Útlevélkérelmek átvétele konzuli osztályunkon

A belgrádi nagykövetség konzuli osztálya megkezdte az útlevélkérelmek átvételét. A biometrikus adatok vételezéséhez – így ujjlenyomat készítéséhez – szükséges integrált eszköz beüzemelése megtörtént, s december folyamán a kapacitás tesztelése céljából korlátozott számban vettünk át útlevélkérelmeket már esküt tett magyar állampolgároktól. A tapasztalatok szerint az igények benyújtásától számított 2-3 héten belül megérkezik az új magyar útlevél.

Az első úti okmányt december 15-én Ritecz Miklós főkonzul ünnepélyes keretek között nyújtotta át Jandric Iva belgrádi lakosnak (képünkön), aki egyébként nagykövetségünkön 2011 januárjában elsőként kérelmezte az állampolgárságot, majd december elején az útlevelet is.

2012 januárjától lehetővé válik a telefonos időpont-foglalás a kérelmek benyújtására. Az ötéves időszakra szóló útlevél 47, a tíz évre érvényes pedig 71 euróba kerül. (Ez az ár magában foglalja a 20 eurós konzuli díjat is.)



Az útlevél átadása


Jandric Iva,
az első Belgrádban kiadott útlevél tulajdonosa