2004. május 1-jét követően a közösségi jog alapján szabaddá vált a beutazás a munkavállaló magyar állampolgárok számára is. A határon az "EU Nationals" feliratú kapun léphetünk be útlevelünk, vagy érvényes személyazonossági igazolványunk felmutatásával. (Érvényes útlevéllel vagy személyi igazolvánnyal magyar állampolgárok korlátlan időre beutazhatnak az Egyesült Királyságba, ott tanulmányokat folytathatnak. Ugyanakkor a zökkenőmentes határátkelés érdekében a Külügyminisztérium továbbra is javasolja az útlevél használatát! A brit hatóságok külön is felhívták a figyelmet arra, hogy a régi fajtájú, azaz csak magyar nyelven kiállított személyi igazolvány használatát nem ajánlják. Ennek kapcsán arra is felhívjuk a figyelmet, hogy a személyazonossági igazolvánnyal történő utazásra, beleértve az átutazást is, az EGT-n kívüli harmadik államokba csak abban az esetben van mód, ha azt nemzetközi szerződés kifejezetten lehetővé teszi.Az útlevél-ellenőrzést végző bevándorlási tisztviselő csak a személyazonosságot és az úti okmány valódiságát vizsgálja, nem tesz fel kérdést a belépés céljára, az utasnál lévő pénzmennyiségre vonatkozóan. Az uniós szabályoknak megfelelően a belépés csak közrendi, közbiztonsági és közegészségügyi megfontolásból tagadható meg.
Közbiztonsági/közrendi alapon kizáró ok a kábítószer-függőség, súlyos elmebetegség, erős zaklatottságban kifejeződő elmezavarodottság, delíriumos, hallucinációkkal járó állapot, alkoholfüggőség, csavargó életmód. A büntetett előélet nem kizáró ok, de a 2 évnél súlyosabb büntetéssel sújtható, ill. súlyos (pl. kábítószer-csempészet, gyilkosság, nemi erőszak) bűncselekményekért nyilvántartott személyek beutazása szintén megtagadható. Akit korábban kitoloncoltak az Egyesült Királyságból, annak a beutazáshoz előbb valamely brit nagykövetségen kezdeményeznie kell a kitoloncolási határozat (deportation order) visszavonását.
Közegészségügyi kizáró okok az ENSZ Egészségügyi világszervezete 1951. évi 2. számú nemzetközi egészségügyi szabályzatában felsorolt és más súlyos fertőző betegségek (himlő, kolera, pestis, sárgaláz, tífusz, tüdő-tuberkulózis, szifilisz stb.). HIV-pozitív személyek beutazása nem kizárt (de kezelésüket a brit társadalombiztosítás nem fedezi).
A magyar állampolgár nem EU-tagország állampolgárságával rendelkező családtagja továbbra sem mentes az állampolgárságának megfelelő beutazási szabályok és feltételek teljesítésétől, így pl. rövid látogatás, turizmus esetén szüksége lehet vízumra. Amennyiben az Egyesült Királyságban dolgozó, vagy tartósan tartózkodó magyar állampolgárral történő együttélés céljából utazna be, részére a munkavállaló magyar állampolgárnak a belépéshez ún. Európai Gazdasági Térség családi engedélyt (EEA Family Permit) kell kérnie a családtag lakóhelye szerinti brit nagykövetségen. A bevándorlási tisztviselő kérésére a közös beutazáskor be kell mutatni a családi köteléket igazoló okmányt. Megtagadható a belépés, ha a belépő jogosultsága megszűnik (pl. ha a nem EU-állampolgár megszűnik családtagnak lenni, illetve nem tudja igazolni családtag mivoltát). A beléptetés megtagadása ellen fellebbezést a Különleges Idegenrendészeti Fellebbviteli Bizottsághoz (Special Immigration Appeals Commission) lehet benyújtani – 5 napon belül, ha az illető az Egyesült Királyság területén tartózkodik, és 28 napon belül, ha külföldön.
Amennyiben a magyar állampolgárnak nem-EU-tagországbeli családtagja van, aki számára nem akarnak minden ki-beutazáshoz EGT családi engedélyt kérni, vagy ha a magyar állampolgár az egyesült királyságbeli végleges letelepedés, illetve a későbbiekben a brit állampolgárság felvételének gondolatát sem zárja ki, 12 hónapnyi folyamatos munkaviszony után, vagy – önfenntartóként – a megélhetéshez szükséges anyagi háttér meglétét bizonyítva tartózkodási engedélyt (Residence Permit – RP) kérhet az EEC1 formanyomtatvány benyújtásával a brit bevándorlási hivatalban (European Casework Group, 18th Floor, Lunar House, 40 Wellesley Road, Croydon CR9 2BY).
A tartózkodási engedély űrlap letölthető a www.homeoffice.gov.uk honlapról.
Ajánlott mindenre kiterjedő utas- és balesetbiztosítás megkötése.
A közegészségügyi helyzet jó, járványveszéllyel nem kell számolni. Az egészségügyi ellátás színvonala magas.
Az Egyesült Királyságban a munkaviszonyban állók, munkát keresők, vagy itt élők, valamint ezek családtagjai az állami egészségügyi szolgálat (National Health Service – NHS) útján részesülhetnek ingyenes orvosi ellátásban. Az NHS nyilvántartásába a helyi körzeti orvosok jogosultak felvenni a huzamosabb ideig itt tartózkodó külföldieket. A körzeti orvosok és a szolgáltatások listája a www.nhs.uk honlapon található.
Párnapos angliai utazás esetén amennyiben sürgősségi fogászati kezelés szükséges, vagy kifejezetten magyar fogászatot kívánnak választani, javasoljuk a Forest-Ray londoni magyar fogászat megkeresését. www.magyar-fogorvos-londonban.co.uk vagy www.forest-ray.com
Minden, jogszerűen az Egyesült Királyságban tartózkodó magyar munkavállaló és egyéni vállalkozó jogosult állami egészségügyi ellátásra és gyermeke állami iskoláztatására. Nehézség esetén Angliában a Primary Care Trust, az Egyesült Királyság egyéb részein a Health Board helyi irodái készek segítséget nyújtani a megfelelő körzeti orvos felkutatásában. Magánorvosi ellátásra szintén van lehetőség, de ennek költségeit az illetőnek, vagy – munkaszerződésétől függően – munkáltatójának kell fedeznie.
További részletek a www.dwp.gov.uk és a www.mfa.gov.hu/kulkepviselet/UK/hu/Konzuliinf... olvashatók.
A kontinenshez viszonyítva az egész Egyesült Királyság területén, de különösen Londonban magasak a szállodai szobaárak, a legolcsóbb kategóriában is £90–nál kezdődik a kétágyas szobaár. A B&B (bed and breakfast) szállások ennél általában olcsóbbak.
Az irodák, cégek általában hétfőtől péntekig 9 órától 5.30-ig tartanak nyitva. A bankok és a kormányhivatalok rendszerint 9-től 5-ig üzemelnek, de egyes országrészekben ettől eltérő időbeosztás is előfordulhat. Az üzletek szokásos nyitvatartása hétfőtől szombatig 9-től 17.30, vasárnap 10.00-től 17.00 óráig. A szupermarketek és áruházak este 9-ig, 10-ig is nyitvatartanak, sőt némelyikük 24 órán át üzemel.
A kisebb üzletek a tulajdonostól függően, de általánosságban a banki nyitva tartás szerint üzemelnek.
Az Egyesült Királyságban az ún. „Bank Holiday” (banki szünnap) alatt a bankok, közhivatalok, kórházak nem dolgoznak.
Anglia és Wales
2010
2011
New Year's Day / Újév*
január 1.
január 3.
Nagypéntek
április 2.
április 3.
Húsvét
április 5.
április 25.
Május első hétfője: Májusi Pihenőnap „ Bank Holiday” (munkaszüneti nap)
május 3.
május 2.
Május utolsó hétfője: Tavaszi Pihenőnap „Bank Holiday”
május 31.
Augusztus utolsó hétfője: Nyári Pihenőnap„Bank Holiday”
augusztus 30.
augusztus 29.
Karácsony
december 25.
Karácsonyi munkaszüneti nap*
december 27.
december 26.
„Boxing Day” (Karácsony másnapja, december 26.)
december 28.
* Amennyiben Karácsony (december 25.), Újév (január 1.), „Boxing Day”(december 26.), vagy Skócia esetében Újév másnapja (azaz január 2.) bármelyik napja heti pihenőnapra (szombat, vasárnap) esik, akkor a legközelebbi hétfői/keddi napot nyilvánítják munkaszüneti napnak. Ebből adódóan, amennyiben Skóciában a papírforma szerinti „január 2.” (csak így, különösebb elnevezés nélkül!) pl. szombatra esik, a következő munkanap – azaz ez évben január 4. – az munkaszüneti nap.
Rendőrség, mentők, tűzoltók:
999
Scotland Yard:
020 72 30 12 12
MALÉV:
08 70 90 90 577
Közlekedés Magyarország és Nagy-Britannia között hetente több tucat légi járat közlekedik. Jelenleg a Malév (www.malev.hu) és a British Airways www.britishairways.com mellett közvetlen járatokat üzemeltet a WizzAir, az EasyJet, a Jet2 és a RyanAir. Londonban öt repülőtér működik: megközelítésüket, a járatok érkezési és indulási adatait önálló weboldalaik tartalmazzák, amelyeket az alábbiakban felsorolunk:
A londoni repülőterekről célszerű földalattival vagy vasúttal beutazni a városközpontba. A taxik rendkívül költségesek, az autóbuszok lassúak. A Londonon belüli közlekedésnél ajánljuk az un. Oyster-kártyák beszerzését (a nagyobb metroállomásokon lehet hozzájutni), amelyekkel az egyébként igen költséges tarifa a felére csökkenthető. A kártya átruházható és – akárcsak a telefonkártya – újra és újra feltölthető.
A vasút szintén elég drága (a járatokat magántársaságok üzemeltetik), de gyors és kényelmes. A www.thetrainline.com weboldalon megrendelhetők és hitelkártyával megvásárolhatók a jegyek. Menettérti jegyek helyett célszerű külön oda- és külön visszaútra foglalni, úgy lényegesen kedvezőbb tarifákat találunk. Az autóbusz-hálózat ugyancsak magánkézben működik. A legnagyobb országos hálózattal a National Express www.nationalexpress.com rendelkezik. A londoni taxik jellegzetes, ormótlannak tűnő, de valójában rendkívül kényelmes kocsijai könnyen felismerhetők és az utcákon folyamatosan elérhetők.
Gépkocsik bérlése egyszerű, de legyünk figyelemmel a következőkre:
Nagy-Britanniában az utak bal oldalán kell vezetni, különösen ügyeljünk erre a jobbra, nagy ívben történő kanyarodásnál.
Az autópályákat „M”-mel, a főforgalmú autóutakat „A”-val jelölik. A maximális sebesség ezeken az utakon 70 mérföld (112 km) /óra.
Lakott területen 30 mérföld (48 km) /óra az általános sebességhatár. Nagyon sok telepített állandó radar van, ezek jól felismerhetők a doboz sárga színéről, és az aszfaltra festett keresztirányú vonalkázásról, melyeket mindenképpen ajánlatos figyelembe venni.
Az útjelző táblák természetesen szintén mérföldben tüntetik fel a távolságokat.
A parkolás a nagyvárosokban igen nehéz és drága. Londonban szinte minden kerületnek önálló szabályai vannak. 3 font/óra az átlagos parkolási díj. Mindig gondosan olvassuk el a járda mentén és a parkolóórákon szereplő feliratokat, mert a szabályozás nagyon sok helyen eltér az általánostól! Olyan táblák alatt, amelyeken a „Residents only at any time” felirat szerepel, soha ne parkoljunk, mert a gépkocsit nem csupán megbírságolják, de gyakorta egy-két órán belül megbilincselik, vagy a depóba szállítják.
London belső kerületeibe reggel 7 órától este 6-ig csak az un. Congestion Charge befizetésével (8 font) lehet behajtani. A díjat telefonon, on-line (www.cclondon.com), vagy kijelölt üzletekben, szupermarketekben, benzinkutaknál lehet megfizetni.
Az üzemanyag kb. 30 %-kal drágább, mint Nyugat-Európa más országaiban, mivel útdíjak helyett a benzin árába építik bele az útépítési költségeket.
Jótanácsok
Étteremben és taxiknál a szokásos borravaló általában 10%.
Nagy-Britanniában 1 órával később kel fel a nap: vagyis, amikor Magyarországon delet ütnek, a szigetországban még csak 11 óra van.
A brit előhívó szám: 44. London előhívó száma 20, amelyet 7-tel vagy 8-cal kezdődő, nyolc számjegyből álló hívószám követ. Magyarország viszonylag olcsón hívható, ha a vonalas hívószám előtt a 08448 612 612 számot, mobilszám előtt a 09119 223 223 számot ütjük be, majd az automata közlést bevárva tárcsázzuk az otthoni számot: 00 36, stb.
Áram: 240 Volt, 50 Hz. A konnektor eltér a Magyarországon használttól, ezért a repülőtéren célszerű beszerezni konvertert. Ilyet a nagyobb szállodákban a portán is kölcsönöznek.
Az időjárás igen szeszélyes. Az aktuális időjárási előrejelzéseket illetően a legcélszerűbb az interneten tájékozódni. Azért egy esernyő mindig legyen a kezünk ügyében!