MALEV


2012. február 3-án 06:00 órakor leállt a Malév



Az Igazgatóság döntése alapján a kár minimalizálása
érdekében elrendeli a magyar nemzeti légitársaság üzemszerű működésének
beszüntetését. Ennek értelmében február 3-án 06:00 órától, 66 évnyi csaknem
folyamatos működés után, nem szállnak fel Malév repülőgépek.


 "Sajnos bekövetkezett az, amitől
a legjobban tartottunk, és aminek elkerüléséért mindent megtettünk. Bár az
utóbbi napokig még volt remény az üzemeltetés folytatására, és az utasok
bizalma töretlen volt, de az utóbbi napokban megjelent információk hatására a
szolgáltató partnerek elvesztették bizalmukat, és egyik napról a másikra
elkezdték előre kérni az általuk nyújtott szolgáltatások kifizetését. Ez olyan
mértékben gyorsította fel a pénzkiáramlást, hogy mára már tarthatatlanná vált a
légitársaság helyzete. Ismert az is, hogy a tulajdonos a legjobb szándéka
ellenére az EU elmarasztaló határozatát követően nem tud további anyagi forrást
biztosítani a működéshez. Mindezeket figyelembe véve az Igazgatóság úgy
döntött, hogy elrendeli a magyar nemzeti légitársaság üzemszerű működésének
beszüntetését. Valamennyi utasunktól elnézést kérünk.”
– jelentette be Limburger Lóránt vezérigazgató.

 A légitársaság utasait az ügyfélszolgálati munkatársak tájékoztatják arról (az alábbi telefonszámokon;
Magyarországról: 06-40-21-21-21, Külföldről: +361-802-11-11)
, hogyan utazhatnak el
célállomásukra, illetve milyen lehetőségeik vannak a kártalanításra.

 Átfoglalásra jogosult utasok köre

 A január 31-én hatályba lépett kormányrendelet szerint segítségnyújtás azon
utasok számára biztosítható, akik érvényes menetjegyüket a Malév Zrt. leállási
napját megelőzően vásárolták meg, és akiknek a Malév-járatra szóló menetjegye a
leállás napján vagy az azt követő három naptári napon belül biztosít jogot az
utazásra. Továbbá azoknak, akik a Malév leállásának napján vagy azt megelőzően
a célállomásra már elutaztak és a visszaútra érvényes Malév-járatokra szóló
menetjeggyel rendelkeznek nem későbbi időpontra 2012. február 29-nél. A
jogosultak célállomásra való eljutásában a Malév segítséget nyújt a meglévő
menetjegyek más járatokra történő átfoglalásával, vagy más közlekedési módok
igénybe vételének biztosításával.