Beutazási feltételek

Magyarország és Kanada között 2008. március 1-én létrejött a teljes körű és kölcsönös vízummentesség. Ennek alapján az érvényes útlevéllel rendelkező magyar állampolgárok vízum nélkül utazhatnak legfeljebb hat hónapra Kanadába turizmus, látogatás vagy üzleti tárgyalás céljából. Az útlevélnek a kanadai tartózkodás teljes időtartama alatt, valamint legalább a visszautazáshoz érvényesnek kell lennie. Bővebb felvilágosítás Kanada budapesti Nagykövetsége Konzuli Osztályán szerezhető be.

Fontos tudni, hogy a Kanadából való távozás időpontját a belépéskor az útlevélbe bepecsételhetik. Ilyen esetben az utazó köteles legkésőbb a megjelölt időpontban elhagyni az országot.  

A turista céllal beutazni kívánók egészségügyi / utazási biztosítással kell, hogy rendelkezzenek.

A gyermeküket egyedül kísérő szülők esetében ajánlatos a másik szülő írásbeli beleegyezését maguknál tartani, illetve a szülői felügyeletet egyedül gyakorló szülők esetében az ezt igazoló dokumentumot, mert az idegenrendészeti hatóságoknak jogukban áll a gyermeket is kikérdezni azt kiderítendő, hogy nem gyermekelviteli esetről van-e szó.

Munkavállalás és tanulmányok folytatása csak az erre jogosító engedély birtokában lehetséges, melyet kiutazás előtt kell kérelmezni az illetékes Kanadai Nagykövetségen.

A Kanadában tartózkodó személyek kérelmezhetik tartózkodási idejük meghosszabbítását vagy tartózkodásuk céljának megváltoztatását, de a kanadai Állampolgársági és Bevándorlási Hivatal (Citizenship and Immmigration Canada - CIC) nem vállal garanciát a kérelmek pozitív elbírálásáért. A kérelmezés feltételeiről, illetve a kérelem formájáról és csatolandó dokumentumairól az alábbi oldalon találnak felvilágosítást: http://www.cic.gc.ca/english/applications/visitor.html .

Felhívjuk a figyelmet arra, hogy Kanadában igen szigorúak az élelmiszer, alkohol és dohányáru beviteli szabályok. Nem ajánljuk még gyárilag csomagolt húsáru - pl. szalámi - bevitelét sem, mert azokat a repülőtereken rendszerint elkobozzák. A vámügyek 2005. december 12-ével a Kanadai Határügyi Ügynökség hatáskörébe kerültek, a Kanadába bevihető termékekről tájékoztatást az alábbi oldalon olvashatnak: http://www.cbsa-asfc.gc.ca/general/other_sites/laws-e.html

Biztonság

Vészhelyzet esetén a 911-es segélyhívó számot kell hívni a rendőrség, mentők, tűzoltók eléréséhez. Amennyiben ez nem működik a „0” tárcsázásával elérjük a telefonközpontot és tőlük kell kérni a mentőket vagy a rendőrséget. Nyilvános fülkéből a vészhelyzeti hívás díjtalan.

Terrorizmus: Kanadában kiemelt terrorista-fenyegetéssel nem kell számolni, de a globális terrorizmus jelentette kockázat itt is jelen van. A kanadai repülőtereken a biztonsági ellenőrzés ennek figyelembe vételével zajlik, ezért nem ajánlatos bombákkal, terroristákkal tréfálkozni. A szúró, vágó, hegyes és éles eszközöket a feladandó csomagba kérjük betenni, ezek a repülőgépre a személyes poggyászban nem vihetők fel.

Bűnözés: A kanadai közbiztonság kifejezetten jónak mondható, ám az olyan nagyvárosok, mint Toronto, Montreal vagy Vancouver az amerikai nagyvárosokhoz hasonlóan magasabb bűnözési rátát mutatnak. Az utóbbi időszakban Torontóban gyakoribbá vált utcai lövöldözésekre és azok civil áldozatait figyelembe véve, javasoljuk a város külső kerületeinek fokozottabb óvatossággal történő látogatását.

Utazás, közlekedés:

A közúti közlekedés körülményei kiválóak, a közlekedési és közlekedésbiztonsági szabályok területenként és tartományonként változ(hat)nak.

A vidéki utakon fontos a sebesség-korlátozás betartása és a fokozott figyelem, mert különféle vadállatok (szarvas, jávorszarvas, stb.) felbukkanása az úton elképzelhető.

A téli utazás veszélyes lehet a nagy hidegek (a – 20 és az alatti hőmérsékletek – különösen az északi, hegyvidéki területeken - nem ritkák, melyek szél esetén még 10-15 fokkal hidegebbnek is érződnek), nagy havazások és jeges utak miatt, ezért indulás előtt ajánlatos az időjárás-jelentések figyelemmel követése a célállomás környezetében, különös tekintettel a szél okozta hidegérzetre, mely szélsőségesen alacsony hőmérsékletet is képes produkálni. A havazás és a zord időjárás miatt egyes vidéki utakat hosszabb-rövidebb időre lezárhatnak, ha járhatatlanná válnak. A téli gumi és hólánc használata ajánlatos a téli időszakban.

A következő oldalak tájékoztatást adhatnak az útviszonyokról:

A nagy hideg miatt a repülőgépek időnként jégtelenítésre szorulnak, ez a járatok késését eredményezi. Az ugyancsak a szélsőséges időjárás miatt bekövetkező áramkimaradások bármilyen utazás esetén késleltethetik a menetrendszerű érkezést.

Természeti, egyéb katasztrófák:

A nyugati partvidéken és a nyugati hegységek vonulata mentén kisebb földmozgások előfordulhatnak, a szeizmikus tevékenység Vancouver körzetében jelentősebb.

A téli időszakban Brit Kolumbia és Alberta egyes autópályáit lavinaveszélyre hivatkozva néha lezárják, és hasonló veszélyekkel lehet számolni ezen tartományok egyes sípályáin is.

Erdőtüzek az évszakra tekintet nélkül bármikor előfordulhatnak, de nagyobb a veszélye Kanada nyugati részén. Brit Kolumbia és Alberta ritkán lakott erdőkkel és rétekkel borított részeit az utóbbi években súlyosan érintették ilyen katasztrófák, ezért fontos a helyi figyelmeztetések, híradások figyelemmel kísérése, a javaslatok betartása.

Egészségügyi tanácsok:

Nagy hideg esetén szabadtéren kerüljék a megerőltető tevékenységeket, az orr- és szájnyílásokat fedjék el, hogy tüdejüket a hideg levegőtől és a tüdőgyulladástól megóvják. A jó napszemüveg használata ajánlott a nagy és összefüggő hófelülettel rendelkező területeken.

Kanadában a veszettség előfordul, melyet főleg kis állatok – mosómedvék, borzok, denevérek, stb. – terjesztenek. Vadállat-harapás esetén a lehető leghamarabb forduljon orvoshoz.

Egyéb utazási tudnivalók

Gépjármű bérlésekor a turistáknak teljes körű biztosítást kell kötniük.

A táblák a távolságokat és sebesség-határokat metrikus rendszerben közlik (autópályákon általában 100 km/h, lakott területen 50 km/h).

Parkolni csak a kijelölt parkolóhelyeken, illetve parkolóházakban lehet. Tanácsos a parkolási terület felfestett határait tiszteletben tartani, illetve a parkolóórákba a megfelelő pénzmennyiséget bedobni, mert a parkolás-felügyelet Kanadában kifejezetten hatékonyan működik, és sem a területi, sem az időbeli korlátok túllépését nem tolerálja, a kiszabott bírságok pedig meglehetősen magasak.

A biztonsági öv használata kötelező, és általános szabály, hogy piros jelzésnél a jobbra kanyarodás engedélyezett, kivétel Québec egyes részein.

A mobil-telefonok vezetés közbeni használata egyelőre csak Új-Fundland és Labrador területén büntetendő cselekedet, ám több tartomány is fontolgat ilyen tárgyú törvény-szigorítást. Megjegyzendő, hogy baleset okozása esetén a baleset idején történő, esetleg azt okozó, mobil telefonálás súlyosbító körülménynek számít, mely tartományoktól függően magasabb büntetési kategóriába sorolással jár.

Québec-ben az alkoholfogyasztás és vásárlás 18 évet betöltött személyeknek engedélyezett, Ontario-ban, New-Brunswick-ban és Brit Kolumbiában a korhatár 19 év. A vezetés közben megengedett alkoholszint 0.8 g/l, de 16 és 21 év közötti, valamint kezdő vezetőknek a tűréshatár 0 g/l. A szabályok be nem tartása pénzbüntetéssel, valamint a vezető jogosítványának 3 hónapra történő helyszíni bevonásával járhat.

A tudatmódosító és kábítószerek fogyasztása – a „könnyű” drogoké is – törvénybe ütköző cselekedet, melyet a hatóságok szigorúan büntetnek.

Kanada tavakban és erdőkben gazdag ország, ennek következtében a nyári hónapokban – különösen júniusban és júliusban – jelentős rovar- (főleg szúnyog-) tevékenységgel kell számolni. Akik rovarcsípésre érzékenyek, mindenképpen szerezzenek be rovarriasztó-krémet vagy spray-t.

Kanadában az elektromos hálózat 110 voltos, az amerikai típusú 3-pólusú dugaszolóaljzat használatos. Elektromos berendezéseket ennek figyelembe vételével hozzanak be, illetve vásároljanak meg.

Ünnepnapok Kanadában 2006-ban:

  • Január 1. - Újév
  • Április 14. - Nagypéntek
  • Április 17. - Húsvét hétfő
  • Május 22. - A királynő napja
  • Július 1. - Kanada nap
  • Szeptember 4. - A munka ünnepe
  • Október 9. - Hálaadás
  • November 11. - A megemlékezés napja (az I. világháborút lezáró fegyverletételre)
  • December 25. - Karácsony
  • December 26. - Karácsony

Linkek