Euro-atlanti tábor magyar támogatással

Az Alfa Centar nem kormányzati szervezet 2010-ben immár a harmadik évben – ezúttal augusztus 31. és szeptember 5. között – szervezte meg Montenegróban az euro-atlanti integráció kérdéseivel foglalkozó „REACT 2010” elnevezésű ifjúsági tábort. Az eseménynek a Magyar Nagykövetség, mint NATO kapcsolattartó külképviselet társrendezője volt: anyagilag támogatta a megvalósítását, emellett tartalmi hozzájárulást is nyújtott. Az előadók között volt Császár Tibor nagykövet és Török Árpád tanácsos. A mintegy 60 résztvevő többsége Montenegróból és Macedóniából érkezett, de a tábornak számos albán, szerb, boszniai, koszovói és horvát, illetve egy-két szlovák, lett, litván és magyar részvevője is volt.

A programban résztvevő fiatal szakemberek elsősorban a Montenegró jövőbeni NATO-csatlakozásával kapcsolatos kérdéseket vitatták meg, és tájékoztatást kaptak a Montenegró integrációs törekvéseihez nyújtott magyar támogatásról is.


A Képen:
Aleksandar Dedovic úr a React tábor szervezője és az Alfa Centar igazgatója valamint Császár Tibor nagykövet úr.