A Konzuli szolgálat érdekvédelemi feladatai magyar állampolgárok részére

Bajba jutott magyar állampolgárok védelme

A konzuli szolgálat segítséget és támogatást nyújt a külföldön bajba jutott magyar állampolgár hazatérésének elősegítéséhez:

  • Amennyiben a magyar állampolgár útiokmánya elveszett, ellopták, megrongálódott, megsemmisült vagy lejárat folytán érvényét veszítette, e helyett újat állít ki. Ez az eljárás illetékköteles (ld. Konzuli díjtáblázat). Az okmány eltűnése esetén e tényt szükséges bejelenteni a fogadó ország rendőrségénél.
  • Más esetekben útmutatást és tanácsot ad a rászorultnak ahhoz, hogy hazatérését saját erejéből megoldhassa, illetve közreműködik abban, hogy a rászorult saját vagy más forrásból anyagi segítséghez jusson. A konzuli szolgálatnak nem áll módjában kölcsönt nyújtani, vagy más anyagi támogatást adni.

Segítségnyújtás baleset vagy erőszakos bűncselekmény áldozatainak, illetőleg súlyos, sürgős ellátást igénylő betegnek

Amennyiben magyar állampolgár súlyos sérüléssel járó balesetet szenvedett vagy ilyen sérülést okozó bűncselekmény sértettjévé vált, illetőleg súlyos, sürgős ellátást igénylő betegségben szenved, a konzuli szolgálat haladéktalanul tájékozódik arról, hogy az érintett megfelelő egészségügyi ellátásban részesül-e, értesíti a sérült vagy beteg által megjelölt személyt, valamint gondoskodik az érintett vagy legközelebbi ismert hozzátartozója felvilágosításáról a gyógykezelés, illetve, szükség esetén, a feljelentés megtételének és a kárigény érvényesítésének feltételeiről a fogadó államban. Az eljárás díj- és illetékmentes.

Személyes szabadságukban külföldön korlátozott magyar állampolgárok védelme

A konzuli szolgálat a külföldön tartózkodó magyar állampolgárnak, ha ellene a fogadó állam hatósága a személyes szabadság korlátozásának bármely formáját alkalmazza, függetlenül annak elnevezésétől (a továbbiakban: fogva tartás) az alábbi segítséget nyújtja:

a)
amennyiben a fogva tartás tényéről bármely forrásból értesül, tisztázza a védelemnyújtáshoz szükséges adatokat,

b)
a fogadó állam szabályaival összhangban kapcsolatba lép a fogva tartottal, és kérésére tájékoztatja az ügyre vonatkozó, a fogadó államban hatályban lévő jogszabályok lényegéről,

c)
késedelem nélkül értesíti a fogva tartott által megjelölt személyt, amennyiben a fogva tartott azt kéri,

d)
kérés esetén tanácsot ad a védőválasztáshoz és tolmács igénybevételéhez.

A konzuli szolgálat figyelemmel kíséri a fogva tartás körülményeit, valamint azt, hogy a magyar állampolgárral szemben folytatott eljárás során tiszteletben tartják-e a nemzetközi jogi szabályokat, továbbá a fogadó államnak a kényszerintézkedések elrendelésére és foganatosítására vonatkozó rendelkezéseit. E körülményekről és a fogva tartott állapotáról a konzuli tisztviselő lehetőség szerint személyes látogatás keretében győződik meg, különösen, ha a fogva tartott a bántalmazására vagy az egészségét, testi épségét veszélyeztető körülményekre tesz panaszt. Amennyiben a fogva tartott kiskorú, cselekvőképessége egyéb okból hiányzik vagy korlátozott, vagy várandós anya, soron kívül meg kell látogatni. A konzuli szolgálat nem léphet fel annak a személynek az érdekében, aki ezt ellenzi. Az eljárás díj- és illetékmentes.

Kiskorú vagy cselekvőképességében korlátozott magyar állampolgár védelme

A konzuli szolgálat haladéktalanul értesíti a magyar gyámhatóságot, amennyiben tudomására jut, hogy kiskorú vagy cselekvőképességében egyébként korlátozott magyar állampolgár számára gyám vagy gondnok rendelése válik szükségessé. Az eljárás díj- és illetékmentes.

További témák:

  • Állampolgárság
  • Útlevél
  • Anyakönyv
  • Hitelesítés