Balázs Péter látogatása Vilniusban

A litván fővárosban Balázs Péter Vygaudas Usackas külügyminiszterrel tárgyalt. Hangsúlyozták, hogy a regionális együttműködésnek az európai uniós tagság mellett is nagy jelentősége van. Ennek szellemében megerősítették, hogy a két ország együtt kíván működni a Keleti Partnerséget és a Nyugat-Balkán országait érintő témákban 2011-ben, amikor hazánk adja Európai Unió elnökségét, Litvánia pedig az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet soros elnöke lesz. Érintették az aktuális uniós kérdéseket, és Balázs Péter felajánlotta, hogy hazánk szívesen megosztja elnökségi felkészülési tapasztalatait. A magyar diplomácia vezetőjét fogadta Andrius Kubilius kormányfő is; vele a Keleti Partnerség országait érintő kérdéseket tekintették át, ismételten kiemelve az együttműködés lehetőségeit.

Látogatása során a magyar külügyminiszter meghívta lett és litván kollégáját Visegrádi Négyek és a Keleti Partnerség külügyminiszteri találkozójára, amelyet márciusban tartanak majd Budapesten.

A látogatás margóján Balázs Péter – több uniós külügyminiszter és neves európai, illetve amerikai biztonságpolitikai szakértő társaságában – részt vett, és felszólalt a Vilniushoz közeli Trakaiban megrendezett informális, biztonságpolitikai kérdésekkel foglalkozó találkozón, amelyet az angol rövidítés alapján „SNOW-meeting”-nek neveznek.