Magánútlevél igénylése újszülötteknek

Az Egyesült Királyságban magyar szülőtől született gyermek részére magánútlevél a születés magyarországi anyakönyvezésével egyidejűleg igényelhető.

A nagykövetség konzuli osztályán keresztül a születés anyakönyvezését és ezzel egyidejűleg az („állandó”) útlevél kiállítását együttesen lehet kezdeményezni. A magyar anyakönyvi kivonat és az útlevél kb. 8-12 hét elteltével megérkezik a nagykövetség konzuli osztályán keresztül. Az útlevél igénylésének rendjére vonatkozóan a honlapunkon a 12 év alattiakra vonatkozó útlevél igénylési szabályok között található részletes tájékoztatás.

Felhívjuk ezért a szülők figyelmét, hogy a gyermek magyarországi anyakönyvezését a gyermek megszületése, illetve a brit születési anyakönyvi kivonat kézhezvétele után haladéktalanul kezdeményezzék a konzulátuson. Kérjük, hogy olvassák el a honlapon a születés hazai anyakönyvezésére vonatkozó tájékoztatást is.

Javasoljuk, hogy a szülők éljenek ezzel a megoldással, mert bár kicsit hosszadalmas, de ez az eljárás – amennyiben nem szükséges apai elismerő nyilatkozat – a tiszteletbeli konzul, illetve közjegyző (notary public) bevonásával postai úton is intézhető.

Csak személyesen, a konzulátuson kezdeményezhető, kivételes eljárás:

A Magyarországra való hazatérés céljából kivételesen sürgős esetben a konzuli osztály ideiglenes magánútlevelet is ki tud állítani a brit születési anyakönyvi kivonat alapján. Ez azonban csak valóban kivételes lehetőség, így nem arra szolgál, hogy hónapokkal a gyermek születése után a magyarországi hazajutást biztosítsa. Ilyen kivételes lehetőség például, ha a gyermek egészségi állapota, a szülők helyzetében beállt jelentős változás, vagy végleges hazatérési (Magyarországra költözés) szándék indokolja.

Az ideiglenes okmány kiállításának szükségességét dokumentumokkal kell igazolni, így feltétlenül nézzék meg honlapunk erre vonatkozó részét is!

Felhívjuk ezért a szülők figyelmét, hogy a gyermek magyarországi anyakönyvezését a gyermek megszületése, illetve a brit születési anyakönyvi kivonat kézhezvétele után haladéktalanul kezdeményezzék a konzulátuson.

Amennyiben a gyermek mégis ideiglenes útlevéllel utazik haza Magyarországra, visszautazásra már csak állandó útlevéllel vagy személyazonosító igazolvánnyal lesz lehetőség. Magyarországon csak a magyar születési anyakönyvi kivonat birtokában állítják ki a gyermek útlevelét vagy személyazonosító igazolványát.

A konzulátus semmilyen felelősséget nem vállal azért, ha a szülők döntése következtében a visszautazás az eljárási idő miatt nem lehetséges a tervezett időpontban. A szülőknek a kérelem benyújtásakor nyilatkozniuk kell ennek tudomásul vételéről.

A szülőknek tehát e kivételes megoldás esetén választási lehetősége van:

  1. A születés anyakönyvezését és az állandó útlevél kiállítását a nagykövetségen keresztül kezdeményezik, de ezek kézbesítését magyarországi címre kérik; Magyarországra pedig konzuli osztályunk által kiállított ideiglenes magánútlevéllel utaznak haza az újszülöttel. Az utazást tehát úgy tervezzék, hogy szükség esetén be tudják várni Magyarországon az állandó útlevél megérkezését (kb. 8-10 hét).
  2. A nagykövetségen keresztül kezdeményezik a születés anyakönyvezését, de az anyakönyvi kivonat kézbesítését magyarországi címre kérik; Magyarországra ideiglenes útlevéllel utaznak az újszülöttel. Ebben az esetben az állandó útlevél Magyarországon kérelmezhető az anyakönyvi kivonat alapján (az anyakönyvezés ügyintézési ideje kb. 6 hét).

Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy az útlevél igénylésénél mindkét szülőnek meg kell jelennie az okmányirodában, vagy ha csak egyikük tartózkodik Magyarországon, az eljáró szülőnek be kell mutatnia a távollévő szülő hozzájáruló nyilatkozatát. Szülői hozzájáruló nyilatkozat tehető a konzuli osztályon, közjegyző, magyarországi gyámhatóság vagy útlevélhatóság (okmányiroda) előtt.

Amennyiben brit közjegyző (notary public) előtt tesz a szülő nyilatkozatot, úgy a magyarországi elfogadásához a konzulátus diplomáciai felülhitelesítése szükséges. Felhívjuk a figyelmet, hogy a konzulátus csak csak azon közjegyzők aláírását és pecsétjét látja el diplomáciai hitelesítéssel, akik pecsét és aláírás mintájával a konzulátus rendelkezik. A közjegyzők aktuális listáját a főoldalon a „konzuli ügyek” főcím alatt, a „fordítók, közjegyzők” hivatkozásnál találja. A diplomáciai felülhitelesítés díja £22.00. A felülhitelesítés postai úton is intézhető, ehhez egy saját névre megcímzett „Special delivery” válaszborítékot is kérünk csatolni. A díjat a Nagykövetség nevére („Embassy of Hungary”) kiállított Postal Order-ben kérjük csatolni. Csekket sajnos nem tudunk elfogadni.

Figyelem! A külföldön született újszülöttek esetében sajnos előfordulhat, hogy az okmányiroda a születési anyakönyvi kivonaton kívül a gyermek állampolgárságát bizonyító más iratot is kér az útlevél kiállításához, tehát ezt a megoldást csak egészen rendkívüli esetben javasoljuk, illetve érdemes előzetesen érdeklődni az adott okmányirodánál, hogy mire lehet számítani.

  1. Ideiglenes útlevéllel hazautaznak az újszülöttel, és a születés anyakönyvezését hazautazást követően a magyarországi lakóhely szerint illetékes anyakönyvvezetőnél kezdeményezik. Felhívjuk a figyelmet, hogy az anyakönyvezés utóbbi esetben is viszonylag hosszú időt vehet igénybe (kb. 1,5 hónap), tehát ez a megoldás csak a hosszabb otthoni tartózkodás esetén lehetséges, rövid időre tervezett utazásnál nem kivitelezhető.

Ismételten felhívjuk a figyelmet, hogy ez nem automatikus választási lehetőség, hanem kivételes eljárás, amelynek meghatározott feltételei vannak.

Az ideiglenes magánútlevél sajátos feltételeiből adódóan annak kérelmezésére és kiállítására kizárólag a konzulátuson van lehetőség.

Amennyiben az újszülöttel ideiglenes úti okmánnyal szeretnének hazatérni, minden esetben előzetesen egyeztessék ennek lehetőségét a konzulátussal.

A születés magyarországi anyakönyvezésére vonatkozó tájékoztatót a honlap megfelelő részénél megtalálhatják.

Figyelem! Teljes hatályú apai elismerő nyilatkozat esetében a születés anyakönyvezése valamivel hosszabb időt vesz igénybe, különösen ha a szülők valamelyike külföldi állampolgár. Ha az anyakönyvezést Magyarországon intézik, de a teljes hatályú apai elismerő nyilatkozat felvételéhez az egyik szülő nem tud megjelenni az anyakönyvvezető előtt, a nyilatkozat felvételére a nagykövetségen is lehetőség van.

Kérjük, hogy feltétlenül olvassák el a honlapunkon az ideiglenes úti okmányok kiállításának rendjére vonatkozó szabályokat is!