Kedves Olvasó!

Nagy örömmel tölt el, hogy hazámat, a Magyar Köztársaságot Svájcban képviselhetem, amely egy izgalmas, fontos feladat. Rögtön megérkezésem után a köztársasági elnök, Sólyom László úr hivatalos látogatását kellett előkészítenem és lebonyolítanom, amelynek során rendkívül gyorsan építhettem fel kapcsolataimat, és értékelhettem a svájci segítőkész együttműködést.

Amint Pascal Couchepin szövetségi elnök úr köszöntőjében megállapította, „Magyarország és Svájc között a kapcsolatok kiválóak, és ezt nem csupán az udvariasság mondatja velem, amint ez a hivatalos beszédekben szokás, a mi kapcsolataink kiválósága sokkal inkább realitás.“

Ténylegesen már a középkorban több jel mutatott az országaink közötti szellemi hasonlóságokra, mint például a reformáció teóriája, vagy a harcok mindkettőnk riválisával, a Habsburg házzal szemben. A közös elképzelések alapján kötött Corvin Mátyás a Szövetséggel, - amely akkor még 8 kantonból állt – 1479-ben egy olyan szerződést, amelyet ma barátsági és kölcsönös segítségnyújtási szerződésnek neveznénk.

Jelentős kötelék alakult ki 1956 után, amikor a magyar menekülteket Svájc melegszívűen befogadta. A magyarok nemcsak integrálódtak, de tiszteletet szereztek a magyar névnek. A rendszerváltozás után ismételten tapasztalhattuk a svájci segítőkészséget átalakulásunk támogatásában, az elmúlt évben pedig az új EU-tagállamoknak nyújtott támogatást élvezhetjük olyan területeken, mint a környezetvédelem, a reformfolyamatok, a kis- és középvállalatok és a privát vállalkozások fejlesztése.

Jó kapcsolatainkat a magas szintű látogatások sora bizonyítja, és olyan kultúrális események, mint például az elnökeink által megnyitott “Magyarországi Ágnes és a Königsfeldi kolostor kincsei”, vagy a genfi Ariana-Múzeum Herendi manufaktúra-történeti kiállítása, számos egyetemi kapcsolat és kutatóintézeti együttműködés.

Gazdasági kapcsolataink dinamikusan fejlődnek, részben az EU és Svájc között fennálló bilaterális megállapodások alapján. Itt azonban szeretném megjegyezni, hogy a lehetőségek még messze nincsenek kimerítve, azon kell munkálkodnunk, hogy feltárjuk a kölcsönös érdeklődésre számot tartó együttműködési területeket. Tapasztalataink szerint Magyarországon azok a befektetők a legsikeresebbek, akik a termelést kutatással és innovációval kötötték össze. Ezen a téren Magyarország kiváló lehetőségeket kínál: ipari parkokat, felkészült munkaerőt, előnyöket a költségszint tekintetében, kiépített infrastruktúrát, jogbiztonságot.

Magyarország dinamikusan fejlődő ország tele becsvággyal és tenni akarással. Történelmileg tekintve rendkívül rövid idő alatt alakult át parlamenti demokráciává működő piacgazdasággal, vált a NATO és az Európai Unió tagjává, és ezzel visszatért a közös demokratikus értékeket ápoló európai nemzetek családjához. Meg vagyok győződve arról, hogy közös erővel meg tudjuk oldani az olyan helyzeteket is, mint a világot megrengető pénzügyi válság és az előttünk álló recesszió.

Ehhez kívánok mindnyájunknak sok sikert!

Üdvözlettel

Nagy Erzsébet
Nagykövet