Nagyköveti látogatás a Dnyeszter-melléken

2010. február 5-én dr. Varga György nagykövet Szerhij Pirozskov ukrán nagykövet társaságában Tiraszpolba látogatott, és ott megbeszélést folytatott Igor Szmirnovval, a szakadár terület vezetőjével, valamint Vladimir Jasztrebcsák dnyeszter-melléki „külügyminiszter”-rel.

A látogatás célja két dnyeszter-melléki járás (Kamenka, Ribnica) meghívása volt a moldovai-ukrán együttműködésben megvalósuló Dnyeszter Eurorégió projektbe, amelyben a magyar nagykövet a projekt támogatójaként vesz részt.

A projekt moldovai és ukrán résztvevői a tervek szerint március végén a Kárpátok Eurorégióba látogatnak, ahol megismerhetik az ilyen jellegű együttműködés gyakorlati tapasztalatait. A nagykövet a Dnyeszter-mellék képviselőit is meghívta a tervezett tanulmányútra.

Igor Szmirnov megerősítette a dnyeszter-melléki vezetés szándékát a projektben való részvételt illetően.