Polgármesteri köszöntő, elhangzott a Marian Cosma emlékére felállított mellszobor leleplezése alkalmából, Veszprémben

Tisztelettel és szeretettel köszöntöm a Cosma családot, a meghívott vendégeket, és Titeket Tisztelt Veszprémi Testvéreim! Egy éve, két nap híján egy éve sújtott le ránk a tragédia: elveszítettük Marian Cosmát, csapatunk kiváló játékosát, akit saját gyermekünkként, testvérünkként szerettünk.
Itt állunk most a Veszprém Aréna előtt, és egy emberként, egyetlen nagy család tagjaként újra átéljük a csapást. Mert, bár a mérkőzésekre mi mindannyian – több mint ötezren – különböző neveken érkezünk, de amikor átlépjük az Aréna küszöbét egy emberré válunk. A nevünk, a közös nevünk: Veszprémi Szurkoló lesz. És egyetlen hatalmas családként, egyként dobban a szívünk: a Veszprémi Csapat sikeréért szurkolunk.
Annak a Csapatnak a sikeréért, amelyben szintén különböző nevűek a játékosok. Sőt, más-más nemzet fiai.
De mikor a pályára lépnek ők is egy családdá válnak. Olyan családdá, amelyben mindenki mindent megtesz a másikért, a közös sikerért, Veszprém méltó képviseletéért. A nevük is közössé válik ezáltal. A Mi Csapatunk tagjainak a neve: Veszprémi Játékos lesz.
Hát ezért szenved Veszprém még mindig ilyen nagyon. Ezért érezzük úgy, mintha egy nehezen gyógyuló heg lenne a lelkünkön, melynek helye, forradása örökre megmarad.
És ezért viselte meg ilyen nagyon a játékostárs, a testvér elvesztése csapatunk játékosait és vezetőit.
De ugyanezen veszteség kovácsolt még jobban eggyé várost és csapatot egyaránt. Mint ahogy a lágy vasból, szikrázó tűzben kalapácsok csapásai alatt születik meg az acél. És Veszprém város példát mutatott a világnak: megmutattuk, hogyan kell egy egész várost, két nemzet sportéletét sújtó tragédiát izzó fájdalmunk ellenére is méltóképpen elviselni.
De Veszprém város egy nagy ajándékot, személyes példamutatást is kapott.
Petre Cosma. A Cosma család feje, aki egyetlen fiát veszítette el, olyan példát mutatott nekünk és a világnak emberi tartásból, a fájdalom elviseléséből, megértésből, toleranciából, megbocsájtásból, amire nem találok szavakat.
„Egy fáért ne gyújtsd fel az erdőt!”
Ezt mondta nekünk Petre. Ezt mondtad nekünk, az ezreknek, akik itt álltunk az Aréna előtt, és nem tudtuk, mit kezdjünk a fájdalommal, keserű dühünkkel, a bennünk tomboló indulatokkal.
Köszönjük, hogy ezt tetted értünk.
Veszprém város ugyanígy testvérként szeret Téged, és családod minden tagját, mint ahogyan Mariant és szerettük.
Ezt a szeretetet fejezi ki az a mellszobor is, amelyet most itt leleplezünk.
Köszönet érte Remport Csabának, a szurkolói áldozatvállalásnak, a sportvezetők és vállalkozók támogatásának, Mihály Gábor szobrászművésznek és Minya Gábor kőfaragónak.
Veszprém nem felejt. Veszprém bízik az igazságszolgáltatásban, bízik a jogállamiság rendjében, az igazak megvédésében és a bűnözők elítélésében.
Csak az hal meg, akit elfelejtenek.
Mariant román földben eltemettük ugyan, de sportolói személyisége, szellemisége Veszprémben, a Veszprém Arénában élni fog. És tudom, hogy itt, az emlékműve előtt mindig lesz egy mécses, amelyik világít.
Ha itt, az emlékmű előtt mécsest gyújtunk, azt Marian emlékére tesszük. Tudom, hogy egyúttal meggyullad egy másik mécses is: itt a lelkünkben. Talán ez lesz az, amelyik lecsillapítja lelkünk háborgását és begyógyítja a forradást.

Veszprém, 2010. február 06.

Debreczenyi János
polgármester