Fogadás Plácido Domingo tiszteletére a párizsi magyar nagykövetségen

Plácido Domingo világhírű operaénekes tiszteletére adott fogadást május 19-én este Nikicser László, Magyarország párizsi nagykövete. A művész a Cyrano de Bergerac című opera bemutatójára érkezett Párizsba, amelynek címszerepét énekli a Théâtre du Châtelet-ben. Plácido Domingo megerősítette: énekelni fog a 2009 nyarán Magyarországon megrendezésre kerülő Operália nemzetközi énekverseny gálaműsorában.

Nikicser László nagykövet köszöntőjében elmondta: őszinte örömünkre szolgál, hogy a kortárs tenorok fejedelme az utóbbi években rendszeres látogatója hazánknak, és ebben az évben Pécsett és Budapesten rendezik meg a mester által létrehozott Operalia döntőit.

„Egy régi álmom vált valóra azzal, hogy Cyrano de Bergerac szerepét énekelhetem” – mondta Plácido Domingo a magyar nagykövetségi fogadáson a darab premierje után. Az opera, amelyet elmondása szerint viszonylag kevesen ismernek, óriási sikert aratott: a mestert többször tapsolták vissza, csakúgy, mint tavalyi pécsi fellépésén. Az élmény hatására fogalmazódott meg a terv: Magyarország lesz a helyszíne az 1993-ban általa életre hívott Operália nemzetközi énekverseny döntőjének.

Az Operáliát azzal a céllal alapította Plácido Domingo, hogy felhívja a figyelmet a legtehetségesebb mai operaénekesekre, és díjazza munkásságukat. A verseny célja, hogy a világ legtekintélyesebb és legnehezebb énekversenye keretében összehozza a különböző országokból érkező, különféle hangkategóriákba tartozó énekeseket, hogy egy, az opera világában elismert személyiségekből álló bizottság meghallgassa őket. Olyan sztárok, mint José Cura, Rolando Villazón és Elizabeth Futral köszönhetik karrierjüket a vetélkedőnek. Idén 30 országot csaknem 1400 jelentkező képvisel, köztük 50 magyar énekes.

„Az elmúlt évben, Québecben az egyik nyertes – a harmadik helyezett Szemerédy Károly - magyar volt. Nagy rajongója vagyok a magyar operaénekeseknek, Rost Andreának, Marton Évának, Ilosfalvy Róbertnek” – mondta a mester.

Plácido Domingo elmondta továbbá, hogy döntésében fontos szerepet játszott, hogy Pécs 2010-ben Európa Kulturális fővárosa lesz. Ugyanakkor fontosnak tartja, hogy Budapest is képviseltesse magát a versenyben. Hangsúlyozta, szívesen dolgozik együtt a magyarokkal, hiszen legalább három közös jó tulajdonságunk van: a szép zene, a jó futball és a finom tokaji bor szeretete.