Martonyi János külügyminisztert július 8-án Berlinben bemutatkozó megbeszélésen fogadta Guido Westerwelle német alkancellár és külügyminiszter. Guido Westerwelle örömét fejezte ki amiatt, hogy az új magyar kormány egyszerre tesz erőfeszítéseket a költségvetés konszolidálására és egy növekedésorientált politikára. Hangsúlyozta, hogy Németország Európában ezt a politikát tartja kívánatosnak.
Westerwelle Németország egyik legmarkánsabb Európa – politikai célkitűzésének a pénzpiaci szabályozások szükségességét nevezte. Berlin megítélése szerint a pénzpiaci szereplőknek is részt kell vállalniuk a gazdasági illetve pénzügyi válság okozta nehézségek megoldásában, ezért a német kormány a takarékossági program keretében a bankok megadóztatása mellett döntött.
A német külügyminiszter kiemelte, hogy Németország érdekelt a magyar uniós elnökség sikerében, ennek érdekében felajánlotta támogatását. Kifejtette, hogy a magyar kormány rendkívül nehéz, felelősségteljes időszakban veszi át a soros elnökséget, ugyanakkor meggyőződését fejezte ki, hogy Magyarország képes megbirkózni a felelősségteljes feladattal és mindenekelőtt a gazdasági kihívásokkal is.
Martonyi János tárgyalásokat folytatott Angela Merkel kancellár kül- és biztonságpolitikai főtanácsadójával, Christoph Heusgennel és a kancellár Európa-politikai főtanácsadójával, Uwe Corsepiussal is. A magyar külügyminiszter kiemelte, hogy valamennyi német tárgyalópartnerénél nagyon nagy megértést és rokonszenvet tapasztalt. Martonyi János meggyőződése, hogy a kétoldalú kapcsolatok a jövőben tovább fognak erősödni. Kifejtette, hogy Magyarország óriási kihívások előtt áll, amelyek több szempontból hasonlóak a Németország előtt állókhoz. Mindkét ország hisz abban, hogy egy növekedésbarát költségvetési fegyelem biztosítja a megfelelő megoldást, azaz lehet egyszerre a költségvetésben konzervatívnak lenni, csökkenteni a költségvetési hiányt és az adósságszintet, de egyidejűleg egy olyan növekedés- és foglalkoztatás-barát politikát megvalósítani, amely elősegíti a gazdasági, illetve szociális problémák megoldását.
Martonyi János fontosnak tartotta, hogy a német partnerek nagy érdeklődést tanúsítottak a regionális együttműködés, Közép-Európa, illetve a visegrádi csoport iránt. Tárgyalópartnereit tájékozatta arról, hogy július 20-án visegrádi csúcstalálkozó lesz. Új hangnemben, új légkörben átfogó tárgyalásokat kezdünk Szlovákiával valamennyi vitás kérdés rendezése céljából. Magyarország kiszélesíti közép-európai politikáját, ami bizonyos déli irányt jelent. Mind a magyar-román, mind a magyar-szerb kapcsolatok nagyon jól alakulnak. Magyarország úgy érzi, hogy általában Délkelet-Európában és ezen belül a Nyugat-Balkánon van különleges szerepe. A közös európai kül- és biztonságpolitika megvalósítása terén ez az a terület, amelyhez Magyarország különös hozzájárulást tud nyújtani. Nagyon fontosnak tartjuk a Duna-stratégiát, amelynek Németország is része.