Beutazási feltételek

2015. május 6-án teljeskörű vízummentesség lépett érvénybe: magyar állampolgárok a beutazás napjától legalább 6 hónapig érvényes útlevéllel (magán-, diplomata, szolgálati) előzetesen beszerzett vízum nélkül léphetnek be az Egyesült Arab Emírségekbe, és tartózkodhatnak az országban 6 hónapon belül 90 napig. 

Ideiglenes magánútlevéllel csak emírségi tartózkodási engedéllyel rendelkezők (jellemzően itt született gyermekek, akiknek még nincs magánútlevelük) utazhatnak be.

Figyelem! Belépéskor ugyan a beutazás célját nem viszgálják, munkavállaláshoz azonban változatlanul a munkáltató ("szponzor") által előzetesen beszerzett belépési engedélyre van szükség.


Általános tudnivalók

Az Egyesült Arab Emírségek 1971. december 2-án alakult meg a Szerződéses Ománként ismert korábbi brit protektorátust alkotó entitások közül 6 emírség (Abu Dhabi, Dubai, Sardzsa, Adzsman, Al-Fudzseira és Umm Al-Qaiwein) részvételével, melyekhez 1972 februárjában hetedikként Ra'sz Al-Khaima emírség is csatlakozott. Az EAE államformája abszolút monarchia.

Az Egyesült Arab Emírségek – Szaúd-Arábia, Irak, Irán és Kuvait mellett – a térség egyik meghatározó kőolajtermelője: a világ ismert olajtartalékainak mintegy 10 %-át mondhatja magáénak. Az ország olajkészletei még kb. 100 évre elegendőek, ezek döntő többsége Abu Dhabi emírség területén találhatók. Az EAE a világ egyik leggazdagabb országa, amely rendkívül magas olajbevételeiből fejlett jóléti rendszert alakított ki az elmúlt négy évtized folyamán.

Klimatikus viszonyait nézve az EAE éghajlata alapvetően két évszakos: a nyár áprilistól novemberig, a tél decembertől márciusig tart, rövid átmeneti időszakokkal. Az ország éghajlata a téli hónapokban enyhe, nyáron forró. Télen a hűvös éjszakák ellenére a hőmérséklet napközben 20-25 C° fölé is emelkedhet, nyáron a déli órákban, árnyékban pedig elérheti a 45-50 C°-ot is. A belső területeken az éghajlat száraz, a tengerparti részeken viszont gyakran magas a páratartalom. Eső gyakorlatilag csak a téli időszakban van.

A hivatalok, üzletek, lakások és gépkocsik erősen légkondicionáltak, ami nélkül az éghajlat nehezen lenne elviselhető a nyári hónapokban. Célszerű óvatosan viszonyulni a légkondicionáláshoz: mindenütt szeretik túlhűteni helyiségeket, így aki erre érzékeny, könnyen megfázhat. Mindenképpen kerülendő az EAE felkeresése a nyári hónapokban, mivel napközben a hőség európai ember számára szinte elviselhetetlen.

Szállodákban és éttermekben bármilyen étel kockázatmentesen fogyasztható. Utcai árusoknál leginkább a jól átsült ételek (pl. gyros szendvics, sült csirke, saslik/kebab, stb.) tekinthetők veszélytelennek.

Közlekedés

Az EAE fejlett úthálózattal rendelkezik, amely döntően autópályákból áll. A gépkocsivezetés a nők számára teljesen korlátozásmentes. A megengedett legnagyobb sebesség autópályákon általában 120 km/óra, míg lakott területen 60-80 km/óra. A közlekedési szabályok betartását rendkívül szigorúan veszik: egyes közlekedési szabálysértések esetén – pl. sebességkorlátozás túllépése, sárga-piros lámpa figyelmen kívül hagyása, mobiltelefon használata, ittas vezetés, tilos parkolás – gyakorlatilag zéró-tolerancia érvényesül. A közlekedési szabályok betartását a rendőrség a legfejlettebb technikai eszközökkel ellenőrzi, s a szabálytalanságok elkövetőit magas – jellemzően 200-2.000 AED közötti – bírságokkal sújtja. Mindezeknek köszönhetően a közlekedésbiztonság az EAE-ben kifejezetten jónak értékelhető.

Az EAE nem fogadja el a magyar jogosítványt, ezért a huzamos ideig itt tartózkodó magyar állampolgároknak a helyi jogosítvány megszerzéséhez gépkocsivezetői vizsgát kell tenniük. Turistáktól gépkocsi bérlésénél elfogadják a nemzetközi jogosítványt.

Biztonsági helyzet, közbiztonság

Az EAE belpolitikailag stabil ország, amelynek elemi érdeke, hogy megőrizze jó minősítését, mely szerint az Öböl-térségében a "béke és prosperitás szigete". Az EAE vezetése távol tartja az ország határaitól a radikális iszlám tényezőket és a terrorista szervezeteket. A rendkívül magas életszínvonalon élő emírségi állampolgárok körében az emírségi vezetéssel szemben gyakorlatilag nincs politikai vagy szociális elégedetlenség. Az ország közbiztonsági helyzete rendkívül jó: személy, ingatlan, gépkocsi elleni bűncselekmény elkövetésétől gyakorlatilag nem kell tartani.

Egészségügyi helyzet

Az egészségügyi ellátás színvonala magas, járványoktól, fertőző betegségektől ugyancsak nem kell tartani. Az Országos Epidemiológiai Központ szerint kötelező oltás nincs. Ajánlott oltás a hepatitis A és B, hastífusz, diftéria, tetanusz, veszettség, meningococcus meningitis. Magyarországról történő beutazás esetén a helyi hatóságok kötelező védőoltást nem írnak elő. Állami egészségügyi intézményekben az ellátás térítésmentes, magánklinikák igénybevétele viszont magas költségekkel jár. A helyi gyógyszertárakban gyakorlatilag mindenféle gyógyszer kapható. Bár a tengervíz sótalanításából nyert csapvíz mindenhol iható, célszerűbb helyette palackozott vizek fogyasztása.

Vallás, helyi szokások

Az Egyesült Arab Emírségekben az iszlám a hivatalos vallás. A mecsetekbe való belépés néhány kivétellel csak muszlimok számára megengedett. A Ramadán böjti hónap idején hajnaltól kora estig nyilvános helyen mindenki számára tilos az étel- és italfogyasztás, valamint a dohányzás. Ramadán alatt fokozottan ajánlatos tekintettel lenni a vallási érzületből származó érzékenységre. Ha valaki a szent hónap idején a helyiek szeme láttára eszik, iszik vagy dohányzik, a "szabályszegésnek" akár jogkövetkezményei is lehetnek. Esetenként kellemetlenség származhat a fényképezésből és filmezésből: nyilvános helyeken mindenképp javasolt megkérni az érintett – a felvételen szerepeltetni kívánt – személy(ek) hozzájárulását.

Kábítószerbehozatal

Az EAE szigorú, "zéró tolerancián" alapuló ellenőrzést vezetett be repülőterein a kábítószer behozatalának megakadályozására. Olyan technikai eszközöket alkalmaznak, amelyek a legkisebb mennyiséget is kimutatják, sőt azt is jelzik, ha valaki rendszeresen fogyaszt drogot. A tettenérést súlyos börtönbüntetéssel sújtják. Javasoljuk, hogy az EAE-be utazó magyar állampolgárok saját érdekükben tartózkodjanak bármilyen kábítószer behozatalától, ha pedig valamiféle drogot tartalmazó gyógyszert szednek, akkor erről legyen hitelesített orvosi igazolásuk.


Vám- és jogszabályok

Az országba kábítószeren és pornográf kiadványokon kívül mindent – így alkoholtartalmú italokat is – be lehet hozni (alkohol 2 liter, cigaretta 2.000 db). Valuták bevitelére szintén nincs korlátozás.

Fontosabb, a turistaforgalmat befolyásoló vallási ünnepek

Ramadán hónap: nappal a magasabb kategóriájú szállodákon, éttermeken kívül nincs étel- és italkiszolgálás; nyilvános helyen tilos enni, inni vagy dohányozni.

• A többi vallási ünnepen (Eid al Fitr, Eid al Adha, Próféta születésnapja) zárva tartanak az állami és kormányzati intézmények, de egyéb kötöttség nincs a turista számára.

• Állami ünnep: a muzulmán új év.

• Nemzeti ünnep: december 2.


Megjegyzés: a vallási ünnepek időpontja évről évre változik.