A Tunéziai Köztársaság belpolitikája
Tunézia formálisan többpárt-rendszerű állam. A hatalom letéteményese a köztársasági elnök. A hatalomgyakorlás tekintetében elsősorban a francia köztársasági elnöki struktúra modelljét alkalmazza, szoros elnöki ellenőrzés alatt tartva az ország intézményrendszerét. Az emberi jogok érvényesülése – a politikai jogok, a gyülekezési, szólás- és sajtószabadság terén – különösen európai mércével igen sok kívánnivalót hagy maga után, a térségben megszokottnál azonban magasabb szintű.
Az egykamarás Képviselőház 163 tagját és a köztársasági elnököt az 1988. július 25-én kihirdetett új alkotmány értelmében 5 évre választják, 2005-től a Tanácsosok Házának megalakulásával két-kamarássá vált a parlament.
Az államfői tisztet ugyanazon személy eredetileg csak két periódusban tölthette volna be, a korábbi alkotmány Ben Ali elnök „testére szabott” többszöri módosításával a jelenleg érvényes Alaptörvény ilyen megszorításokat már nem tartalmaz. Az országot 1987 óta erős kézzel irányító Ben Alit 2005-ben 99,48%-os szavazat-aránnyal választották újjá, és jelenleg már hónapok óta folyik az őt kérlelő országos kampány, hogy 2009-es választásokon is vállalja a jelöltséget. A nyilvánvalóan induló elnök bejelentett egy újabb alkotmánymódosítást, amely révén gyakorlatilag kijelöli, hogy ki indulhat ellene, kizárva a hiteles ellenzék már deklarált jelöltjét. (Jelölt lehet a legális pártok választott első számú vezetője, amennyiben legalább két éve tölti be párttisztségét.)
A parlamenti választásokon is olyannyira biztosított a kormányzó párt, az RCD (Rassemblement Constitutionnel Démocratique – Alkotmányos Demokratikus Tömörülés), hogy törvény írja elő: az ellenzéki pártoknak a mandátumok legalább 20 százalékát meg kell kapniuk. A kormányzó párt, az RCD mára már régen túlhaladta egy párt szerepét, gyakorlatilag az állami adminisztráció részévé, az elnök körüli tanácsadó és részben döntéshozó, végrehajtó szervezetté vált.
A politikai pártok elvileg szabadon működhetnek. A parlamenti képviselettel rendelkező ellenzéki pártok tartják magukat az íratlan játékszabályokhoz, gyakorlatilag a rezsim támaszaként, illetve a „plurális demokráciát” demonstráló kirakatként működnek: Haladó Szocialisták Tömörülése (RSP), Szociálliberális Párt (PSL), Demokratikus Szocialista Mozgalom (MDS), Unionista Néppárt (PUP), Unionisták Demokratikus Szövegsége (UDU), Megújulás (Ettazsdid, a kommunisták utódpártja). A parlamenten kívüli legális ellenzéki politikai formációk továbbra sem rendelkeznek tömegbefolyással, autentikus ellenzéki tevékenységük mozgásterét erősen behatárolják az eléjük emelt adminisztratív akadályok és eszközeik szűkössége. (Haladó Szocialisták Tömörülése (RSP); Demokrata Fórum (FDTL), Tunéziai Zöldek Pártja (PVT), Demokratikus Néppárt (PDP)
Az Alaptörvény tiltja a vallási, faji vagy regionális alapon szerveződő, valamint külső támogatást élvező pártok működését (kommunista párt sem engedélyezett). Törvénnyel szabályozták a pártok költségvetési finanszírozási feltételeit. a parlamenti képviselők jelölhetőségének korhatárát 25 évről 23 évre szállították le, a jelölhetőséghez elegendő, ha az egyik szülő tunéziai állampolgár. A választási korhatárt 18 évre kívánják leszállítani – ez jelentős veszélyeket rejt magában a társadalom általános radikalizációjának ismeretében. Az arab térségben Tunéziában a legelőrehaladottabb a nők egyenjogúsítása, a régióban egyedüliként törvényben szabályozták az őket megillető jogokat.
Az országban a szociális feszültség fokozódik, az elégedetlenség értelmiségi körökben is munkabeszüntetésekben és más, igaz kisebb demonstrációkban manifesztálódik. A demokratikus értékeket valló politikai ellenzék azonban változatlanul elenyésző, szervezetlen, képtelen az összefogásra, közös fellépésre, társadalmi visszhangja, tömegbefolyása nincs, így arra is alkalmatlan, hogy ezeknek a többé-kevésbé spontán és elszigetelt tiltakozó megmozdulásoknak élére álljon, azokból politikai tőkét kovácsoljon.
A nyilvánvaló társadalmi visszásságok ellenére az államhatalom pozíciói még stabilak, ami nem utolsó sorban a felduzzasztott belbiztonsági testületnek és az adminisztrációs gépezetnek, az egypártrendszerekre jellemző bürokratikus és hierarchikus összefonódásoknak köszönhető.
Riasztó jelenség, hogy a nemzetközi terrorista hálózatokban továbbra is számban bukkannak fel tunéziai fiatalok, köztük a diplomás értelmiség képviselői. Ennek egyik oka lehet a friss diplomások körében tapasztalható 40%-os munkanélküliség, lassan haladó reformja. A gazdaság évek óta nem tudja felszippantani a fiatal munkaerőt, a képzés teljességgel elszakadt a munkaerő-piac követelményeitől. Általában is magas a munkanélküliség az ország népességének mintegy 75%-át kitevő 40 éven aluliak (az ország lakosságának átlagéletkora ENSZ adatok alapján 28 év körüli) körében, a gazdasági helyzet számukra kedvezőtlenül alakul, a regionális helyzetnek köszönhetően növekszik az általános Nyugat-ellenesség.
Tunézia belbiztonsági helyzete a figyelmeztető jelek ellenére – különösen a régió többi államával összehasonlítva – továbbra is viszonylag stabil.
A tunéziai vezetés az ország mai állapotát nem értékeli olyannak, amely megrázkódtatások nélkül elviselne egy átfogó reformfolyamatot (igen valószínű, hogy egy esetleges „reform” egyértelműen az élesen Nyugat-ellenes, az iszlámmal kevert nacionalizmuson alapuló erőknek kedvezne). Tény, hogy Tunéziában a jogállam meglévő keretei között egyre erősebben központosított rendszer működik, amely fokozatosan távolabb kerül a plurális demokráciától. A létező anomáliák ellenére a régióban még mindig egyedülálló a politikai felépítmény demokratikus jellege, az országban tapasztalható viszonylagos jogbiztonság.
A rendszer az ügyes külpolitikai lavírozásnak köszönhetően szomszédaival megfelelő kapcsolatokat ápol, gazdasága – keleti és nyugati szomszédjáétól eltérően – nem a természeti kincsek kiaknázásából származó járadékjellegű jövedelmen, hanem elsősorban a saját munkán alapul, így sebezhetősége kisebb. Ugyanakkor a 2007-re kulmináló olaj és energiaár-robbanás kedvezőtlenül hatott a gazdaságra, a szociális feszültségek tovább nőttek.
Tunézia elkötelezett híve a szélsőségesség, a fanatizmus és a terrorizmus okai felszámolását célzó, nemzetközi együttműködésnek. Az ország vezetése már 1993-ban nevesítette és definiálta törvényhozásában a terrorizmust, s Ben Ali elnök vetette fel először nemzetközi fórumokon a terrorizmus ellenes Nemzetközi Magatartás-kódex kidolgozását. Tunézia eddig 11 nemzetközi egyezményt ratifikált a terrorizmus elleni küzdelem témakörében. 2002. novemberében a tunéziai Képviselőház egyhangúlag fogadta el azt a törvényjavaslatot, amellyel az észak-afrikai ország 60. államként ratifikálta a terrorizmus finanszírozása elleni harcról szóló 1999. évi ENSZ egyezményt.
A tunéziai Képviselőház 2003. december 10-én törvényt fogadott el a terrorizmus elleni küzdelemről és a pénzmosásáról. Az új törvény a terrorizmus bűntényével kapcsolatos mindennemű támogatást és finanszírozást elítél. A pénzügyi műveletek aprólékos ellenőrzésével a szélsőségesség, az erőszak és a terrorizmus, mint az instabilitás fő kiváltói ellen kíván szembeszállni. Erre a célra alakult meg "A gyanús pénzügyi műveletek kiszűrésére szolgáló országos pénzügyi ellenőrzési bizottság". Tuniszban 2007. november 15-17. között nemzetközi tanácskozást tartottak „Konferencia a nemzetközi terrorizmusról: dimenziók, veszélyek és ellenintézkedések” címmel. A tanácskozásra, amely az ENSZ égisze alatt zajlott az Iszlám Oktatási Tudományos és Kulturális Szervezet, továbbá az Iszlám Konferencia Szervezete rendezésében, 20 országból mintegy negyven nem kormányzati szervezet legalább 100 képviselője vett részt. A konferenciára Tuniszba érkezett Ban Ki Moon ENSZ főtitkár is.
Tunézia szinte minden létező emberi jogi egyezmény részese és aktív közreműködője. A jelenlegi, leginkább a kádári un. „puha diktatúrához” hasonlítható berendezkedés igen sokat ad kedvező külföldi megítélésének biztosítására.
Tunézia egyes területeken szinte az európaival azonos színvonalon biztosítja a kollektív jogokat – gazdasági és szociális jogok, nők egyenjogúsága, diszkrimináció tilalma, oktatáshoz – ugyanakkor azokhoz képest jelentős deficittel rendelkezik az egyéni jogok érvényesülése és a formailag demokratikus intézményrendszer tartalmilag is demokratikus működtetése terén.
Az erős elnöki hatalom inkább csak retorikájában segíti az emberi jogok érvényesülését. Tunézia aláírta az ENSZ emberi jogokkal kapcsolatos egyezményeit, az állami propaganda szerint az emberi jogok példás kiteljesedése jellemzi az országot - ennek jegyében 2002-ben az igazságügyi minisztérium az emberi jogok tárcájával is bővült - valóságban nem gyakorolhatók a szabadságjogok. Tunézia formálisan és jogilag is jogállamnak vallja magát. Alkotmányát olyan demokratikus alapelvek alapján formálták, mint pl. az igazságszolgáltatási rendszer függetlensége – ami csak papíron létezik.
A tunéziai sajtó erősen központosított, központi vezérlésű. A francia nyelvű lapok arab nyelvű mutációi általában erősebben hangsúlyozzák a „közös arab ügyek” iránti elkötelezettséget. A sematizmus jellemzi a tunéziai elektronikus médiákat, főleg a televízió adásait. A tunéziaiak leginkább az arab nyelvű műholdas csatornákból tájékozódnak – ez természetesen érzékelhetően befolyásolja a népesség alap-beállítottságát. Miután Ben Ali több beszédében is hangsúlyozta, hogy erősebb, hatékonyabb ellenzékre van szüksége Tunéziának, a sajtónak a hatalomtól kevésbé függő része erre hivatkozva egyre gyakrabban bírálja az állampárti funkciót betöltő RCD-t és a kormányzatot, mondván, hogy a bikkfanyelvű, egysíkú tájékoztatáspolitika, a realitások figyelmen kívül hagyása az ő hibájuk. A hatalom olyannyira az elnök kezében koncentrálódik, hogy paradox módon a hatalomgyakorlás bírálata is az elnökre hivatkozással történik. Ez a sajtó a legális ellenzéki pártokat is bírálja nulla kezdeményezőkészségük miatt, egyúttal a tényleges ellenzéki hangot megütő, parlamenten kívüli pártot (PDP) viszont idegen érdekek képviseletével vagy öncélú önreklámozással vádolja.
Tunéziában egy sor civil szervezet és erős szakszervezeti szövetség működik. A civil szervezetek működését mindaddig nem akadályozza a hatalom, amíg nem lépnek fel a rendszert bíráló programokkal. Az Emberi Jogok Tunéziai Ligája az egyik legrégebbi civil szerveződés – jelenleg tevékenységét gyakorlatilag felfüggesztette a hatalom a belső ellentétekre való hivatkozással megindított bírósági eljárásra hivatkozva.
A tunéziai ellenzékkel, sajtóval szemben az utóbbi időszakban megfigyelt viszonylagos engedékenység azzal is összefüggésben állhat, hogy 2008. áprilisában került beterjesztésre az ENSZ elé az emberi jogok helyzetét tárgyaló tunéziai ország-jelentés. Ennek az engedékenységnek a jele volt, hogy a közelmúltban a gyakorlatilag korábban ellehetetlenített szinte egyetlen autentikus ellenzéki formáció, a Nejib Chebbi által fémjelzett PDP Bizertében és más nagyobb településen szinte szabadon szervezhetett tevékenységét és eszméit propagáló rendezvényt.
Az országban nem kevés – ugyanakkor a régió államaihoz képest még mindig elenyésző számú – a politikai elítéltet tartanak fogva. Számukat 500 körülire becsülik. Legtöbbjük az En Nahda szélsőségesnek minősített iszlám párt aktivistája, akiket az 1980-1990-es évek fordulóján ítéltek el. Ekkor valós veszélynek tűnt egy algériaihoz hasonló helyzet kialakulása. Az intézkedés csomag keretében megszűrték az egyetemi oktatói kart, a mecsetek tevékenységét szigorú ellenőrzés alá vonták, a korábbi tankönyveket bezúzták, laicizálták az oktatást. Az EU egyes – főleg az északi szárnyhoz tartozó – tagállamai, különösen a párt vezetőjének politikai menedékjogot biztosító Nagy-Britannia több éve következetesen az iszlám párttal való kapcsolatfelvételt, annak a politikai folyamatokba való bevonását szorgalmazza a szabadságjogok biztosítása és a politikai reformok keretében, illetve a belpolitikai nehézségek leküzdése, a stabilitás megőrzése érdekében. (Ugyanakkor brit részről több tunéziai, szélsőséges mozgalmakhoz kapcsolódó állampolgár kiutasítása van folyamatban.) A tunéziai vezetés, illetve jog az elítélt iszlámistákat köztörvényes bűnözőkként kezeli.
Kínzás elkövetőjét Tunéziában a törvény 8 év börtönbüntetéssel sújtja. Nem kormányzati nemzetközi szervezetektől és egyéb civil szervezetektől származó információk szerint kínzásra, kegyetlen, embertelen vagy lealacsonyító bánásmódra utaló gyakorlatra a rendőri testület egy részénél találhatók példák. Ennek okai alapvetően a gyors eredményre szorító hierarchikus nyomás, orvos-etikai hiányosságok és a képzetlenség. Bár a bebörtönzöttek jogait törvényileg szabályozták, a büntetés- végrehajtási intézetek személyzete ezt rendszeresen megsérti. Előrelépés viszont, hogy a tunéziai hatóságok engedélyezik a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a tunéziai büntetés végrehajtási intézetek látogatását.
2008. tavaszától a Human Rights Watch tunéziai vizsgálataira is lehetőséget biztosítanak.
A halálbüntetés érvényben van, a hazaárulás és szándékos emberölés büntette – különösen ha az gyermek ellen elkövetett – esetében a bíróságok azt ki is szabják. 1991. óta azonban nem került sor kivégzésre: a köztársasági elnök kegyelmezési hatáskörét gyakorolva életfogytiglani börtönbüntetéssé módosítja a halálos ítéleteket. Az ENSZ számára írt jelentésben Tunézia de facto abolicionistának nyilvánította magát. (Képviselők egy csoportja törvényjavaslatot nyújtott be a halálbüntetés eltörlésére. Meghatározó politikusok nem tartják erre a tunéziai társadalmat érettnek.)
A rendszerbíráló liberális ellenzékiek szűk csoportja elsősorban francia emberjogi aktivisták segítségével folytat külföldön erős visszhangot keltő kampányt Ben Ali rendszere ellen. Négyszemközti tárgyalásaik során az uniós és amerikai vezetők és rendszeresen folytatnak konzultációkat tunéziai partnereikkel az emberi jogok témakörében is, ezek azonban, különösen felsőszintű látogatások esetében, nem kerülnek nyilvánosságra. 2004-2006 folyamán azonban az EU a bírálatokat a nyílt politizálás szintjére emelte, ami lényegesen rontott az EU és Tunézia politikai kapcsolatain (a tagállamokkal folytatott bilaterális gazdasági együttműködést a vita nem érintette). Napjainkra a jelzett tendencia visszafogottabbá vált.
A világi jellegére sokat adó tunéziai vezetés továbbra is következetesen és erélyesen fellép a vallási fanatizmussal szemben. Faji, vallási, nemzetiségi alapon történő üldöztetés nem létezik Tunéziában, melyről bizton állíthatjuk, hogy a térség legtoleránsabb állama. A keresztények vallásgyakorlása rendezett, katolikus és pravoszláv templom működik Tuniszban. Kicsi, de befolyását részben megőrizte a zsidó közösség, tagjait nem üldözik. 2005-ben állami segédlettel, a turisztikai minisztérium közreműködésével újraindult a zsidók 2000 óta szünetelő hagyományos, májusi Dzserba-i zarándoklata. Az igen nagy tömegű európai turista miatt a muzulmán előírások érvényesítése a legutóbbi évekig a magánéletre korlátozódott. Napjainkban, a belső és külső hatásokra megindult iszlám újjászületés időszakában ez a helyzet érzékelhetően változik.
Tunéziában továbbra sincs olyan kisebbség, amely ellen szembetűnő lenne a diszkrimináció.