Beutazási, tartózkodási és munkavállalási feltételek:

 
2011. február 15. kezdettel a török határállomásokon a turisztikai-, konferencialátogatási célból, illetve üzleti tárgyalás folytatása céljából érkező magyar állampolgárok 90 nap tartózkodási időre jogosító, 180 napos érvényességű, többszöri belépésre jogosító vízumot vehetnek fel. A munkavégzés, tanulmányok folytatása, illetve kulturális látogatás céljából Törökországba érkező magyar állampolgárok továbbra is kizárólag a Török Köztársaság budapesti nagykövetségén igényelhetnek vízumot.
A határátkelőkön felvett vízumok tehát hat hónapon belül összesen 3 hónapos (azaz 90 napos) folyamatos vagy megszakításokkal, többszöri ki- és beutazással tagoltan, együttesen összesen 90 napos  tartózkodást tesznek lehetővé. Az új szabályozás bevezetésére Magyarország és más kedvezményezett európai országok vonatkozásában nem egyidejűleg, hanem a turistaszezon kezdetéig fokozatosan kerül sor, ezért az átállás során előfordulhat, hogy a különböző határátkelőkön eltérő típusú vízumokat adnak ki. Kérjük, a vízumok felvételét követően feltétlenül szíveskedjenek ellenőrizni az útlevélben elhelyezett vízumon szereplő érvényességi időtartamot és az engedélyezett napok számát.
Fokozottan felhívjuk azon magyar állampolgárok figyelmét, akik ilyen, vagy más jogcímen a belépést megelőző fél év során már tartózkodtak Törökországban, hogy a határon felvett vízum felhasználásánál vegyék figyelembe, hogy a belépéstől számított adott fél éven belül Törökországban a már korábban (tehát a belépést megelőző félév során) eltöltött napok száma csökkenti a vízumukban szereplő tartózkodási napok számát.
Fentiek alapján amennyiben az utazó az országból történő kilépéskor az adott vízum érvényességének 180 napja és az azt megelőző fél év során összesen több mint 90 napot tartózkodott Törökországban, az túltartózkodásnak minősül és bírságot von maga után! A vízum díja 15 Euro, illetve 20 US dollár. Belépési feltétel továbbá, hogy a kérelmező útlevele a tervezett tartózkodás lejártát követően még legalább 6 hónapig érvényes legyen.
(2011.03.02.)
 

 
Magyar állampolgárok érvényes útlevél, vízum és anyagi fedezet birtokában léphetnek a Török Köztársaságba. (A vízumkötelezettség alól kivételt képeznek a diplomata és szolgálati útlevelek tulajdonosai).
 
 
Legfeljebb egy hónapos tartózkodást és legfeljebb egyszeri belépést lehetővé tévő, kizárólag turista célú vízumot fel lehet venni a török közúti, vasúti, légi és tengeri határállomásokon is. A határátkelőhelyen felvett vízum díja 15 EUR vagy 20 USD, a vízumdíj megfizethető angol fontban (10 £) is. A vízum kiadásának feltétele, hogy az útlevél érvényessége legalább 6 hónappal meghaladja a kiadott vízum érvényességét. Ez a vízum típus kizárólag turizmus céljából vehető igénybe, tehát nem jogosít például munkavállalásra, tanulmányok folytatására, kutatásra, forgatásra stb!
A budapesti török nagykövetségen kiállított turista vízum a kért időtartamra, de legfeljebb 90 napos tartózkodásra jogosít.
Vízumdíjak (2010. január 1-jétől):
- Egyszeri belépő: 60 EUR
- Egyszeri tranzit: 60 EUR
- Dupla tranzit: 81 EUR
- Többszöri belépő: 135 EUR
- Munkavállalói (1 évig): 101 EUR
FONTOS! Minden esetben legkevesebb 6 hónapig érvényes útlevél szükséges!
 
Felhívjuk a figyelmet, hogy a lejárt vízummal való kilépés (tehát a vízum érvényességi idejét meghaladó törökországi tartózkodás) egyszeri kezelési díjból, valamint a túltartózkodás napjainak száma után fizetendő büntetésből álló pénzbírságot és esetenként akár kitiltást is von maga után!
A török hatóságok által bevezetett szigorítás révén a bírságon felül az alábbi szankciókra lehet számítani:
 
1-15 nap közötti túltartózkodás esetén az illető következő, törökországi utazásra jogosító vízumát csak a Török Köztársaság budapesti nagykövetségén veheti fel, tehát a határállomáson kiadható vízum felvételére nem lesz jogosult.
16-90 nap közötti túltartózkodás esetén az illető következő, törökországi utazásra jogosító vízumát csak a Török Köztársaság budapesti nagykövetségén veheti fel, tehát a határállomáson kiadható vízum felvételére nem lesz jogosult, ezen felül három hónapig terjedő időszakra kitiltható Törökországból.

90 nap feletti túltartózkodás esetén az illető következő, törökországi utazásra jogosító vízumát csak a Török Köztársaság budapesti nagykövetségén veheti fel, tehát a határállomáson kiadható vízum felvételére nem lesz jogosult, ezen felül hat hónapig terjedő időszakra kitiltható Törökországból.
Amennyiben a túltartózkodás ténye rendőri ellenőrzés során derül ki, az idegenrendészeti szabályoknak megfelelően elrendelhető a külföldi állampolgár Törökországból történő kitoloncolása.
 
Nagyon fontos, hogy az utazó ne sajnálja a pénzt a teljes körű utazási biztosításra, ami poggyászkáron kívül a balesetek/betegségek szélesebb körére is kiterjed. Az állami orvosi ellátás színvonala ugyanis esetenként eltérhet a megszokottól, a magasabb színvonalú ellátást biztosító magánkórházak azonban nagyon drágák. Így a biztosítás hiánya komoly pluszköltségeket jelenthet.
 
Mivel a határon felvehető vízum kizárólag turistáskodásra jogosít, a 90 napot meg nem haladó időtartamú tanulmányok folytatása, sporttevékenység, filmforgatás, kulturális fellépés stb. esetén ne ezt a lehetőséget válasszák, hanem előzetesen szerezzék be a megfelelő vízumot a budapesti török nagykövetségen. Bizonyos szakmai, illetve hobbitevékenységek végzésére - így hegymászás, barlangászat, csillagászati megfigyelés, állat- és növénygyűjtés – ugyancsak nem jogosít fel a határon beszerezhető, turisztikai célú vízum. Ezen tevékenységekhez is meghatározott célvízum váltása szükséges.
Továbbá a nem turista célból Törökországban tartózkodók – vízumuk érvényességi idejétől függetlenül – kötelesek regisztráltatni magukat a lakóhelyük szerint illetékes rendőrkapitányságon is.
 
Filmforgatás, kutatási tevékenység, archeológiai tevékenység végzése előzetes engedélyhez is kötött a megfelelő célvízum beszerzése mellett, emiatt javasoljuk, hogy ilyen célú utazás előtt feltétlenül tájékozódjanak a Török Köztársaság budapesti nagykövetségén.
 
A turista vízummal belépők törökországi tartózkodásuk alatt nem igényelhetnek más célú - például munkavállalási vagy tanulmányi - tartózkodásra jogosító engedélyt! Valamint a turista jogcímen itt tartózkodók nem hosszabbíthatják meg helyben a vízumukat sem, és a tartózkodás jellegét sem válthatják át!
Tehát amennyiben a Törökországban tervezett tartózkodás időtartama előre láthatóan meghaladja a 90 napot (FIGYELEM: ERASMUS csereprogramban részt vevő diákok, államközi ösztöndíjas diákok/kutatók!), a megfelelő célú tartózkodási engedély kérelmeket a Török Köztársaság budapesti nagykövetségén kell elutazás előtt benyújtani. Az idegenrendészeti törvény értelmében a tartózkodási engedély helyben kérelmezéséhez ugyanis be kell mutatni a Török Köztársaság külképviseletén kiállított speciális vízumot.
Ugyancsak javasolt a megfelelő rendelkezések (állategészségügyi szabályok, stb.) áttekintése, ha valaki élőállattal utazik.
 
A turistacsoportokat szállító gépkocsivezetőknek az utazás előtt vízum beszerzése céljából ugyancsak fel kell keresniük a Török Köztársaság budapesti nagykövetségét, hivatásos gépkocsivezetők ugyanis a határon nem vehetik fel a török beutazó vízumot, hanem előzőleg munkavállalási célú vízumot kell beszerezniük. Turista célú beutazó vízum továbbra is beszerezhető a határon. (Ha tehát egy turistacsoport busszal utazik Törökországba, az utasok a határon felvehetik a vízumot, míg a gépkocsivezető csak a Magyarországon előre beszerzett vízummal léphet be. Ha a turistacsoportot szállító gépkocsivezető nem rendelkezik előre megváltott vízummal, az egész csoport beutazása meghiúsulhat).
 
A különböző árukat szállító magyar gépkocsivezetők vízumaikat szintén csak a budapesti török nagykövetségen vehetik fel! Ezek a vízumok általában 24 óra alatt elkészülnek.

A török fél az áruforgalom lebonyolításának könnyítését szem előtt tartva, a magyar tehergépkocsi-vezetőknek az alábbi, egy évig érvényes vízumokat állítja ki:

• egyszeri belépésre, 15 napi tartózkodásra jogosító beutazó vízum (9.000 Ft);
• egyszeri belépésre, 7 napi tartózkodásra jogosító tranzitvízum (9.000 Ft);
• kétszeri belépésre, belépésenként 7 napi tartózkodásra jogosító tranzitvízum (15.000 Ft);
• többszöri belépésre, belépésenként 15 napi tartózkodásra jogosító beutazó vízum (A kérelemhez csatolni kell a szállító vállalat levelét - 45.000 Ft).
 
Törökország budapesti nagykövetsége üzletemberek részére is állít ki üzleti vízumot, mely ez esetben 30 napos tartózkodásra jogosít. A többszöri belépésre jogosító vízum kérelméhez a kiküldő cég levele mellett csatolni kell egy török vállalkozás meghívólevelét is.
 
A Törökországon átutazó magyar állampolgárok átutazó vízumot is válthatnak. Az egyszeri átutazó vízum 9.000 Ft-ba kerül és 7 napos tartózkodásra jogosít. A kétszeri átutazó vízum 9.000 Ft és kétszer 7 napos tartózkodásra jogosít. A vízumkérelemhez érvényes útlevelet és egy fényképet is kell mellékelni.
 
Javasolt, hogy tartózkodásunk során minden esetben tartsunk magunknál személyazonosításra alkalmas igazolványt. Utazás előtt célszerű útlevelünkről fénymásolatot készíteni, arra az esetre, ha az úti okmányt pótolni kell. Az elveszett úti okmány pótlása esetenként körülményes eljárást vonhat maga után és a konzulátustól távolabb eső térségekben egyéb nehézségeket is okozhat.
 
Amennyiben szülő, vagy rokon kiskorú, török, vagy kettős állampolgárságú gyermekkel utazik együtt, be kell szereznie a török szülő írásos, törökországi közjegyző által jóváhagyott hozzájárulását, melyben engedélyezi, hogy a gyermek elhagyhassa Törökországot.
 
Az idegenrendészeti törvény értelmében tartózkodási engedély kérelmezése esetén be kell mutatni a Török Köztársaság külképviseletén kiállított speciális vízumot. A kérelem kedvező elbírálása esetén a tartózkodási engedélyt először egy évre, a második, a harmadik és a negyedik kérelmezéskor két éves időtartamra, ezt követően öt éves ciklusokra hosszabbítja meg a török hatóság. A hozzátartozóknak a kérelmezővel megegyező ideig állítható ki a tartózkodási engedély.
 
Török állampolgárral kötött házasság esetén a férfiaknak először egy évre, ezt követően két alkalommal két évre, majd ötéves időtartamokra hosszabbítják meg a tartózkodási engedélyt. A nők az első alkalommal két évre, ezt követően már öt éves ciklusokra kaphatnak tartózkodási engedélyt. Az elváltak - nemtől függetlenül - minimum öt éves házassági kapcsolat után, ötévenként hosszabbítandó tartózkodási engedélyre jogosultak.
Törökországban 2008. december 31-től új intézkedéseket vezettek be a vontatókból és pótkocsikból/félpótkocsikból álló járművek belépésére vonatkozóan. Ha a vontató és a pótkocsi/félpótkocsi különböző országok által kibocsátott rendszámmal közlekedik és a jármű nem rendelkezik ECMT igazolvánnyal, az ilyen járművek az ország területére nem léphetnek be.
 
Javasoljuk, hogy az utazás előtt feltétlenül tájékozódjanak a budapesti török nagykövetségen. Ugyancsak javasolt a megfelelő rendelkezések (állategészségügyi szabályok, stb.) áttekintése, ha valaki élőállattal utazik. 
 
Kérdés esetén kérjük, forduljanak az ankarai magyar nagykövetséghez vagy az isztambuli magyar főkonzulátushoz.
 
Munkavállalással kapcsolatos információk
 
Külföldi állampolgárok legalább hat hónapos törökországi Külföldi állampolgárok legalább hat hónapos törökországi tartózkodást lehetővé tevő tartózkodási engedély birtokában jelentkezhetnek munkavállalási engedélyért a Török Köztársaság Munkaügyi és Szociális Biztonsági Minisztériumánál (minisztérium).
 
Tartózkodási engedély és a tartózkodási engedély felvételére jogosító vízum a Török Köztársaság budapesti nagykövetségének konzulátusán igényelhető. (Cím: 1062 Budapest, Andrássy út 123., telefon: +36 1 3445002, fax: +36 1 3410456, honlap: www.budapeste.be.mfa.gov.tr, e-mail: budapest@turkishembassy.hu). A munkavállalási engedély kérelmezése ugyancsak történhet a konzulátuson keresztül, illetve közvetlenül a minisztériumtól.
 
A Török Köztársaság Munkaügyi és Szociális Biztonsági Minisztériumának címe:
Çalışma ve Sosyal Güvenlik Bakanlığı
Çalışma Genel Müdürlüğü
İnönü Bulvarı No:42 Emek Ankara / Türkiye
Telefon :+90 (312) 296 6000
Fax.: +90 (312) 212 0781
e-mail : cgm@csgb.gov.tr
Honlap: www.csgb.gov.tr/en/index.php (angol nyelvű)
 
Külföldiek számára fenntartott telefonos ügyfélszolgálat: +90 (312) 296 6849
 
A munkavállalási engedély iránti kérelemhez minden esetben csatolni kell az alábbiakat:
• Jelentkezési lap
• Szakmai életrajz
• A kérelmet támogató okmányok
(A szükséges, angol nyelvű formanyomtatványok letölthetőek a minisztérium honlapjáról).
 
A tartózkodási engedély iránti kérelem díja 50 euró. A munkavállalási engedély kérelmezésének díja 452,90 TL. A török törvények értelmében a munkavállalási engedély hiányában végzett munka büntetendő. A kiszabható bírság mértéke elérheti a 2500 TL-t. Ezen felül az illegális munkaadó működési engedélyét bevonhatják, az illegálisan munkát végző külföldit pedig kiutasíthatják a Török Köztársaságból és megtagadhatják az ország területére történő későbbi belépésnek engedélyezését.
 
Felhívjuk a figyelmet, hogy a magyar állampolgárok által a határátkelőhelyeken 15 euró ellenében felvehető török vízum kizárólag turista célú beutazást és csak a vízumban meghatározott idejű tartózkodást (legfeljebb 30 nap) tesz lehetővé. Az ilyen vízummal beutazók tehát nem vállalhatnak munkát Törökországban. Ellenkező esetben illegális munkavállalónak minősülnek és a fentiekben leírt következményekkel kell számolniuk.
 
Külföldi állampolgárok törökországi munkavállalását az alábbi jogszabályok rendezik:
• 4817-e számú törvény a külföldiek munkavállalási engedélyéről,
• A külföldiek munkavállalási engedélyéről szóló 4817-es számú törvény végrehajtási rendelete,
• A külföldi tőkével működő vállalatoknál alkalmazott külföldi személyek munkavállalásáról szól törvény.
 
A törökországi munkavállalással kapcsolatban bővebb információ (angol, valamint török nyelven) az alábbi honlapon található:
www.yabancicalismaizni.gov.tr (Angol menü: Inglizce)
2009. május 15.
 
Kisállat behozatala külföldről Törökországba

Kedvtelésből tartott kisállat (kutya, macska, stb.) bizonyos feltételek betartása mellett hozható be Törökországba, függetlenül attól, hogy az állat teheráruként (kargóként), vagy kísérettel utazik (bővebben lásd az "Egyéb utazási tudnivalók, információk" menüpont alatt).