette, hogy a legutóbbi napok fejleményei sem segítik elő a találkozó létrejöttét. A szakállamtitkár megerősítette az MTI azon értesülését, hogy szerdán a szlovák külügyminisztériumba kérették a pozsonyi magyar nagykövetet Göncz Kinga keddi parlamenti felszólalása miatt. Erről is tárgyaltak a csütörtöki megbeszélésen. A külügyminiszter Csapody Miklós (MDF) képviselői kérdésére válaszolva a Magyar Gárdát hasonlította össze Ján Slota pártjával. (2008. május 15.)
|