Kedves Látogatók!
Tisztelettel köszöntöm a Magyar Köztársaság Belgrádi Nagykövetsége honlapjának minden érdeklődő látogatóját! Engedjék meg, hogy a belgrádi magyar diplomáciai misszió új vezetőjeként néhány mondatban tájékoztatást adjak kétoldalú kapcsolatainkról, a misszió előtt álló feladatokról, szándékaimról.
Örvendetes új fejlemény, hogy az elmúlt cca. egy évben a magasszintű politikai párbeszéd rendszeressé és intenzívvé vált. Mind Budapest, mind Belgrád a kölcsönösen azonosított érdekek alapján megerősítette szándékát a kétoldalú kapcsolatok dinamikus fejlesztésére vonatkozóan. Ezek fő fókuszpontjai a már említett magas szintű politikai párbeszéd folytatásán túl a gazdasági együttműködésben meglévő még feltáratlan lehetőségek kiaknázása, gondolva itt elsősorban a magyar beruházás-állomány növelésére, a kulturális, szellemi érintkezés intenzívebbé tétele, nem titkoltan egymás jobb megismerésének és megértésének szándékával, és nem utolsósorban az ember és ember, vagy állampolgár és állampolgár közötti legtágabban értelmezett kapcsolatok lehetővé tétele, a zavarmentes közvetlen érintkezés elősegítése.
Hogy rövidre fogjam, a magyar-szerb kapcsolatoknak olyan kedvező, felfelé ívelő szakaszában vagyunk, amely lehetővé teszi számunkra, hogy ne csak a kapcsolatok fejlesztése során rutinszerűen felmerülő kérdéseket kezeljük eredményesen, hanem figyelmet fordítsunk az eddig háttérbe szorított, vagy kellő figyelemmel nem övezett kényesebb kérdéseknek is. Szeretnénk, ha a jövőben kapcsolataink a kölcsönös érdekek mellett, a kölcsönös tisztelet és bizalom fejlődését is elősegítenék.
Magyarország életbevágó érdeke, hogy Szerbia sikeres legyen az Európa Unióhoz történő integrálódás során, hogy sikeresen teljesítse ennek a folyamatnak a nem könnyű feladatait, feltételeit. Ehhez a Magyar Köztársaság a tőle telhető mértékben kész megosztani Szerbiával az integrációs és csatlakozási folyamatban felhalmozott tapasztalatait, tudását, hogy ezzel is megkönnyítse déli szomszédunk útját az Unióba. Meggyőződésünk, hogy Szerbia, illetve tágabb értelemben a Nyugat-Balkán országai nélkül az Európai Unió nem lehet teljes és tartósan stabil. Reméljük, hogy többek között a magyar hozzájárulással is, Szerbia minél előbb teljesíteni tudja az ismert feltételeket, és belátható időn belül egyenrangú partnerként, szövetségesként köszönthetjük az Európai Unióban. Az integrációs erőfeszítésekhez történő magyar hozzájárulás egyik legfrissebb példája a vízumliberalizáció szorgalmazása, a vízumliberalizációs útiterv végrehajtásához nyújtott támogatás és asszisztencia volt. Abban bízunk, hogy Szerbia polgárai január 1-től vízummentesen utazhatnak a schengeni térségbe.
Természetesen, a magyar diplomáciai misszió vezetőjének köszöntőjéből nem hiányozhat a Vajdaságban élő magyar nemzeti közösség megemlítése. Ezzel a közösséggel, annak szervezeteivel, intézményeivel rendszeres és élő kapcsolatot kívánok fenntartani. Legitim törekvéseikben támogatni kívánom őket, tiszteletben tartva önállóságukat, partnerkénti egyenrangúságukat.
Reményeim szerint a honlap számos hasznos információval szolgál minden olvasó számára, amit azzal is szeretnénk biztosítani, hogy rendszeresen frissítjük annak tartalmát. Minden kedves látogatónkat arra kérem, hogy észrevételeivel segítse elő a honlap tartalmasabbá tételét, korszerűbb, fogyaszthatóbb arculatának kialakítását.
Varga Imre nagykövet
A megbízólevél átadásakor elhangzott beszédek.