Magyar állampolgárság megállapítása

Magyar állampolgársága fennállásának megállapítása ügyében az Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal illetékes. Amennyiben kéri állampolgársági bizonyítvány kiállítását, annak konzuli díja további £44. Mellékelten megküldjük a kérelemhez szükséges adatlapot. (adatlap az állampolgárság megállapításához) Kitöltése után kérjük a kérelem benyújtása céljából érvényes fényképes okmánnyal (pl. brit vagy egyéb nemzeti útlevél), valamint az adatlapon a “Mellékletek” címszó alatt felsorolt iratokkal konzuli osztályunkra személyesen befáradni szíveskedjen, előre egyeztetett időpontban.

Kérjük az adatlapot a magyar nyelv szabályai szerint (nevek: (1.) vezetéknév, (2.) keresztnév, dátumok: év,hó,nap + ékezetek) szíveskedjen nyomtatott betűkkel kitölteni.

Az állampolgársági vizsgálat átlagosan 6 hónapot vesz igénybe, amelyet a nagykövetségnek nem áll módjában meggyorsítani. Ha csak az állampolgársága fennállását kéri igazolni, az eljárás eredményeként egy évig érvényes állampolgársági bizonyítványt állít ki a magyar hatóság.

A kérelmüket személyesen benyújtó ügyfelektől is azt kérjük, hogy az előírt adatlapokat feltétlenül előzetesen nyomtassák ki honlapunkról, s a kitöltött adatlapokkal keressék fel a nagykövetséget. Közös érdekünk, hogy a jelentős ügyfélforgalom minél gyorsabban és zökkenőmentesebben bonyolódjon.

A jelentősen megnövekedett ügyforgalom miatt – az ügyfelek szakszerűbb és kényelmesebb kiszolgálása érdekében, valamint a várakozási idők csökkentése céljából – a nagykövetség konzuli osztálya 2009. május 3-tól az állampolgárság megállapításával kapcsolatosan is az ügyfélfogadás időpontjának előzetes egyeztetését vezeti be (Részletes tájékoztató).

Az ügyfélfogadás hétfőn, szerdán és csütörtökön délután 13.30 és 15.00 óra között lehetséges. Előzetes időpont írásban, a consulate.lon@mfa.gov.hu email címen kérhető. Az egymáshoz kapcsolódó kérelmek mindegyikét értelemszerűen egyszerre be lehet nyújtani az előre egyeztetett időpontban.

A tájékoztatóba megpróbáltunk minden szükséges és fontos szabályt, információt belefoglalni. Ha ennek ellenére további kérdései lennének, szíveskedjen levélben, e-mail útján (consulate.lon@mfa.gov.hu) vagy telefonon (du. 14.00 – 17.00 között) megkeresni bennünket.