Az EBESZ 2011. december 6-7-én, Vilniusban megrendezett miniszteri tanácsülésén Prőhle Gergely, a külügyminisztérium illetékes helyettes-államtitkára vezette a magyar delegációt. A rendezvényen az EBESZ 56 részt vevő állama mellett a szervezet mediterrán és ázsiai partnerországainak képviselői is jelen voltak.
A találkozón a résztvevők áttekintették az EBESZ elmúlt évi tevékenységét a politikai-katonai, gazdasági-környezetvédelmi és emberi jogi területeken. A vita középpontjában, a tavalyi, asztanai csúcstalálkozón elfogadott döntés nyomán, azoknak a területeknek a beazonosítsa állt, ahol lehetőség kínálkozik a részt vevő államok közötti együttműködés erősítésére. A találkozón megállapodás született az észak-afrikai országokban megkezdődött demokratikus átalakuláshoz felkínált EBESZ-segítségnyújtás konkrét formáiról.
A magyar felszólalás hangsúlyozta az EBESZ-kötelezettségvállalások végrehajtásának, különösen a kisebbségi jogok védelmének fontosságát. Felhívta a figyelmet a magyar kormányzatnak a romák integrációja érdekében uniós és nemzeti szinten tett erőfeszítéseire. A politikai-katonai területen kiemelte az európai hagyományos fegyverzetkorlátozási rendszer megújításának szükségességét és az információs biztonság szerepét. Felhívta a figyelmet a befagyott konfliktusok rendezésének fontosságára, valamint támogatta a zágrábi EBESZ-misszió bezárását, a feladatának sikeres befejezése okán.
A kétnapos program során Prőhle Gergely megbeszéléseket folytatott több állam külügyi vezetőjével, valamint vezető EBESZ tisztségviselőkkel.
A miniszteri ülés által elfogadott 13 határozat és nyilatkozat itt tekinthető meg.