| Egyetértés van az öt parlamenti párt között abban, hogy mielőbb meg kell teremteni a magyar állampolgárok vízummentes utazásának lehetőségét az Egyesült Államokba; az adatszolgáltatási és adatvédelmi részletekről pedig mihamarabb egyeztetés kezdődik a frakciók szakértői között. Minderről azon a délelőtti egyeztetésen döntöttek, amely a Külügyminisztériumban volt az öt parlamenti párt frakcióvezetőinek és az illetékes parlamenti bizottságok elnökeinek részvételével a vízummentességhez szükséges intézkedésekről. Az egyeztetésen jelen volt April H. Foley, az Egyesült Államok budapesti nagykövete is.
Horváthné, Fekszi Márta kifejtette, hogy valószínűleg két nemzetközi szerződést kell majd jóváhagynia az Országgyűlésnek – ezek a terroristagyanús személyekre vonatkozó adatok kölcsönös cseréjéről valamint az ellopott és elveszett útlevelek ügyében történő tájékoztatásról szólnak. Az Európai Unió és az Egyesült Államok közötti tárgyalások alakulásától függ a bűnügyi nyilvántartók adatcseréjére vonatkozó dokumentum – ha megállapodnak, akkor nincs szükség arra, hogy kétoldalú magyar-amerikai szerződés is létrejöjjön. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy nagyon rövid idő áll rendelkezésre a szerződések részleteinek kidolgozására: mivel az Országgyűlés tavaszi ülésszaka június 9-ig tart, a szükséges törvényjavaslatokat legkésőbb május 23-ig be kell nyújtani, de még így is csak a házszabálytól való eltéréssel tűzhetők napirendre. A pártok szakértőinek bevonásával azt is el akarja kerülni a Külügyminisztérium, hogy az Országgyűlés plenáris ülésén hosszas vita legyen, mert ha kicsúsznak az időből, akkor – az új amerikai adminisztráció hivatalba lépésével - évekig nem lesz lehetőség a vízummentesség megteremtésére.
Az amerikai-magyar vízummentességi szerződés alapjául szolgáló egyetértési nyilatkozatot március 17-én írták alá Washingtonban. Hazánk azt követően csatlakozhat a vízummentesség programhoz, hogy az Egyesült Államok kiépíti biztonsági rendszereit, és megszületik egy kétoldalú, négy-öt elemből álló végrehajtási csomag. Az is a feltételek között szerepel, hogy tíz százalék alatt legyen az elutasított magyar vízumkérelmek aránya. (2008. május 8.) |