Tisztelt Látogató!
Tisztelettel köszöntöm Önt a Magyar Köztársaság belgiumi Nagykövetségének honlapján!
Magyarország 1989-90-es rendszerváltozást követően visszatért Európának abba a felébe, ahová több mint ezer éves fennállása óta, évszázadokon keresztül tartozott. Ezt a visszatérést végérvényessé tette országuk csatlakozása 1999-ben a NATO-hoz, 2004-ben pedig az Európai Unióhoz. Ez a visszatérés az európai népek érték- és érdekközösségébe a magyar-belga kapcsolatokban is új korszak kezdetét jelentette.
Belgium és Magyarország népeit évszázados kapcsolatok kötik össze, amelyek egészen a korai középkorig nyúlnak vissza. Ezek a kapcsolatok az elmúlt húsz év során látványos fejlődésen mentek keresztül a politikai, gazdasági, tudományos és társadalmi élet teljes spektrumában. A kétoldalú államközi kapcsolatok minőségét, a két ország közötti baráti viszonyt jól jelképezi II. Albert király 2002-es magyarországi és Sólyom László köztársasági elnök 2008-as belgiumi állami látogatása.
Magyarország a világ azon kevés országai sorába tartozik, amelyek szerződéses kapcsolatokat létesítettek Belgium összes államalkotó entitásával: Flandriával 1995-ben, Vallóniával és a belgiumi Francia Közösséggel 1997-ben, a Németajkú Közösséggel 2002-ben kötöttünk együttműködési megállapodást. Hasonlóan mély kapcsolat alakult ki Brüsszel Főváros Régió és Budapest Főváros között. Budapesten az összes belgiumi régió önálló képviselettel rendelkezik.
Országaink népei lassan, de biztosan kezdik újra felfedezi egymást Európa térképén: Magyarországra évente közel 200 ezer belga turista látogat, s a Brüsszelben vagy Charleroiban landoló, Budapestről napi öt alkalommal érkező repülőjáratok is rendre telt kapacitással közlekednek.
Belgium és Magyarország Spanyolországgal triót alkotva 2010-11-ben közösen fogja ellátni az Európai Unió soros elnökségét. Meggyőződésünk, hogy ez a közös európai felelősségvállalás egyben egyedülálló lehetőséget teremt arra is, hogy országaink népei még jobban megismerjék, megértsék egymást, s a földrajzi távolság dacára még közelebb kerüljenek egymáshoz.
Honlapunk beindítása ezt a célt kívánja elősegíteni, s reményeink szerint naprakész és hasznos információkkal tudjuk Önt ellátni Magyarországról és a magyar-belga kapcsolatokról.
Ha mégis úgy találja, hogy további és mélyebb információkra van szüksége, vagy a magyarországi kapcsolatteremtésben üzleti, konzuli, kulturális vagy bármely más területen segítségre van szüksége, kérem, forduljon hozzánk bizalommal!
A Nagykövetség munkatársai és a magam nevében ezúton kívánok Önnek hasznos és kellemes böngészést!
Hernyes Zoltánrendkívüli és meghatalmazott nagykövet