Hiller István oktatási és kulturális miniszter 2009. január 12 – 14 között hivatalos látogatást tett a brit fővárosban. Miniszter úr részt vett a Tanulás és Technológia elnevezésű nemzetközi fórumon, a világ oktatási minisztereinek londoni tanácskozásán, ahol az oktatás XXI. századi kihívásait vitatták meg az oktatási élet kiemelkedő szereplői.
Látogatása során miniszter úr nyitotta meg a Londoni Magyar Kulturális Központ évnyitó kiállítását, 2009. január 12-én, melyen Czakó Borbála, hazánk londoni nagykövete is részt vett. A vendégeket Takács Ildikó Katalin, az LMKK igazgatója évnyitó beszédével köszöntötte. A kiállítás Adrian Stokes festő és osztrák származású felesége, Marianne Stokes Magyarországról szóló útikönyvhöz készített illusztrációit mutatja be. Hiller István beszédében kifejtette, hogy a házaspár munkája jelentősen hozzájárult Magyarország száz évvel ezelőtti pozitív megítéléséhez, hiszen a házaspár, gyönyörűen megszerkesztett éa illusztrált könyvén keresztül ismertette meg a briteket hazánk tájaival és szokásaival.