Horvátországba érkező magyar turistákat és az EU tagállamok állampolgárait érintő változások

2009 nyári szezonjához kapcsolódóan a Horvátországba érkező magyar turistákat és az EU tagállamok állampolgárait érintő változásokra hívjuk fel a figyelmet:

- A 2009-es szezonban teljes az autópálya-kapcsolat Budapest és Fiume között: 2008 októberében forgalomba helyezték az új Mura-hidat, illetve összekötötték a két ország között megépült autópályát. Horvát oldalon a magyar határtól a közép-dalmáciai Ravcáig autópályán lehet közlekedni. Az A1-es autópályán lévő két nagy alagút (Mala Kapela, Sveti Rok) építési munkálatai befejeződtek, átadták azokat, és ezen a szakaszon is mindkét irányban két-két sávon haladhat a forgalom;

- Az isztriai félszigetre utazóknak Rijeka elővárosánál jelentős, a forgalmat lassító építőmunkálatokra kell számítaniuk. A kikötővárost kikerülő útszakasz alagút- és viaduktrendszerének kivitelezési munkálatai időnként a forgalom elterelésével is együtt járnak;

- A Zágrábba dél felől autópályán érkezők áthaladását könnyíti meg a fizetőkapunál (Lucko) az áteresztőképesség bővítését célzó beruházás. A tervek szerint ugyancsak a turisztikai főszezon kezdetéig átadásra kerül a kibővített kapurendszer;

- Május 21-től változott a Horvátországba behozható élelmiszerekről szóló szabályozás, amely szerint a turistaforgalomban légmentesen zárt élelmiszerkészítmények 10 kg-os súlyhatárig személyi poggyászként behozhatók, azonban vámmentesen továbbra is csak személyenként 300 kuna értékhatárig;

- A szezonban újra lesz horvát nyelven is beszélő magyar konzul Splitben június 22-től szeptember 15-ig;

- Zadarban és környékén július elejétől-augusztus végéig magyar rendőrök horvát kollégáikkal együtt teljesítenek közös járőrszolgálatot;

- Február 1-től az EU állampolgárai a horvát állampolgárokkal azonos feltételek mellett szerezhetnek ingatlant Horvátországban.

Megjegyzés:

A horvátországi gyorsforgalmi utakon lévő alagutak használatáért külön díjat nem kell fizetni. Ez alól kivételt képez az Isztria kapujában megépített Ucka alagút.

Az autópályadíjakról, az Ucka alagút, valamint a Krk-i híd használati díjáról részletes tájékoztató található az alábbi honlapokon: