A belgrádi magyar nagykövet április 6-án személyesen sürgette a szerb külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős helyettes államtitkárát, hogy a szerb hatóságok erélyesen lépjenek fel az utóbbi hetek és napok magyarellenes kilengéseinek a megállítására és az elkövetők felelősségre vonására.
A Magyar-szerb Kisebbségi Vegyes Bizottság május első felében esedékes ülésén ugyancsak nyomatékosan kívánjuk felvetni a két ország jó viszonyával ellentétes, erőszakos vajdasági cselekmények ügyét. Azokat, a sajtóban is hangot kapott véleményeket, amelyek „a magyar diplomácia tétlenségéről” beszélnek, a tények cáfolják meg.
A magyar kormány külpolitikáért és a határon túli magyarságért felelős intézményei folyamatos figyelemmel kísérik a Szerbiában és ezen belül a Vajdaságban zajló eseményeket. Kétoldalú kapcsolataink sokoldalúak és intenzívek, a magas szintű konzultációk rendszeresek. Legutóbb, március 2-án és 3-án Gémesi Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal nemzetpolitikai ügyekért felelős szakállamtitkára tárgyalt Újvidéken és Szabadkán; Dr. Faller Jenő, a Külügyminisztérium szakállamtitkára pedig március 18-án és 19-én, Újvidéken, majd Belgrádban találkozott vajdasági szerb és magyar politikusokkal. E megbeszéléseken rendre áttekintjük az országainkban élő magyar, illetve szerb kisebbség helyzetét is.
Belgrádi nagykövetségünk és szabadkai főkonzulátusunk jelentéseiből, továbbá a vajdasági magyar szervezetek vezetőitől és a vajdasági magyar sajtóból naprakész információkkal rendelkezünk. Az utóbbi hetek aggodalomra okot adó, az ott élő magyarok ellen elkövetett erőszakcselekményekről szóló vajdasági hírei sem kerülték el a magyar kormányzati szervek figyelmét. Fontosnak tartjuk azt is, hogy a tartományi (szerb nemzetiségű) ombudsman is megszólalt és elítélte az utóbbi időszak fejleményeit.
Meggyőződésünk, hogy a megfelelő hatósági fellépés, az elkövetők felkutatása és határozott felelősségre vonása sokat segíthet a különböző nemzetiségek nyugodt együttélésének, mindennapi együttműködésének megszilárdításában, a Vajdaságban. Erre annál is inkább szükség van, mivel mindkét félnek érdeke, hogy a magyar-szerb jószomszédi viszonyt, gazdasági kapcsolataink dinamikus fejlődését, a határ-menti térségek együttműködését, valamint Magyarországnak a Szerbia európai közeledéséhez nyújtott támogatását ne árnyékolhassák be az elmúlt hetekben történtekhez hasonló események.
(2009. április 9.)