Török írók magyarul

A török irodalmat már Balassi Bálint fölfedezte és a mi kincsünkké tette, amikor jónéhány költeményét korabeli török versek “nótájára szerzette”, remekül ráérezve a két nép lelkületének hasonlóságára.

A klasszikus török dívánköltészetből először Repiczky János révén 1848-ban kaphatott a magyar olvasó ízelítőt: “Keleti órák. Költészeti, történeti és nyelvtudományi tekintetben párhuzam az arab, perzsa és török költészet között”.

Erődi-Harrach Béla (1846-1936) - Fuzuli, Baki, Bagdadi és mások fordítója, többek között “Omer Chejjam költeményei”-t (1871), “Hafiz dalai”-t (1872-73), ’Daszitani Leila ile Medsnun”-t (1875), Száditól a “Gulisztan vagy Rózsakert”-et (1889) adja a versszeretők kezébe. A kalandos sorsú Mészáros Gyula (1883-1957) „A Ciprus-lombok alatt. Költemények a keleti világból” (1905) után “Török költők” címmel teszi közzé műfordításait. Venetianer (Vincze) Frigyes “Mehmed Emin Bey” (Yurdakul) c. tanulmányával (1906), ill. “Namik Kemal Bey és az új török hagyományok” (1911), valamint “Az oszmán irodalom főirányai” (1912); Pastinszky János “A legújabb török irodalom főbb képviselői”-nek bemutatásával (1912), Bán János “Tevfik Fikret”-tanulmányával (1932), Dömötör Béla pedig “Napkelet gyöngyei” (1911) címen közzétett műfordításaival, illetve Mezey Imre a Vörös Félhold javára kiadott “Magyar-török almanach”-hal (1915) járul hozzá a török költészet magyarországi megismertetéséhez. A fiatal Németh Gyula „Türkisches Lesebuch mit Glossar. Volksdichtung und moderne Literatur” (1916) című munkájában helyet kapott a török írástudók által lenézett népköltészet néhány darabja is. A török népköltés kincseit Kúnos Ignác fedezte föl, ő jegyezte le és adta ki először a török népi játékok, a karagöz és az ortaoyunu szövegeit, behatóan foglalkozott a Naszreddin Hodzsa anekdoták témájával, meséket és népdalokat gyűjtött, fordított és tett közzé.

Egy átfogó antológia 1961-ig váratott magára. “Szenvedélyek tengere” című kötettel korok, stílusok és irányzatok között Rásonyi László eligazító tanulmánya és kitűnő műfordító-gárda segítségével hajózhatunk a török költészet vizein. A XX. század költőróriása, Nazım Hikmet jónéhány kötet, Fazıl Hüsnü Dağlarca és Ataol Behramoğlu egy-egy versválogatás révén olvasható magyarul.

A török regény korán megjelent nálunk: Halide Edip (Adıvar), Mustafa Macide, Ahmed Rasım, İskender Fahreddin és Suat Derviş egy-egy regényét Silberfeld Jakab, Vincze Frigyes, Persian Ádám ill. Schneider Miklós 1917 és 1933 között ültette át magyarra. Hosszú évtizedek múltán jelentek csak meg török regényírók, pl. Samim Kocagöz, Erdal Öz, Yaşar Kemal vagy Fakir Baykurt tollából.

A Rubovszky Edit által szerkesztett „Török elbeszélők” című antológia kötet átfogó képet ad a műfaj száz évéről (1973); Tasnádi Edit „Van, akit sólyom karmol meg” című antológiájában már a modernebb elbeszélésekből is válogat (2004). Önálló novellaválogatás Bekir Yıldıztól jelent meg („Sírok virág nélkül”, Tasnádi Edit, l986). A világszerte ismert Aziz Nesin humoros-szatirikus munkáiból több kötet került az ifjú és a felnőtt olvasók kezébe.

A Magyar−Török Baráti Társaság kiadványai már a rendszerváltás utáni évek termékei. Puskás László hézagpótló kötetekkel jelentkezett: Számi Pasazáde Szezái „Szabadulás”, valamint Reşat Nuri Güntekin „Madárka” című regényének, illetve Ömer Seyfettin novelláinak fordításával („Hárem”). Tarık Buğra „Állva akarok maradni” című drámája akkor állított emléket az 56-os forradalom magyar hőseinek, amikor itthon még beszélni sem lehetett róluk; a „Júnusz Emre emlékkönyv”, születésének 750. évfordulója alkalmából mutatja be a török költészet máig egyik legnagyobb alakját, Yalvaç Ural kedves történetet írt két csigáról („Szemeszarv és Nyomafényes”; Prof. Vecdet Erkun pedig magyarországi emlékeit írta meg: „Budapesttől Ankaráig” (Tasnádi Edit fordításai, 1991, 1993, 1995 illetve 2004).

A Terebess Kiadónak is több török vonatkozású könyvet köszönhetünk: így pl. Buda Ferenc válogatása: “A kimondott szó kilőtt nyíl” – török népek szólásainak és közmondásainak gyűjteménye (1998); Staud Géza: “Az orientalizmus a magyar romantikában” című monográfiából (1999) épp úgy nem hiányoznak a török vonatkozások, mint Géczi János “Allah rózsái’ című tanulmányából (2000). Nyolcvan év múltán adták ki újból Naszreddin, a “Török hodzsa tréfái”-t (1996); Kúnos “A török népköltés” című 1925/26-os törökországi egyetemi előadásai pedig három törökországi kiadás után először olvashatók magyarul (fordította Tasnádi Edit, 1999). Turan Oflazoğlu “Nagy Szulejmán” című színműve is egy ugyancsak nagyformátumú uralkodó alakját állítja elénk (fordította Tasnádi Edit, 2000.)

Érdekesség, hogy Orhan Asena “Hürrem szultána” című drámájának magyar fordítása (Tasnádi Edit, 1992) a Török Kulturális Minisztérium jóvoltából Ankarában látott napvilágot. Az Ulpius-Ház Orhan Pamuk „A fehér kastély” című regényével örvendeztette meg először a posztmodern irodalom kedvelőit, majd sorban megjelentek az immár Nobel-díjas szerző művei: „Az új élet”, „Hó”, „Isztambul”, „A nevem Piros”, valamint a „Fekete könyv”.

A török irodalom magyar nyelvű fordításairól részletesebb képet ad Tasnádi Edit „A török irodalom Magyarországon” című cikke a Keletkutatás című folyóirat 1987 őszi számában (a cikk tartalmazza a Magyarországon 1986-ig napvilágot látott török művek teljes bibliográfiáját). Tasnádi Edit fordításában az utóbbi években több török alkotás került a magyar olvasók kezébe. Ezek az alábbiak:

„A pasa fia meg a világszépe” ( török népmesék, 2000)
İlber Ortaylı: „Az Oszmán Birodalom leghosszabb évszázada (monográfia, 2004.)
Perihan Mağden: „Bajban vagyok veled” (regény, 2005)
„A fügemagbeli szép leány” (ciprusi török népmesék, 2007)
Cem Mumcu: „Törökfürdő avagy sírbolt” (regény, 2007)
İhsan Oktay Anar: „Ködös kontinensek atlasza” (regény, 2007)
İskender Pala: „Halál Babilonban, szerelem Isztambulban” (regény, 2007)
Orhan Pamuk: „A nevem Piros” (regény, 2007)
Orhan Pamuk: „Fekete könyv” (regény, 2008)
İhsan Oktay Anar: „Efrasiyab történetei” (regény, 2008)