Teeradej Meepien, a thaiföldi Szenátus elnöke bemutatkozó látogatáson fogadta Tomaj Dénes nagykövetet. A találkozón jelen volt Nikom Watrapanij, a Szenátus első alelnöke, és a Szenátus Külügyi Bizottságának elnöke, valamint a Szenátus főtitkára. ,
A Szenátus elnöke köszönettel fogadta és viszonozta a Országgyűlés elnöke nevében tolmácsolt jókívánságokat, valamint a Thaiföldet sújtó árvíz kapcsán részvétünk és szolidaritásunk kifejezését. Tomaj Dénes tájékoztatást adott a magyar árvízvédelem tapasztalatairól, az árvízvédelmi megfigyelő és előrejelző rendszerekről. Jelezte: magyar részről készek vagyunk megosztani az árvízvédelemmel kapcsolatos tapasztalatainkat thai partnereinkkel. A Szenátus elnöke elmondta: az árvíz Thaiföldön szokványos jelenség, a mostani azonban precedens nélküli: méreteit és gazdasági kárait tekintve is a legnagyobb az elmúlt 60 év távlatában. Szükségük van az árvízvédelemmel összefüggő szakértelemre, a nemzetközi tapasztalatokra, igénylik azok megosztását.
Teeradej Meepien hosszú múltra visszatekintőnek és szorosnak értékelte a törvényhozó testületeink között kialakult kapcsolatokat, elismeréssel szólt a Képviselőház első alelnökének három évvel ezelőtti, a Képviselőház Állandó Bizottsága elnökének 2010. decemberi és a Szenátus főtitkár-helyettesének 2011. januári magyarországi látogatásáról, amelyek tapasztalatait a thai parlament munkájában hasznosították. A thai törvényhozásban 20 éve működik magyar-thai baráti tagozat, annak a Külügyi Bizottság elnöke is tagja. Nagykövetünk tájékoztatást adott a magyar parlamentben működő délkelet-ázsiai baráti csoportról.