Pordány László nagykövet újévi beszéde

Tisztelt Magyar Honfitársaim!

Alább rövidített formában közöljük dr. Pordány László nagykövet újévi beszédét, amely az ottawai magyar rádióban hangzott el január 1-én. A teljes beszéd meghallgatható a következő linken: http://www.hunmagyar.org/radio/

„….Megtapasztaltuk azt is, hogy Kanada a világ egyik legjobb és leggazdagabb országa, ahol békességben, biztonságban és többségükben jól élnek az emberek, köztük a kanadai magyarok is, és mellyel hazánknak érdemes politikai, gazdasági és kulturális-tudományos téren a legszorosabb együttműködésre törekednie.

Fontos ez annak ellenére, hogy otthon, Magyarországon most kevésbé felhőtlen az élet. Ismét viharfelhők tornyosulnak nemcsak hazánk, hanem Európa nagy részének az egén. Ráadásul minket eleve legyöngült és eladósodott állapotban ér a legújabb válság, ami így jobban sújt bennünket, mint a legtöbb nyugat-európai országot. A kormány Orbán Viktor kormányfővel az élén szinte emberfölötti küzdelmet folytat a fenyegető gazdasági és pénzügyi károk leküzdésére és a szegénység enyhítésére, hogy mielőbb eljöjjön az emelkedő nemzet korszaka.

Orbán Viktor szabad országot és gyarapodó magyarságot akar, és el is indult ezen az úton. Ekként vezényelte le európai uniós elnökségünket az év első felében, megvalósítva a célkitűzéseket és kiharcolva szomszédunk, Horvátország uniós csatlakozását.

Karácsonyi rádió-interjújában Orbán többek között megerősítette, idézem: „az a törekvése Magyarországnak, hogy a saját lábán álljon, a saját gazdaságpolitikáját folytassa, valamint az, hogy független legyen”. Természetesen Európán belül és európai szabályok szerint, teszem hozzá. A Nemzetközi Valutaalappal folytatott tárgyalást érintő kérdésre Orbán elmondta: „Ha az európai válság nem lenne olyan súlyos, mint amilyen, szóba sem jött volna az IMF-tárgyalás. Ha megállapodunk a Valutaalappal, akkor van egy biztonsági szerződésünk, ha nem állapodunk meg, nincs. Attól még az ország áll a lábán és működik.” Nem esik pánikba tehát az IMF vagy bárki más föltételeitől és követeléseitől, ha a nemzet érdekeiről van szó. Ilyen miniszterelnökünk, talán Antall József óta emlékezetem szerint nem volt.

Nem véletlen, hogy úton-útfélen számtalan durva és igazságtalan támadás érte, és éri ma is a kormányt, személy szerint Orbán Viktort azoknak a részéről, akik számára a nemzet közömbös, vagy akik valamiért éppen ellenérdekeltek a függetlenségében és a megerősödésében.

A küzdelmet a nemzetellenes erőkkel szemben csak közösen lehet megnyerni, ha összefog a nemzet Debrecentől Vancouverig, Kolozsvártól Montrealig, Torontótól Székesfehérvárig, vagy Ottawától Nagykanizsáig. Egyik első eszköze a megkönnyített állampolgárság, hogy valóban oda tartozhasson ismét mindenki, ahova mindig is tartozott: a magyar nemzethez. Kanadában ez úgy történik, hogy miközben magyar állampolgár lesz, senkinek nem kell lemondania kanadai kötődéséről sem. Ezért is kerülhetett Kanada a benyújtott kérelmek számát tekintve az élvonalba. Ottawai nagykövetségünkhöz több kérelem érkezett, mint a New Yorki Főkonzulátushoz, vagy bármelyik más amerikai külképviseletünkhöz. Több százan már le is tették az állampolgársági esküt, és a folyamat gyorsuló ütemben halad tovább.

De mint talán tudják, már megtörtént a következő fontos lépés is ahhoz, hogy Önök mindannyian a magyar nemzet azonos jogú tagjai lehessenek: megszületett az új választójogi törvény, így legközelebb már Önök közül is mindannyian szavazhatnak a magyarországi választásokon, akik magyar állampolgárok vagy a közeljövőben megszerzik a magyar állampolgárságot.

Eredményes és sikeres, egészséget hozó és megtartó új esztendőt kívánok mindnyájuknak Kölcsey és a Himnusz szavaival: Isten áldd meg a magyart, jókedvvel, bőséggel. Balsors, akit régen tép, hozz reá víg esztendőt. Boldog Új Évet!”