Állampolgárság igazolása
A magyar állampolgárság érvényes személyi igazolvánnyal, érvényes magyar útlevéllel, vagy állampolgársági bizonyítvánnyal igazolható. Amennyiben az érintett kéri, a belügyminiszter állampolgársági bizonyítványban igazolja a magyar állampolgárság fennállását, megszűnését, illetőleg azt, hogy a bizonyítványban megjelölt személy nem magyar állampolgár.
Az erről kiállított állampolgársági bizonyítvány a kiállításától számított egy évig érvényes, ténymegállapítása ellen az érdekelt fél, a törvényes képviselő, az ügyész, valamint a gyámhatóság a Fővárosi Bíróságnál keresetet indíthat. Az igazságszolgáltatási, a bűnüldöző, az idegenrendészeti, a nemzetbiztonsági, a katonai igazgatási szervek, a jegyző (főjegyző), a közjegyző, valamint a konzuli és külföldi hatóság, továbbá más hatóság, illetőleg állami szerv megkeresésére a belügyminiszter megállapítja az ügyfél magyar állampolgárságának fennállását, megszűnését, vagy azt, hogy az ügyfél nem magyar állampolgár.