Egyezményes kapcsolatok alakulása Magyarország és Vietnam között

Miként azt korábbi híranyagainkban jeleztük, Nguyen Tan Dung vietnami miniszterelnök 2009. szeptemberi budapesti látogatása során egyezmények aláírására került sor.
Az alábbiakban részletesen is ismertetést adunk négy dokumentumról:

 

1/

Kötött Segélyhitel Megállapodás
( Hivatalos elnevezéssel: Megállapodás a Magyar Köztársaság Kormánya és  a Vietnami  Szocialista Köztársaság Kormánya között Pénzügyi Együttműködési Keretprogram létrehozásáról)

 

Aláíró:

a magyar  fél részéről:         Bajnai Gordon miniszterelnök
a  vietnami fél részéről:       Nguyen Tan Dung miniszterelnök


Főbb tartalmi elemek:

Egy 60 millió eurós keretösszegű kötött segélyhitelről szól, melyet Magyarország biztosít Vietnam számára.

A kötött segélyhitelezés a nemzetközi gyakorlatban elfogadott, külföldi donorok, így más  EU- tagországok által is alkalmazott megoldás. A kedvezményezett ország fejlesztési prioritásaiból indul ki, miközben segíti a donor ország vállalatainak megjelenését a befogadó  állam olyan beruházásaiban, ahol egyébként a finanszírozás biztosítása nélkül erre nem lenne esély.

A hitel fontos feltétele, hogy legalább 50%-át magyar áruk, szolgáltatások beszerzésére kell fordítani. A hitelből finanszírozott projekteket pályázati úton kiválasztott magyar fővállalkozók valósíthatják meg. 
Magyarország OECD és EU tagsága révén donorként jelenik meg a fejlődő világban, s ezzel az uniós tagországok mindegyike által tett konkrét kötelezettségvállalásokból a saját részét teljesíti. E vállalások GDP arányosan történnek, az új tagországok, így hazánk  esetében – a saját fejlettségi szinthez és gazdasági teljesítőképességhez  is mérten – jóval szerényebbek, mint a régi tagországokban. A magyar nemzetközi fejlesztési együttműködési politika számos eszköze közül az egyik igen fontos a segélyhitelezés.  E szegmens a kedvezményezettségi komponensek révén beszámít a segély statisztikába, tehát úgy tudunk az EU vállalásainkhoz közelebb kerülni, hogy közben magyar vállalati pozíciókat teremtünk/erősítünk a segélyt befogadó országokban. 
 

Felhasználás:

Vietnami kérésre a 60 millió eurós keretösszegből a lehetséges felhasználási területek (egészségügyi infrastruktúra; környezetvédelem; oktatási infrastruktúra, szakképzés) közül az első kap prioritást. Az összeg dominánsan  egy kiemelt fejlesztési övezetben ( Dél-Vietnam - Mekong Delta – Can Tho város)  tervezett onkológiai kórház építésére fordítódhat. 

Konkrét pénzügyi feltételek:

- 18 év futamidő, melyből 3 év a türelmi időszak és 15  év a törlesztési periódus;
- 0% kamat
- 3,5 év kivitelezési idő


2/

Egyetértési Nyilatkozat ( MOU)  a Magyar Köztársaság Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztériuma és a Vietnami Szocialista Köztársaság Ipari és Kereskedelmi Minisztériuma között az energiaipari együttműködésről
 
Aláíró:

a  magyar  fél részéről:    Oláh Lajos államtitkár
a  vietnami fél részéről:   Cao Viet Sinh (tervezési és beruházási) miniszter-helyettes


Főbb tartalmi elemek:

Kiterjed: a megújuló energiaforrások hasznosításával, energiahatékonysággal és –biztonsággal, a nukleáris energiával, olaj- és gázlelőhelyek feltárásával és kitermeléssel, a Nemzeti Energiafejlesztési Programokkal és az energiapiaccal kapcsolatos területekre:
 tapasztalat megosztásra, technológiaátadásra, K+F tevékenységre
 
Eszközei: kölcsönös tájékoztatás, szakértők és döntéshozók látogatása, közös szemináriumok, képzések szervezése, s szükség esetén a dokumentumba foglaltak végrehajtására közös munkabizottságok felállítása

 

3/

Protokoll  a Magyar Köztársaság Külügyminisztériuma és a Vietnami Szocialista Köztársaság Külügyminisztériuma közötti együttműködésről
 
Aláíró:

a  magyar  fél részéről: Várkonyi László KÜM szakállamtitkár
a  vietnami fél részéről: Nguyen Quoc Cuong külügyminiszter-helyettes

Főbb tartalmi elemek:

Kiterjed:.

Nemzetközi politikai, gazdasági, kulturális,  tudományos témákra is al - területeikre. 
 
Eszközei:

Periodikus és nem periodikus minisztérium közi konzultációk Budapesten és Hanoiban, továbbá szükség szerint harmadik országokban nemzetközi konferenciák idején. 
Kiterjeszthető  az ENSZ-be és más nemzetközi szervezetekbe delegált állandó képviselőkön keresztüli konzultációkra is.

Háttér:

A két ország között a 90-es években már köttetett ilyen témában egy dokumentum, de a jelentősen megújult nemzetközi  körülmények (hazánk  EU-tagsága, közös ASEM – l Ázsia-Európa Együttműködés fóruma -  részvételünk, Vietnam jelenlegi és Magyarország  tervezett BT nem állandó tagsága  között a felek  kibővítik  és új alapokra helyezik az e témában korábban aláírt jegyzőkönyvet.


4/


Egyetértési Nyilatkozat ( MOU)  a Magyar Köztársaság Igazságügyi és Rendészeti Minisztériuma és a Vietnami Szocialista Köztársaság Külügyminisztériuma között
 
Aláíró:

a  magyar  fél részéről:    Avarkeszi Dezső államtitkár
a  vietnami fél részéről:   Nguyen Quoc Cuong külügyminiszter-helyettes

 

Főbb tartalmi elemek:

Kiterjed: a migrációs és állampolgársági ügyek területén folytatandó kooperáció és kölcsönös segítségnyújtás kérdéskörére
 
Eszközei: a jogszabályi háttérre, eljárási kérdésekre, a ’legjobb gyakorlat’ átadására, dokumentációkra vonatkozó általános, s megkeresés alapján a származási országot érintő egyedi információcsere, valamint szakértők kölcsönös továbbképzési lehetőségének biztosítása