Tisztelt Látogató!

Üdvözöljük a Magyar Köztársaság Barcelonai Főkonzulátusának honlapján.

A Főkonzulátus kerülete kiterjed Katalónia mellett Valenciára, a Baleári-szigetekre és Andorrára. Elsődleges célunk, hogy a magyar közigazgatás eszközeivel segítsük a konzuli kerületben ideiglenesen vagy állandóan tartózkodó magyar állampolgárokat, a Főkonzulátus keretein belül működő kereskedelmi iroda pedig az évente több, mint kétmilliárd eurós forgalmat bonyolító magyar és spanyol cégek kapcsolatait segíti.

Ezzel a honlappal szeretnénk korrekt tájékoztatást adni a turizmus, munkavállalás vagy letelepedés céljából utazni készülő magyar honfitársainknak, valamint a Magyarországról spanyol vagy katalán nyelven információt keresőknek. A kettős állampolgársági törvény alapján arra számítunk, hogy a következő három év során több, mint kétszeresére nőhet a konzuli kerületben élő magyar állampolgárok száma. Fontos feladatunk az itt élő magyarok tájékoztatása azokról a konzuli és közigazgatási lehetőségekről, amelyek célja az óhazához való kötődésük fenntartása, illetve állampolgárságuk rendezése. Remélem, hogy hasznos információkra lel honlapunkon. Ha javaslata van további tájékoztatás kihelyezésére, vagy netán észrevétele a honlapról, kérem írja meg nekünk a barcelona@kum.gov.hu címre.

Köszönjük megtisztelő figyelmét.