2009. május 8-án dr. Varga György nagykövet ünnepség keretében megnyitotta az IDIS Viitorul intézet (társadalmi szervezet) kezdeményezése alapján, magyar NEFE támogatás keretében létrehozott „civil társadalmi könyvtár”-at.
A különböző moldovai civil szervezetek, a helyi sajtó és média képviselői mellett az eseményen jelen volt még Keith Shannon brit és Szerhij Pirozskov ukrán nagykövet.
A megvalósult projekt célja, hogy az érdeklődők széles köre számára hozzáférhetővé tegye a különböző moldovai és vezető nemzetközi társadalmi szervezetek által publikált tanulmányokat, fizikailag helyet adjon a moldovai civil társadalom rendezvényeinek.
Az ünnepi megnyitón mondott beszédében a magyar nagykövet kifejezte meggyőződését, hogy a létrehozott könyvtár hozzájárul a civil társadalom megerősödéséhez.
Az ünnepségen megjelent brit és ukrán nagykövetek hangsúlyozták a projekt jelentőségét, és kifejezték készségüket az európai normák elterjedését szolgáló kezdeményezés támogatására.