A magyar és török nyelv összehasonlító történeti kutatása nagy hagyományokra tekint vissza. Legjelesebb képviselői közül: Vámbéry Ármin, Gombocz Zoltán, Németh Gyula, Ligeti Lajos, Róna-Tas András, Kakuk Zsuzsa, Vásáry István, Mándoky István, Torma József, Berta Árpád nevét kell a magyarok közül megemlíteni. Bár Magyarországon ez a kutatás már a 19. században elkezdődött, Törökországban mind a mai napig nem irányul a kérdésre kellő figyelem, jóllehet a magyar nyelv korai török jövevényszavainak kutatása a török nyelvtörténet szempontjából kincsesbánya.

Tipológiai szempontból mind a török, mind a magyar agglutináló nyelvek, ezért az illeszkedési szabályok is hasonlóak a két nyelv esetében, s nemcsak a magánhangzóharmónia, hanem a zöngésség szempontjából is lényeges a hasonlóság.

A magyar nyelv kialakulását csak úgy tudjuk elképzelni, hogy az ősmagyar nyelvtörténeti korban a finn-ugor alapnyelvi elemek finn-ugor szerkezetek felhasználásával törökös környezetben történt. Areális egyezések esetén nem a pontos egyezés, hanem a jelenség ismerete, a nyelvtani kategória megléte az, amire figyelünk. Areális elemeket azért tartunk számon, mert bizonyos izoglossza határok átléphetnek nyelvi határokon is, ezért ugyanazon a területen élő magyar és török nyelvekben egyaránt megjelennek.

A magyar nyelvet három eltérő korban érte erős török nyelvi hatás: a). a Honfoglalás előtt, b)., a Honfoglalás utántól a kunok betelepüléséig (IX-XIII. századig), c), az Oszmán Birodalom terjeszkedése idején. A három korszak közül az első a legnagyobb jelentőségű. Ebben a periódusban, 450-500 török jövevényszó került át akkori különböző török nyelvekből a magyarba. Megállapítható, hogy minél korábban történt két nyelv érintkezése, annál szembetűnőbb az igék aránya az átvett jövevényszavak közt annak ellenére, hogy az ige a szókészletnek úgyszólván legnehezebben mozgó része.

A magyar nyelvtörténet korszakai nem esnek egybe a törökével, mert utóbbinak korábban volt írásbelisége, azaz az ótörök kor évszázadokkal megelőzte az ómagyar kort. Mivel a magyar nyelv története szempontjából nagy a török jelentősége, a magyarok már a múlt század elején nagy eredményeket mutattak fel a téma kutatásában.

A kutatás korábbi szakaszában kizárólag lexikológiai vizsgálatról beszélhetünk, nem is mindig a legkövetkezetesebb módszertanú vizsgálatok alapján. Ligeti utolsó nagy összefoglalása óta viszont a nyelv más rétegeinek (fonetika, morfológia, szintaxis, stb.) az összehasonlító vizsgálata újabb eredményeket hozott, s itt várhatóak a legjelentősebb új eredmények.

Ajánlott irodalom:

• Agyagási, K. (2002): Some Middle Bulgarian Loan Words in the Volga Kipchak Languages. AOH 55:1-3. pp. 25-28.
• Bárczi G. – Benkő L. – Berrár J. (1967): A magyar nyelv története. Budapest.
• Benkő L. (ed.)(1991, 1992): A magyar nyelv történeti nyelvtana. I. A korai ómagyar kor és előzményei. II/1. A kései ómagyar kor. Morfematika. Budapest.
• Berta, Á. - Róna-Tas, A. (2002): Old Turkic Loan Words in Hungarian. Overview and Samples. AOH 55:1-3.pp. 43-67.
• Csáki, É. (2007): +nAn as ablative case suffix in Hungarian and Turkic languages. In: Csepregi M. – Masonen, V. (eds): Grammatika és kontextus. Új szempontok az uráli nyelvek kutatásában. (Urálisztikai tanulmányok 17.) Bp. pp. 55-66.
• Cser A. (2000): A történeti nyelvészet alapvonalai. Piliscsaba. (A nyelvi változás térben, időben és a társadalomban).
• Eren, H. (2002): A magyarok etimológiai szótáráról. MNy XCVIII:4. pp. 385-395.
• Gombocz Z. (1908): Honfoglalás előtti török jövevényszavaink. (A Magyar Nyelvtudományi Társaság kiadványai 7.) Budapest.
• Johanson, L. (2004): On the Turkic origin of Hungarian igen ‘yes’. AOH 57:1 pp.93-104.
• Kiss L. (1999): A honfoglalás és a letelepedés a földrajzi nevek tükrében, A Kárpát-medence régi helynevei. Valamint Erdély vízneveinek rétegződése. In: Történeti vizsgálatok a földrajzi nevek körében. (PPKE Magyar Nyelvészeti Tanszékének Kiadványai 1.) Piliscsaba. pp. 96-116, 149-159.
• Ligeti L. (1986): A magyar nyelv török kapcsolatai a honfoglalás előtt és az Árpád-korban. Budapest.
• Mándoky Kongur I. (1993): A kun nyelv magyarországi emlékei. (Keleti örökségünk 1.) Karcag.
• Németh Gy. (1948): Balassa Bálint és a török költészet: Magyar századok. Irodalmi műveltségünk történetéhez. pp. 80–100.
• Németh Gy. (1967): A magyarországi oszmán-török nyelv. Illésházy Miklós török nyelvkönyve 1668-ból. NyK. LXIX.
• Németh Gy. (1990): Törökök és magyarok I–II. (Budapest Oriental Reprints), Budapest.
• Pais D. (1975): A magyar ősvallás nyelvi emlékeiből. Budapest. (A táltos meg az orvos. pp. 73-108)
• Papp F. (1994): A magyar nyelv szóvégmutató szótára. Budapest.
• Pálóczi Horváth A. (1974): A kunok megtelepedése Magyarországon. Archeológiai Értesítő pp. 244-259.
• Rédey K. (1998): Őstörténetünk kérdései. A nyelvészeti dilettantizmus kritikája. (Magyar Őstörténeti Könyvtár 11) Budapest. pp. 57-84.
• Róna-Tas A. (1969): Néhány gondolat a nyelvrokonságról. NyK LXXI:2. pp. 261-279.
• Róna-Tas A. (1987-88): Ligeti Lajos és a magyar nyelv török kapcsolatai. NyK 89:1-2. pp. 211-219.
• Róna-Tas A. (1994): Deverbal verb-formatting sufixes. Journal of Turkology 1:1.
• Róna-Tas A. (1996): A honfoglaló magyar nép. Budapest.
• Róna-Tas A. (2001): Hol volt Kuvrat Bulgáriája? in: Felföldi Sz. - Sinkovics B.: Nomád népvándorlások, magyar honfoglalás. (Magyar Őstörténeti Könyvtár) pp. 67-87.
• Róna-Tas A. (2004): Néhány megjegyzés faneveinkről (Bükk, dió, gyertyán, gyümölcsény, gyűrűfa, éger, kőris, mogyoró, tölgy). MNy. C:3 pp. 260-273., 419-438.
• Róna-Tas, A. (2005): Turkic – Alanian – Hungarian contacts. AOH 58:2. pp. 205-213
• Vámbéry Á. (1870): Magyar és török-tatár szóegyezések. NyK 8. 109–189.
• Vámbéry Á. (1885): A török faj ethnologiai és ethnographiai tekintetben. Budapest.
• Vásáry I. (1993): A régi Belső-Ázsia története. (Magyar Őstörténeti Könyvtár 7) Szeged.
• Vásáry I. (2008): A magyar őshazák és magyar őstörténészek. (Magyar Őstörténeti Könyvtár 24) Szeged.

Írta: Csáki Éva
2009. május 5.